Témaindító hozzászólás
|
2015.01.17. 22:54 - |
PAVOS x TIARA
LEZÁRT JÁTÉK*
reagok száma: 26 |
[27-8] [7-1]
Csak nem adta fel... Pavos egy ideig még reménykedett, azután rájött, hogy egy olyan alakkal akadt össze, aki biztosan nem fogja békén hagyni, és aminek abszolút nem örült. Dehát nem nagyon tudot mit csinálni, kénytelen volt mondani valamit, hamarabb szabadul. Azt is fontolgatta magában, hogy esetleg elrepül, fittyet hányva minden létező illemszabályra, bár ez ellen a szárnyai hathatósan tiltakoztak.
- Nem. Régen ott éltem, de már nem tartozom közéjük - mondta kissé rekedten, majd valamivel később folytatta. - Igen, az vagyok, bár gondolom, látszik...
Talán kissé udvariatlan volt, de már hetek óta nem igazán beszélt senkivel, így nem is igazán tudta mit mondjon. Nem mintha Pavos annyira lelkesedett volna a beszélgetésbe való belemerülésért, de amíg nem árul el túl sokat magáról nem lehet belőle probléma. Azután belegázolt a vízzbe annyira, hogy csak a nyaka, és a feje látszott ki belőle, majd szárnyát enyhén széterítette a felszínen, élvezve, ahogyan az lehűti. Patái kissé az iszappa süllyedtek, bár ez nem zavarta túlságosan. Közben Tiara - t figyelte bizalmatlanul, félredöntött fejjel. |
Kíváncsian pislogva figyelte a kanca mozdulatait.
- Örvendek, Pavos - tette hozzá illedelmesen, és hát persze látta, hogy valóban nem lopta be azonnal magát a szívébe, de ennél több kellett ahhoz, hogy Tiara csak úgy leszálljon valakiről. Tűnődve figyelte, ahogy a kanca enni kezdett, és próbálta a tudomására adni, hogy semmi kedve ehhez az egészhez. Mi baja vajon? - fordult meg a fejében, persze annál azért még ő is megfontoltabb volt, hogy ezt csak úgy megkérdezze. Helyette inkább máson járt az esze.
- Nem az Alquo ménes tagja vagy, ugye? - lépett kicsit közelebb, továbbra is barátságos hangszínnel - Vándor vagy? - kérdezte végül, és reménykedve nézett Pavos irányába. Kitartó volt, esze ágában sem volt feladni a beszélgetést. Talán csak olyan kancával akadt össze, akinek oldódnia kell. Vagy egyszerűen csak szívesebben hallgat másokat, minthogy ő beszélne... Mindenesetre Tia persze kész volt arra, hogy az egészet átdumálja, de egyelőre esélyt akart hagyni arra, hogy esetleg Pavos is kibontakozzon. Még ha, egyelőre nem is ad jelet arra, hogy erre készül. |
A szeme sarkából figyelte, ahogyan az idegen is lehajol vízért. Már kezdett megkönnyebbülni, és azt hinni, kihagyhatja a társalgós részt, mikor az ismeretlen, aki Tiara - nak nevezte magát, megszólalt. Pavos a szemeilt forgatta, majd felé fordult, vízcseppeket szétfröcskölve, melyek sikráztak a levegőben, mint ezernyi szétszórt gyémánt. Persze erre oda sem figyelt. A másik kanca felé fordult, és alaposan végigmérte, mivel eddig nem tette ezt meg. Neki is szárnyai voltak, gyanította, hogy tud is velük repülni, ígyhát még légi úton sem tudja lerázni. Ez a feltételezés némi bosszúságot váltott ki belőle, majd kelletlenül megszólalt:
- Pavos vagyok.
Ennyi közlendője akadt, majd figyelmét inkább egy part mentén növő ízletesnek ígérkező páfrrány felé fordította, amelynek az íze is volt olyan jó, mint amilyennek az illana alapján tűnt. Félig hátat fordítva a másiknak remélte, hogy az veszi a lapot, hogy nem kíván vele további társalgást folytani, és elmegy. Mikor lerágta a páfrányt valami új étel után nézett. A legutóbbi hosszú út többet kivett belőle, mint bevallotta volna. Néha már maga sem értette miért vándorol folyton... |
Hamarosan egy ismeretlen tűnt fel a tó fölött, mire Tiara elmosolyodott. Megvárta, míg leszáll, majd halkan közelebb sietett. Nem akart fejjel rohanni a falnak, így tisztes távolból várt, kiféle-miféle a jövevény. Egy kanca volt az, méghozzá meglehetősen feltűnő, Tia még kissé el is tátotta a száját. Gyönyörűnek találta a harsány színeket a napfényben, meg úgy az egész összhatást. Nem úgy tűnt, hogy különösebben kívánatos a jelenletéte a másik számára, ebből neki azonban semmi sem tűnt fel, csak lassan közelebb lépett ő is a tóhoz, és követve az ismeretlen kanca példáját, lehajolt a víztükörhöz, hogy szomját oltsa. Pár pillanat múlva azonban fel is emelte a fejét.
- Szia, bocsáss meg, ha zavarlak. Én Tiara vagyok. És te? - kérdezte kedvesen, kíváncsian. A kancának szárnyai voltak, ő azonban még sohasem látta, ebből pedig arra következtetett, hogy valószínűleg vándor, hisz az ő ménesében biztos kiszúrt volna egy ilyen feltűnő személyt. |
Pavos egy csillogó víztükröt vett észre a távolban, amely végre a pihenés lehetőségét ígérte számára. Szárnyait kiterjesztette és sikórepülésbe kezdett a facsoportok felett. Szárnyai már fájtak, de nem akart addig leszállni, míg biztonságos pihenőhelyen nem talál magának. Közelebb ereszkedett a kis tóhoz, majd vitorlázva leszállt néhány bokor mögé. Nagy szárnysuhogás közepette összárta azokat, és kilépett a fényre. A víztükör visszaverte a napfényt, így szinte elvakította. Fáradtan botorkált le a víz széléhez, és csak az utolsó pillanatban vette észre, hogy már van ott valaki. Halkan sóhajtott, és belegázolt a hűs vízbe. Nem fog menekülni csak mert másnak is inni támadt kedve. Ha szerencséje lesz, megijed tőle és elinal, akárki fia - lánya is. Aprót kortyolt a vízból, amely meglepően tiszta volt, majd felnézett. |
Tiara kecses léptekkel baktatott a tó partján, és a víz tükrén játszadozó fényeket figyelte pajkos tekintettel. Ma valahogy máshogy sütött a nap, szebbnek tűnt minden, és kedve támadt ismét kalandozni. A ménestől inkább eljött, közelgett a párzási szezon, ez pedig teljesen megőrítette a méneket, és ettől ezúttal ő se menekült meg, tétlenül azonban nem akarta hagyni, hogy körbezsongja az a néhány kitartó udvarló, így inkább lerázta őket, s menekülés közben épp ide röppent le. A tó szinte érintetlen volt: ezúttal alig volt itt valaki, ez pedig kissé nyugalommal töltötte el. Azonban némi csalódottság járta át a szívét. Nagyon is kedve támadt beszélgetni, de így esélye sem volt rá.. Nem igazság. |
PAVOS x TIARA
LEZÁRT JÁTÉK*
reagok száma: 26 |
[27-8] [7-1]
|