|
Témaindító hozzászólás
|
2014.08.08. 17:53 - |
SOREN x TIARA
Nyitott játék, Alquo ménesbelieknek |
[11-1]
 Elfordultam a másik irányba a sziklák felé, de mire visszapillantottam Tia már nem volt sehol, vagyishogy nem a földön. Felnéztem, nem sokkal fölöttem szárnyalt és máris egy új ajánlatot tett a séta helyett.
- Rendben van benne vagyok! Egy kisebb táv még nem árt meg! - kiáltottam fel hozzá egy lelkes mosollyal, majd én is megindultam, széttártam szárnyaimat. Éreztem, hogy belekap a szél és végigsimít rajta lágyan, megrezzenti minden tollamat. Sikerült megkapaszkodnom egy fuvallaton majd Tia mellé szálltam, végül pedig a messzeségbe böktem a végtelen tenger felé.
- Mehet? - kérdeztem rá majd vettem egy nagy levegőt és, ha ő is indult, akkor én is nekivágtam az égnek és a messzeségnek mely kitárulkozott előttünk. |
 Szótlanul bólintott Soren szavaira. Igen, biztosan lesznek még. Hisz itt vannak ők is, és nem tudta elképzelni, hogy kettejükön kívül nincsenek kalandvágyó Alquo. Bár belegondolva, bármilyen szárnyas ló kiváló társ lehet, akár vándor, akár Alquo. Hirtelen eszébe jutott, hogy Separ hogyan fog erre reagálni. Tudta jól, hogy a vezérük, akár milyen jól látta el a posztját, mégiscsak az a fajta volt, aki nem támogatja az efféle... Hogy is mondaná? "Fiatalos hóbortokat". Talán megpróbálná őket megállítani. Tiara szembefordult a széllel, és reményteli mosollyal lehunyta a szemét, hagyta, hogy a szél játszadozzon a sörényével. Aztán Sorenre pillantott.
- Séta? Nekem jobb ötletem van! - nevetett fel, majd hirtelen vágtába ugrott, és pár méter után elrugaszkodva a földtől, erőteljes szárnycsapásokba kezdett, hogy fentebb emelkedjen. Egy darabig erölködnie kellett, hisz a talaj közelében nem voltak jó áramlatok, de 5-6 méterren a föld felett megcsapta egy tengeri fuvallatt, ami elég erősnek bizonyult ahhoz, hogy könnyedén fentebb emelkedjen, és végre gördülékenyen, viszonylag jó tempóban vitorlázva repült a sekély part felett.
- Egy darabig elrepülhetnénk, hátha legalább valami árnyat észreveszünk a távolban! Az már egy jó kiindulási pont lenne - ajánlotta félhangosan, hogy sikerüljön hangjával legyűrnie a szelet. |
Hallgatta őt és egyetértett vele. A mén maga is tartott mindettől mégis annyira vágyott egy tengeren túli kalandra...még ha az utolsó is volna. Sörényét megrázta tekintetét most messze vezette valahol a beljebb nem a tenger felé, hanem az ellenkező irányba, végül megakadt a kapunál mely nem messze tőlük hívogatóan állt. Elhúzta száját és magában dühös volt, hogy ennyire nem tudja korlátozni vad szilaj érzelmeit. Tia eközben folytatta majd bólintott.
- Igen, többen kellenénk. - értett egyet a kancával. Többen kellenek, akik vállalkoznának egy ilyen útra. Olyanok mint ők, félnek, de mégis vágynak. Biztosan akadnak ilyenek, hisz most ígérte meg barátjának, hogy mindenképp elviszi őt...csak társak kellenek. Határozottan nézett a mellett állóra.
- Tudom, de majd találunk még vállalkozó szellemű társakat. - mosolyodott el biztatásképp majd szárnyait kezdte mozgatni kicsit, hogy ne gémberedjenek el annyira, hisz itt a tengerparton most hűvös szél áradt mely hossza egy helyben álldogálás után kezdett elég hideg lenni.
- Nem sétálunk egyet? - kérdezett rá érdeklődve társától majd fejével egy irányba bólintott a part mentén. |
Tiara most először kételkedett ennyire saját magában. Látni akarta az ottani világot, érezni a szelet, ami belekap a sörényébe, mikor először repülnek a új világ partjai fölé. Soren kiváló útitárs lenne, ebben biztos volt, ahogy abban is, hogy mások is szívesen velük tartanának. De újabb kétségek merültek fel benne.
- Én is félek, de ez más... Jófajta félelem - mosolyodott el kicsit zavarában, remélte, Soren megérti majd, mire céloz.
- Olyan félelem, ami hajt előre, egyre csak tovább és tovább. Attól félek, hogy útközben lezuhanunk a fáradtságtól, attól, hogy megérkezve nem vár minket majd semmi, hogy talán a tengeren túl nincs semmi. Attól is, hogy ott még veszélyesebb, mint az embereknél. A szüleink is mindig azt mondták, hogy ne próbáljuk meg átrepülni a tengert, mert túl veszélyes - húzta el a száját a kanca, és ő is tengert kémlelte. Nem látott soha semmit, csak a végtelen vizet. Hirtelen megfordult a fejében, hogy vannak-e ott lovak. Ostoba kérdésnek tűnt, hisz lovak mindenhol vannak - legalábbis az öregek ezt mondják. Azt tanítják, hogy a lovak uralják ezt a világot. De tévedtek már: azt mondták, a Syvequók sosem fognak ménesbe rendeződni. És lám, ma a legnagyobb veszélyforrás az emberek mellett az a torzszülött bagázs... Tiarának személy szerint nem volt velük baja, de kiskorától azt nevelték belé és a többi csikóba is, hogy a Syvequók rosszak, galádak és javíthatatlanok, így természetesen ellenszenv élt a szívében ellenük. Soren ígéretére felkapta a fejét.
- Nem mehetünk csak ketten. Úgy végképp veszélyes lenne - bólintott, de abban teljesen biztos volt, hogy úgy lesz, ahogy a mén mondta. Így kell lennie. |
Hallgatta Tia szavaiat és egyetértett vele. Ugyanúgy gondolkozott mint a kanca, neki is hasonló álmai voltak, de ezek megvalósítása sokba kerülhetne. Mégis...egy láthatatlan erő folyamatosan hajtotta és nem hagyta, hogy életét egyhangúságban és monotonitásban élje.
- A tengeren túl? Hmm...ki tudja. De nem sokan gondolnak ám ilyenekre... - mosolygott Tia felé majd előre lépett egészen addig a pontig, ahol a víz a partot mossa. Enyhe szél fújt, hívogatóan, hogy szálljanak fel és tartsanak vele előre...a végtelen kékségbe.
- A legtöbben félnek, de én nem...szívesen megnézném magam is. És ahogy mondod, egy próbát megérne. Csak épp veszélyes volna. Talán nem találnánk vissza, eltévednénk a végtelen tenger fölött, viharba keverednénk...és nem lenne hol leszállni. - hajtotta le fejét majd a horizonton túlra próbált nézni...hogy valami támpontot keressen, egy darabka földet vagy egy sziklát, de semmi...végtelen volt és a maga nemében üres, mégis gyönyörű. Felemelte egyik lábát majd a homokot kezdte kotorni. Nem lenne ésszerű megtennie egy ilyen lépést amíg egy ménes tagja és felelősséggel tartozik. Pedig legszívesebben szállt volna Tia-val és vissza se nézne. De ezt hangosan nem mondja ki, nem tenné. Kissé összeszedte magát majd megfordult a kanca felé.
- Előbb utóbb elfogunk jutni, ígérem. - mondta ki magabiztosan, majd kihúzta magát és úgy mosolygott szélesen. Ha egyszer valamit ígér azt be is tartja és sosem szegi szavát, már mindenki tudja. |
Megnyugtatta Soren reakciója, kicsit félt tőle, hogy letorkolja, amiért ilyeneken gondolkozik, annak ellenére is, hogy nem ilyennek ismerte a mént. Miközben aktuális beszélgetőpartnere válaszolt kérdésére, nézelődött ide-oda, de látszott rajta, hogy közben mindvégig figyel, és érdekli a mondandója.
- Néha úgy érzem, hogy minden áron ott akarok kikötni, még ha ez őrültség is - tette még hozzá az átjárót illető témához, majd a tengert kezdte figyelni.
- Olyan gyönyörű a víz. Én is szívesen felreppennék most, de onnan nem ugyan az, mint innen. Fentről mindent látsz, a földön viszont... Minden olyan más és titokzatos - döntötte oldalra a fejét a kanca, majd a felhőket nézte.
- De ez amolyan igazi, repülésre való idő. Enyhe széllel, és valljuk be, elviselhetetlenül kék éggel - kuncogott, majd megmozgatta kissé már elgémberedett szárnyait.
- Soren, én olyan kíváncsi vagyok, mi van a tengeren túl - szólalt meg váratlanul Tiara, és a horizonton túli tájat kémlelte. Senki sem tudta, mi van a tengeren túl, hisz senki se jutott még el oda. A pegazusok bár sokszor vakmerően bátrak, jól ismerik a szárnyalás hátulutőit. A távolban pedig sehol se látszott sziget vagy szirt, ahol le lehetne pihenni egy kiadós repülés után, ez pedig a legbátrabbakat is megrémisztette. Tiara mégis úgy érezte, hogy biztosan vár ott valami - ki tudja, talán egy mesebeli táj, vagy maga a halál torka. Egy próbát azért megérne - fűzte tovább gondolatait magában optimistán a kanca, majd újra csak Soren szavaira figyelt. |
Válaszára félredöntötte a fejét kicsit majd halkan felnevetett és ő is az átjáróra emelte tekintetét. Valóban hívogató volt, néha már-már csábító, de tudta nem lenne bölcs dolog minden ismeret nélkül beleugrani, bár ami azt illeti, szívesen vállalna egy kalandot.
- Értem....nem is lenne rossz elfogadni a hívását nem? - nézett a kancára felcsillanó szemekkel és újra elnevette magát. Jó kedvében volt, Tia-val amúgy is csak jó kedvű és aranyos tudott lenni, valahogy ezt hozta ki belőle akárhányszor ránézett.
- Tudom milyen, hisz én is így vagyok ezzel...tudni azt amit nem tudunk, az ismeretlen csábítása. - fordult el a tenger felé és kirázta a szemébe hulló sörányét, ami pár pillanat után újra ugyanott ott kötött ki. Kérdésire elhúzta száját majd felhümmögött.
- Unatkoztam, sétáltam és jól esett a tenger morajló zúgásának hangja. - adtam meg a választ majd rákacsintottam.
- Gondolkoztam egy kis szárnyaláson is a felhők fölött, de valahogy lent ragadtam egyelőre. - emeltem fejemet az ég felé majd a friss és sós levegőt mélyen beszívtam. |
Elmélyült ábrándozásából egy ismerős, kedves hang zökkentette ki. Hirtelen összerezzent, de látszott, hogy nem az ijedtségtől, csak nem számított társaságra. Pislogva fordult Sorenhez, aztán szélesen elmosolyodott. Kedvelte Sorent, hisz kedves volt, előzékeny, de mégis védelmező. Mondjuk, nem tudott olyan személyt a ménesből, akit különösebben nem kedvelt volna.
- Szia! - fordult felé, végre úgy érezte, el tud szakadni a kapu hívogató csábításától. Hátrébb szegezte a szárnyait, hogy inkább csak az eredeti, ló alakja látszódjon jobban, és ezáltal magasabbnak is tűnt (egyébként elég alacsony). Soren kérdésére még egy pillanatra az átjáróra pillantott, majd vissza a ménre, és elmosolyodott, miközben megvonta vállait.
- Nem tudom pontosan. Olyan, mintha hívna - mondta kicsit elgondolkozva, majd újult lelkesedéssel a tulajdonképpen vele egyidős Sorenre, aki mégis úgy tűnt mellette, mintha sokkal idősebb lenne.
- És te? Mi járatban erre? |
Kiügetett a partra leszegett fejjel lépkedett a homokban. Patája belesüppedt a finom szemcséjű anyagba, egészen élvezte amint azok csiklandozták patáját ahogy körbeölelték. A hullámok halkan hol hangosan csapódtak a partot fimonra mosták. Arrébb a szikláknál azonban hangosan morajlott amint nekiütközött a sziklafalnak aztán belecsapódott a vízbe. Felemelte fejét és elpillantott a végtelenségbe valahol a víz határán túl a horizonton. Megrázta fejét, sörénye felcsapódott majd visszahullott nyakára. A távolban észrevett egy magányos alakot, amint elgondolkozva állt, de nem a tengert nézte, hanem az átjárót. Kíváncsian figyelte, de és felismerte benne a ménes egy tagját Tiara-t. Remélem nem zavarom meg, ha odaügetek hozzá. - gondolta majd félrebiccentette fejét és bizonytalanul elindult a kanca felé. Léptei nem hallatszódtak csak amikor már egészen közel volt társához. - Szia! - köszönt oda neki mosolyogva kedvesen a szokásos Soren stílusban, lágy és nyugtató hangon, hogy ne ijesszen rá az elgondolkodóra. - Mit nézel annyira? - kérdezett rá majd elé lépegetett szárnyait kicsit megmozgatta mert kezdtek megint lezsibbadni, hogy nem használja őket. Szó szerint követelik, hogy repüljön vele, de hát nem szállhat fel folyton az égbe és repkedhet a felhők fölött álmodozva. |
Céltalanul bandukolt a tengerparton, és azzal szórakozott, hogy a vizes homokban sétálva figyelte, ahogy a víz elmossa lábnyomait. Szerette a tengerpartot és a vizet, bár a földön sokszor kiszolgáltatottnak és védtelennek érezte magát. A levegőben repülve nem bánthatta senki, a maga ura volt, és nem kellett rettegnie senkitől, hacsak a Syvequóktól nem. De ha a saját területeiken maradt, tőlük sem tartott, hisz bízott a ménes harcosaiban, akik annyira különböztek tőle.
Tétovázva megállt az egyik sziklánál, mely kör alakot formázott. A kapu - gondolta magában merengve. Mindig is kíváncsi volt az átjárón túli világra, de még sohasem volt olyan bátor, hogy ellenszegüljön a sok évnyi nevelésnek, amit nem csak szülei, de a ménes is keményen belenevelt az összes csikóba: Soha ne menj át a kapun. Pedig Tiarának lassan már más vágya sem volt, minthogy átlépjen a sziklák között. Nem - rázta meg a fejét - Nem szabad. Különben is, nincs újhold. Semmi keresnivalóm nincs ott. Veszélyes - bizonygatta magának inkább anyja intelmeit, sem mint a saját érzéseit. Mozdulni akart, de nem tudott, csak megbűvölve nézte a kört. |
SOREN x TIARA
Nyitott játék, Alquo ménesbelieknek |
[11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Elfordultam a másik irányba a sziklák felé, de mire visszapillantottam Tia már nem volt sehol, vagyishogy nem a földön. Felnéztem, nem sokkal fölöttem szárnyalt és máris egy új ajánlatot tett a séta helyett. 
Szótlanul bólintott Soren szavaira. Igen, biztosan lesznek még. Hisz itt vannak ők is, és nem tudta elképzelni, hogy kettejükön kívül nincsenek kalandvágyó Alquo. Bár belegondolva, bármilyen szárnyas ló kiváló társ lehet, akár vándor, akár Alquo. Hirtelen eszébe jutott, hogy Separ hogyan fog erre reagálni. Tudta jól, hogy a vezérük, akár milyen jól látta el a posztját, mégiscsak az a fajta volt, aki nem támogatja az efféle... Hogy is mondaná? "Fiatalos hóbortokat". Talán megpróbálná őket megállítani. Tiara szembefordult a széllel, és reményteli mosollyal lehunyta a szemét, hagyta, hogy a szél játszadozzon a sörényével. Aztán Sorenre pillantott.