|
Témaindító hozzászólás
|
2014.08.11. 14:54 - |
MEDITABITUR x CHLOE
nyitott játék |
[18-1]
 Amikor elkezdte mondani, hogy ő beszélni nem igazán tud, csak hallgatni, meglepődtem, bár nem néztem belőle ki többet. Lassan felé billentetem fejemet, akkor viszont lefejeltem nyakát amibe beleinogtam. Flenevettem, majd megrázva fejemet indultm határozottan tovább.
-Ne haragudj. Mellesleg meg nem értem, miért hallgatsz. Nem tetszik a hangod?Mert nekem annál inkább.- lenéztem rá, hiszen magasabb voltam, bár nem sokkal. Finoman nekibillentettem vállamat, s figyeltem reakcióját. Aranyos kanca volt, s hogy bevalljam erősebbnek éreztem magamat mellette, hiszen olyan kis törékeny volt, mint egy virág. Egy igazi virág, akit még a széltől is óvni kell.
-Hé, Chloe..- ekkor már gyorsabb tempóra váltottam, majd orrommal megérintettem övét.
-Kapj el.- úgy játszottam vele, mintha csikó lenne. Véglis, ha már itt tartunk, neki akkor nem volt gyerekkora nem igaz? Viszont hogy utól tudjon érni nem mentem olyan gyorsan. Néha azért hátranéztem, és amikor már úgy láttam, hogy közeledni kezd lassítottam, mintha fáradnék. Persze túl strapabíró voltam a sok vándorlás miatt, így könnyűszerrel lefutottam volna szerintem. Addig lassítottam, amíg majdnem már a faromnál volt. |
Szótlanul sétált a mén jobbján, hisz sohasem volt az a cserfes típus, úgy érezte, elnyomathat másokat azzal, ha sokat beszél. Érdeklődve hallgatta a szavait, de nem nézett fel rá, fogalma sem volt, mitől tartott. Kifejezetten értékelte Meditabitur közelségét, szerette biztonságban érezni magát, ez volt az egyik legfontosabb lépcsőfok a boldogságához. Kecsesen lépdelt a mén oldalán, kicsit talán büszke is volt rá, hogy valaki olyannal sétálhat, mint ő.
- Hááát... Nem is tudom mit kéne mondanom- vallotta be motyogva a kérdésére, majd megköszörülte a torkát.
- Nem szeretek magamról beszélni, és nem is tudok magamról mit mesélni. Többnyire egyedül vagyok, mindentől megijedek, és a legjobban hallgatni tudok - nevetett halkan, de a hangján hallatszott, hogy minde szavát komolyan gondolta, tényleg így érezte. Nem sűrűn cseverészett eddig, pláne nem magáról. |
Ahogy utnam jött miközben sétálni kezdtem nagyon fellendtett. Valaki aki követ. Ez remek érzéssel töltött el engem. Lassan lépdeltem, hogyne kelljen olyan gyorsan lépdelnie Cloenka mellette. Aranyos volt, talán kicsit naív is? Nem vagyok jó lóismerő,nem tudom. Amennyire tudtam közel lépdeltem hozzá, mintha védeni akarnám valamitől.
-Hogy én?-egy kissé ezen meglepődtem, de azért válaszoltam neki.-Talán 3 éve, bár a beillleszkedésem miatt ez is kérdéses. Nehéz volt feldolgoznom azt, hogy én ide tartozok.- lehajotttam fejemet és a földet néztem.
-Mesélj magadról. Vagy kérdezz. iszen az előéletedet már kifiléztük.- mondtam halkan azért, hogy lehetőleg ne jusson az eszébe, ha igen és elszontyolodik akkor újra megnevettetem ha kell. Nem szeretem ha egy kanca nincsen jó bőrben. Talán sajnáltam és azért akartam segíteni rajta, vagy csupán azért, mert neki is eltűntek a szülei, elveszítette őket. Nem tudom hogy fogalmazzam ezt meg. Amikor elértünk egy keresztbedőlt akadályig én csak készségesen arrébb húztam, hogy ő gondtalanul mehessen tovább, végül én is mellé csapódtam. |
Megnyugodott, hogy jól teljesítette a kérését. Meditabitur nevetését halk kacajjal kísérte, örült a jelenlétének, és annak is, hogy bizonyult rossz beszélgetőpartnernek. Boldogsággal töltötték el Meditabitur szavai, és valami olyan érzéssel, amit korábban még nem tapasztalt, így még helyre tenni se tudta magában.
- Rendben. Köszönöm, hogy velem ilyen vagy. Sokat jelent nekem - mosolygott rá. Egészen felpezsdült, felengedett, még nem érezte magát ilyen lelkesnek azóta, hogy... Már nem is tudta mióta. A séta felvetésre vidáman bólintott.
- Menjünk! - mondta, és megvárta amíg Meditabitur elindul, majd követte. Megmagyarázhatatlan gondolatai támadtak a közelében.
- Mióta élsz itt? Már ha, nem veszed tolakodásnak a kérdést. - kérdezte halkan, és megpróbálta felvenni Meditabitur tempóját, nem akart lemaradni egyetlen szaváról sem. |
A fröcskölés kifejezetten jól esett, bár hideg volt még kicsit. Amikor elkezdett vakarni azthittem megbolondulok olyan jól esett. Lassan elhúzódtam tőle, de mikor értetlenül pislogott rám elmosoylodtam. Bólogatva jeleztem, hogy mindent remekül csinált.
-Legalább én itt vagyok most, és szórakoztatsz..-nevettem fel, hátha ikerül még egy nevetést kicsalnom belőle.
-Nem, egyálltalán nem vagy az, sőt.. Kifejezetten jó társaság vagy. Tudod ne mindig ilyen vagyok, bár ha majd másik lóval találkozunk akkor megtudod, hogy mire értettem.- orromat arcához nyomtam, s mélyen beszívta za illatát. Remélem, hogy nem nézett pedofilnak, de már rajtam is áthatott a párválasztás és a sárlási időszak ereje. Sajnos én sem vagyok már csikó, s nekem is be kell látnom, hogy le kell majd állapodjak.
-Nincsen kedved sétálni?-motyogtam egészen halkan fülébe, majd elindultam kifelé, hogy megszáradjunk és esetleg ha homokos területre érünk akkor ne sarasak legyünk majd, hiszen az senkinek sem jó. Azaz én nem szeretem, ha sáros vagyok vagy egyéb ragacsos. Mondjuk mindenesetre rámférne egy alapos hempergődzés, de majd csak ha megszáradtam, utána. |
Nem kifejezetten törte le, hogy a mén nem ismeri a ménest, nem várta volna, hogy igen. Váratlanul érte, hogy behúzta magához a vízbe, de minden ellenkezés nélkül besétált mellé. Kicsit megborzongott a hideg víztől, de szinte rezzenéstelen arccal állt meg Meditabitur mellé. A ráfröcskölt vizet csak nevetve viszonozta, viszont mikor a mén óvatosan megcsípte a nyakát, egy pillanatra ledermedt és értetlenül nézett rá, aztán hirtelen eszébe jutott, hogy ilyenkor mit is várhat tőle. Utólag gyorsan reagálva közelebb lépett hozzá, és finoman de határozottan megvakarta a marját. Mikor kicsit hátrébb lépett, és kérdőn nézett Meditabiturra, hogy mindent jól csinált-e. Igazából nem várt rá reakciót, legfeljebb egy bólintást.
- Én is. Nem is tudom, mikor találkoztam utoljára lóval. Jó néhány napja, és el is szoktam a társaságtól... - mondta halkan, aztán elmosolyodott. Meditabitur sem tűnt annak típusnak, akik mindig nagy csapatban jár mindenhová.
- Remélem, nem vagyok unalmas vagy zavaró társaság... Ugye? - kérdezte kicsit félve, nem akart a terhére lenni. |
-Értem. Erről sajnos nem hallottam még.- válaszotlam egészen halkan, hogy ne komolyítsam el a hűt. finoman sörényéba haraptam és beljebb húztam őt a vízbe, ám vigyáztam, hogy ne túl messze húzzam a partól, ha menekülni kéne. Mondjuk gy is én maradnék utoljára, hiszen ő a fontosabb, ő a kanca.
Egyetértettem vele, de nem akartam variálni, ezért csak finoman felfröcsköltem a vizet és vártam reakcióját. Eközben túlságosan is kezdett el viszketni a marom, ezért közelebb léptemm hozzá. Kissé hezitálva de nyakához értem, és finoman harapdáltam jelzésképpen, hátha leesik neki. Bár mi ménesben így csináljuk, nem tudom, hogy ő mennyire van ehez hozzászokva. Sajnáltam azért amiért ez történt vele. Nem akartam, hogy még rosszabb legyen neki..
-Örülök, leglább van azaz lesz társaságom.- sajnos nem sokatbeszélek lovakkal, hozzá viszont valahogy máshogy állok, mint a többiekhez. Ő másnak mondható. |
Meditabitur kijelentésére kedvesen elmosolyodott, a kérdésére viszont mély levegőt vett.
- Amolyan kis csoport volt, nem hiszem, hogy bárki is ismert volna minket... A neve Cryalit ménes volt, de csak olyan... két tucat ló tartozott hozzánk, azt hiszem. És egy legelő, meg egy kis része az ottani erdőknek. - mondta, hátha ezzel többet segít, de nem igazán bízott a dolgában. Bárkinek mondta eddig a ménese nevét, senki se ismerte. Mikor a mén felnevetett, ő is mosolyra fakadt kissé. Úgy tűnt, régen nevetett már, Chloe viszont boldog lett ettől a ténytől, de csakis azért, mert imádott jót tenni.
- Értem - válaszolt röviden a kérdésére, és kissé felvetette a fejét, hogy kisöpörje a szeméből a kósza tincseket.
- Akkor azt hiszem, itt maradok. Ha újra találkoznom kell velük, akkor azt majd a Szellemek úgy intézik. Biztos vagyok benne - bólintott, és bár inkább magának szánta, nem félt attól, hogy hangosan is kimondja. |
-Ne mondj le róluk, nem éri meg.-feleltem elkomolyodva, már az én arcomra sem akart mosoly szökni sehogy sem. Erőltetni nem akartam, az meglátszott volna. Nem lett volna értelme annak, hiszen kérdés kérdést szül.
-Nem tudod, a ménes nevét?-érdeklődtem, hátha ezsébe jut véletlenül valami. Nem tudom, anyám hogy reagált az eltünnésembe.. először apámat evsztettük el, majd én hagytam ott.. Lehet, hogy belehalt a fájdalomba.. Ahogy őt ismerem, nem igazán lép át a depressziós korszakából a "legyne új életünk" korszakába. Talán belehalt a fájdalomba.
-Dehogynem...-röhögtem el hirtelen magamat a komorságból. felvidított... Ritka pillanatok egyike. Figyeltem ahogy nagy levegőt vett. Talán nem szereti a társaságot? Mondjuk nem hiszem, hogy sok állattal találkozott volna, vagy lett volna társa, aki beszélgetésre alkalmas lett volna. hogy mmilyen itt az élet.. Ez jó kérdés.
-Szerintem megfelelő a magunkfajták számára. Igazából nem mondom azt, hogy veszélytelen, de ha egyedül nem vándorolsz el nagyobb baj nem történhet.- tisztában voltam vele, hogy pár beteg alak is járkál erre felé. |
Kicsit meglepődött, mikor a mén véletlenül oldalba vágta, de nem nagyon reagált rá, hisz nem volt fájó, ráadásul nem is direkt volt, bár akkor se tudott volna haragudni, ha szánt szándékkal teszi.
- Semmi baj - mondta halvány mosollyal, majd mikor a szüleit említettek, való igaz, kicsit elszontyolodott. Leginkább azon, hogy egészen hozzászokott már az egyedülléthez. Túl korán vesztette el őket ahhoz, hogy egy életre elviselhetetlen szívfájdalmat hagyjon neki a tény, hogy elszakadt tőlük. Napról-napra úgy érezte, hogy az űrt egyszer majd kitölti valami más érzés. Meditabitur hirtelen lefröcskölte, ami bár váratlanul érte, de nem vette zokon. Értékelte az efféle... Vígasztalást? Annak szánta vajon?
- Hát... Lehetséges. Igazából... Kezdek lemondani róla, hogy valaha megtalálom a szüleimet. Fogalmam sincs, milyen messze voltam a szülőföldemtől, mikor aznap felébredtem, így pedig... Szinte lehetetlen. És hiányzik a társaság is - bólogatott a végére lelkes mosollyal, de próbált továbbra is visszafogott maradni, nem akart terhet jelenteni a mén számára.
- Igen, Chloe vagyok. Ha megjegyezte a nevemet, akkor nem lehet olyan szenilis - mosolygott Meditabiturra, majd mély levegőt vett.
- És milyen itt az élet? Az Equo ménesről azt hallottam, hogy kedves társaság, szóval nem tartok tőlük. De vannak még itt más ménesek is? Veszélyes errefelé? |
Egészen közel álltam meg kifelé jövet hozzá, így hallottam a teljes történetet. Milyen elképzető eltérés. Ő a szüleit keresi, én pedig keürlöm őket, pontoabban őt.. hm. Ekkor összeszorult a gyomrom. Taláns egíthetnék neki... Teljesen kifordultam magamból, mintha nem önmagam lennék. Túlságosan segítőkész vagyoko.. tudom,h ogy kanca, ez oké.. De nem szoktam ennyire odaadó lenni. Megráztam fejemet, így féletlen oldalába verve orromat felkaptam buksim.
-Elnézést..-böktem meg őt finoman, hogyha fájt neki, valahogy enyhítsem a fájdalmát.-És sajnálom, hogy a szüleid.. -ekkor viszont elhallgattam, és mivel láttam, hogy elszomorodott játékosan lefröcsköltem őt.
-Hé...- melléléptem és kihúztam magamat, s folytattam.-Csatlakozol majd az Equokhoz?-előre meredtem, nem néztem rá. csak hallgatagon ácsorogtam ott. Csend volt, túl nagy csend. Sejtelmesen álltma ott, mint aki egy támadást várt. Közelebb léptem hozzé, átnéztem áta felett és elmeredtem az egyiktávolabb eső pontra. Füleimet előre hegyeztem. Rossz előérzetem volt.
-Tehát Chloe, ugye? Rossz a memóriám, szenilis vagyok kicsit. - átnéztem rá, hogy elterlejem a figyelmemet. Lassan felé fordultam, és elléptem, hogy ne zavarjam az aurájá vagy milyét. |
Meditabitur valóban nem tűnt idegbeteg állatnak, Chloe pedig kissé felengedett ettől. A mén megkérdezte, akar-e inni, ő pedig először csak meglepetten pislogott rá. Nem igazán a víz körül jártak a gondolatai.
- Igen... Igen, köszönöm - vágta rá aztán, és kecsesen a vízhez sétáltam, hogy ihassak.
- Tulajdonképpen... Elég messziről, a hegyek mögül, amik Északon vannak... Őszintén szólva, nem mertem bemenni, nagyon sötét volt, és rossz érzésem támadt tőlük - mondta halkan, mert egy kicsit szégyellte, hogy megijesztette egy egyszerű erdő. De inába szállt a nem létező bátorsága, ezt nem akarta tagadni.
- Ők a szüleim. Még kicsi voltam, mikor elvesztettem őket. Történt valami katasztrófa, amire egyáltalán nem emlékszem... Nagyon furcsa. Mikor magamhoz tértem, nem tudom hol, de teljesen egyedül voltam. Próbáltam hazatalálni, de nem ment. Azt reméltem, hogy esetleg a szüleim idejöttek. Vagy hogy találok itt valakit, aki tudna valami kiindulópontot. De most tanácstalan lettem - sóhajtott egyet a végére, miközben hol a vizet, hol a földet bámulta. Hirtelen felkapta a fejét, és kissé aggódva nézett a ménre.
- Bocsánat... Kicsit hosszúra nyúlt... |
Csak figyeltem a kancát. Nekem inkább kecsesnek és félénknek tűnt, mint hozzám hasonlónak, de nem vagyok jó lóismerő, én ezt nem tudhatom. Körülbelül az ellentétem lehetett.
-Nekem nem probléma. Szomjas vagy?-lassan elléptem, akkor viszont közeleb jött amin meglepődtem.
-Az én nevem Meditabitur, örülök a találkozásnak.-kissé fejet hajtottam. Nem tűnt olyannak, aki képes lenne megvédeni magát, így mellette olyan "örzővédőnek" tűnhettem, mint sem barátnak.
-Honnan jöttél?-belevágtam hirtelen szavába, így csak elindultam a víz felé, de bevártam. Szomjas voltam, hiszen sokat jöttem idáig. - Elnézést, mond csak.- folytattam mondatomat. Amiután végighallgattam ezt, el kellett hogy gondolkozzak. Tudtommal nem volt.
-Nincsen, azaz nem hiszem.. Tudtommal.- feleltem ridegen. Megállt a part mentén, kihúztam magamat és ha akart inni hagytam, hogy előre menjen.
-Miért kérdezed?- visszakérdezésemnek talán a kíváncsiság volt az oka. Lassan utána mentem, és figyeltem őt. Néha csak lehajoltam egy-egy kortyért, de a végén meguntam, így beljebb lépdeltem, körülbelül térdmagasságig. Nem akartam rákérdezni, ha akar, akkor jön. Szügyig belépdeltem, de inne tovább már nem. cak hogy hűtse kicsit a lábaimat és a testemet. Fejemet leengedtem, s hagytam, hogy farkam és sörényem is amennyire lehet felázzon. Pár állat volt csak a mezőn, egy két nyúl.. de ha nyúlis van, valamilyen ragadozónak is kell erre lennie, hiszen ez a terem nagyjából tökéletes a vadászathoz. |
A mén nem tűnt fenyegetőnek, és ez megnyugtatta, de felejthette el, hogy ez még nem jelent semmit. Továbbra is élt benne egy kis gyanakvás, de nem voltak fenntartásai az idegennel szemben. A sebei kissé ijesztőek voltak, de egyáltalán nem vallott rá, hogy a külső alapján ítéljen, hisz ő is riasztónak tűnhet a vörös szemeivel.
- Köszönöm, az nagyon jó lenne. De... Baj lenne, ha nem azonnal indulnánk? Messziről jöttem, és jó ideje úton vagyok. Pihenni szeretnék - mosolyodott el halványan Chloe, de aztán kicsit közelebb lépett.
- Bocsánat, be se mutatkoztam még. Chloe vagyok, örvendek - mondta, és illedelmesen biccentett a mén felé. Miután ő is elmondta a nevét, a kanca reménykedve nézett rá.
- Ha az Equo ménes tagja vagy, akkor biztos tudsz róla, hogy... Nincs a ménesetekben egy Teato nevű mén, vagy egy Erawa nevű kanca? Fontos lenne. |
Körülbelil 5 percig meredhettem el a víz tükrébe, ahogy mozog.. Olyan volt mint az élet, hiszen az is folyton, megállás nélkül mozog. Ha pedig beleejtesz egy kavicsot vagy mást, akkor pedig elindul egy hullám, majd mégegy, s így tovább. Így működik ez a valóságban is, hiszen mindennek emgvan a következménye. Ekkor viszont valami emgmozdult. Fejemet felkaptam, orrlyukaim kitágultak s mélyen beszívva a levegőt megálltam, mintha támadásra készülnék. Mereven álltam, mintha nem lehetne engem elmozdítani a jelenlegi helyemről. Amikor megláttam, hogy egy hozzám hasonló ló, pontosabban kanca, megenyhült tartásom. Felé fordultam a vízből, ekkor kicsit felrúgtam véletlenül a vizet, hogy érte-e nem tudom, ám bocsánatot nem kértem, nem is kértem volna, nem volt szokásom, ha csak nincsen hozzám minimális szinten minimum köze. Farkammal oldalra csaptam, s kihúzva magamat kilépdeltem előre. Köszönt, amit miért ne vettem volna jó néven? Talán fiatalabb lenne? Hiszen jónapottal köszönt.. Vagy ennyire öregnek tűnnék? Vagy csak illedelmes akart lenni? Passzolom. Nem szoktam fajtársaimmal sokat beszélgetni.
-Üdv.-feleltem egyszerűen, hiszen már ott voltam előtte majdnem egy méterre. Alaposan, természetesen diszkréten végigmértem. Almazöld színe volt, vörös szemei... Ezek tűntek fel először. Ja, meg a hosszú sörénye és farka. Nem voltak szárnyai, szarvai, aggancsai sem semmi olyan, ami tőlem meg tudná külömböztetni. Meglepetésül ért, hogy azt a ménest keresi, ahová én tartozom. Hezitálva, de csak-csak válaszoltam.
-De, én is a tagja vagyok.-feleltem egyszerűen, s leeresztve fejemet ráztam meg újra, hogy a maradék víz is lemenjen rólam.
-Elnézést. Ha gondolod, akkor elkísérlek majd.-mondtam egészen halkan. Ha már a ménes egyik új tagjáról van szó, akkor csak-csak illene nem egy kőszerű szobrot mutatnom magamból. Nem lenne illendő, természetesen ez csak az én véleményem, főleg, hogy kancáról van szó. Viszont ha mén lenne, akkor nem hiszem, hogy ennyire annak kéne lennem. Az ellenkező neműeket sokkal jobban tiszteltem, hiszen anyámból indulok ki. Nem mintha apámat nem szerettem volna, de anyám nevelt tovább, miután ő ugyebár meghalt. |
Nem volt biztos benne, hogyan jutott el erre a helyre. Már napok óta úton volt, szinte megállás nélkül, fáradtan és nyugtalanul, mindvégig félve, hogy talán rosszfelé tart, vagy valami megbújik az erdei bokrokban. A tó és környéke viszont nyugodt és békés helynek tűnt, pont olyannak, mint amilyenre szíve is vágyott. Lassan, óvatosan sétált a parthoz, körbenézett, de nem látott senkit, csak messzebb, a túlparton egy medvét inni. Azonban már ez is elég volt ahhoz, hogy földbe gyökerezzen a lába. Meredten figyelte az állatot, nagyot nyelt és moccani sem mert. A medve azonban rá sem hederített, talán még észre sem vette, és miutá szomját oltotta, el is cammogott lassan, komótosan. Chloe kifújta a belészorult levegőt, és ő is a víz tükréhez hajolt, hogy igyon a tó kristálytiszta, kékeszöld vizéből. Alig kortyolt egy keveset, mikor egy mén jelent meg a színen. Először ledermedt és nem moccant, majd lassan hátrált egy kicsit, de aztán megtorpant. Nem félhet mindenkitől, főleg nem most, hogy végre itt van. Külsőre hasonlítottak, nem volt szányuk, se szarvuk, vagy bármi más, ami a többi fajra utalna. A kanca kissé remegve, de kilépett a növények közül, ahová idő közben menekült. Talán zöldes színei nem fedték fel a nyíladozó, élénkzöld bimbók és levelek közt. Halkan megköszörülte a torkát.
- Elnézést... Jó napot! - köszönt először szinte hangtalanul, aztán kicsit magabiztosabban.
- Az Equo ménest keresem. Nem tudja véletlen, hogy merre van? - kérdezte illedelmesen, és a lehető legsemlegesebb pózt vette fel, hogy ne tűnjön hivalkodónak. Jó benyomást akart tenni, hátha ez a mén az egyik jövőbeli társa a ménesből. |
Ma eltértem a szokásos rutinomtól. A területünkről eljöttem, hogy kissé kiszellőztessem a fejemet. Túl sok dolog járt egyszerre a fejemben. Ideglevezetőként a fejemet ráztam jobbra, mintha zavarna egy bogár. Erről szó sem volt természetesen. Lassan emeltem egymás után lábaimat. A földre meredtem amikor nem éppen a fejemet dobáltam. Oldalról olyan lehettem, mint egy debil. Pff.. Talán tényleg az is vagyok. Erre a gondolatmenetre persze mosoly szökött számra. Tehát a Shiwas-tó felé vettem az irányt. Tudtam, hogyha nem váltok nagyobb tempóra, nem fogok odaérni sem előbb, sem utóbb. Most a leggyorsabb tempómat felvettem, s úgy szántottam végig odáig a talajt. Ott megálltam, hogy hagyjam, hogy sörényembe túrjon a szél. Remek idő volt. A víz még hideg. Valahol apró jégdarab volt a part szélén, de az is már nagyon vergődött a meleg miatt. Még a madarak is csiripeltek. Belépdeltem a vízbe, patáim áztatása érdekében. Éreztem hogy túl keméynek. Talán megviselte az időjárás. Tudtam, hogy inni most nem igen szabadna, mivel ki voltam melegedve, de még is hatalmasakat kortyoltam a hideg folyadékból. Ahogy felemelkedtem, észrevettem, hogy sörényem és farkam belelóg a vízbe, így megráztam magamat. Mélyen a víz mélyére pislogtam. Valami megbabonázott benne. Mintha valami lenne a mélyén, ami magához húz. |
MEDITABITUR x CHLOE
nyitott játék |
[18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Amikor elkezdte mondani, hogy ő beszélni nem igazán tud, csak hallgatni, meglepődtem, bár nem néztem belőle ki többet. Lassan felé billentetem fejemet, akkor viszont lefejeltem nyakát amibe beleinogtam. Flenevettem, majd megrázva fejemet indultm határozottan tovább.