|
Témaindító hozzászólás
|
2015.01.17. 23:37 - |
NADINE, ZVIAD x RYALITH, AGUN
zárt játék |
[11-1]
 - Köszönöm a megtiszteltetést.. - dorombolta a mén, és elégedetten, kecsesen lépkedett a szntén kecses léptű kanca oldalán. A következő mondatára Zviad vidáman felnevetett.
- Jól hiszed. - mosolygott rá szélesen és aztán mély levegőt vett. - De mi Syvequók soha nem tartoztunk sehová, ennek okán, még ha néha a ménessel kötelesség is jár, szabadok vagyunk. Én olyannyira, hogy magamnak szabom meg kit utálok és kit szeretek. - húzta ki magát, bár tudta hogy ez csak akkor igaz, ha a háború nem tör ki... Mert ha kitör, akkor tennie kell, amit minden Syvequonak... Harcolni kell. Végülis... Csak egy-két ló volt, aki érdekelte, tőle aztán az lehetett a többivel ami csak a szellemeknek a csövön kifér.
- A barátom igazán nagy gondban van a párválasztás miatt... - terelte a témát izgalmasabb vizekre. - eddig én sem tudtam hogy kit válasszak.. Te hogy állsz? -dorombolta.
 Halkan felkuncogott Agun Zviadot érintő szavain.
- Már kezdtem azt hinni hogy mélyen legbelül lehet benne valami szerethető is. - jegyezte meg. Hát mégsem bírják egymást.. illetve Zviadot mégsem bírja egy épeszű lélek... Kivéve Ryát... ..... Egy épeszű sem tudja elviselni Zviadot. - gondolta a kanca, és a távolodó alakokat figyelte. Remélte Ryával minden rendben lesz. Zviad mégiscsak egy Syvequo mén... Gondolataiból Agun halk köhécselése zökkentette ki.
- Én csak erre sétálgattam, nem akartam a ménesnél lenni... kerülöm az ottani lelkes udvarlóközönséget. - jegyezte meg egy halvány kis gúnnyal a szája sarkában, és megrázta magát. Egy pillanatra végignézett a ménen aztán elnézett a horizont felé. Biztos vagyok benne hogy több vasat is tart a tűzben... gondolta Agun kiállásából ítélve, még ha a temperamentuma olyan higgadtnak is tűnt. |
 A kancára sandított, majd vissza Zviadra, ugyanis elgondolkozott az utóbbi két szón. Ők ketten? Ketten? Mire céloz? Nem, semmi esetre sem. Ők ketten nem. Nem. Hova gondol? MIÉRT? Ez utóbbi gondolat végére tágra nyílt szemekkel a kancára nézett.
- Mi neeem... - de szerencsére nem fejezte be, mert rájött a szavak valódi jelentésére. Mély levegőt vett hogy minden szörnyű dolgot elűzzön az elméjéből, és úgy folytatta.
- Szerencsére nem kell elviselnem ménesen belül. Én Alquo vagyok, ő pedig Syvequo... Azt pedig ne kérdezd, hogy ez hogy történt. Próbálom elfelejteni - grimaszolt, aztán egy rosszmájú mosolyt villantott a kanca felé. Szerette leszólni Zviadot. Apropo, idegesítő társa lelépett az albínó kancával, így ők kettesben maradtak. Agunt hirtelen még nem töltötte el semmilyen érzés, de aztán ahogy gondolatai errefelé terelődtek, hirtelen köhöghetnékje támadt xd
- Ne vedd tolakodásnak, de mi járatban erre? - kérdezte gyorsan, hogy elterelje erről a figyelmet.
 Pislogva néztem fel a bókra, és elmosolyodtam, de nem mondtam inkább semmit. Érdeklődve figyeltem, ahogy megkerül, majd megilletődve hagytam hogy arrébb tereljen. Nem értettem a helyzetet, és kicsit meg is ijedtem. Ettől függetlenül egész nyugodtan hagytam hogy közel lépjen hozzám. Megborzongtam ahogy a hallottam suttogni, és kicsit zavarba is jöttem, de ezt próbáltam mosollyal leplezni.
- Mehetünk... - motyogtam halkan, és elindultam Zviad oldalán.
- Egyébként... Én azt hittem, hogy a Syvequók és az Alquók véres ellenségek... - vetettem fel egy témát csak hogy eltereljem a figyelmet a lányos zavaromról xD |
Zviad nem sok ügyet vetett a buckskin furcsaságra, nem is érdekelte nagyon a válasza, és arra sem, hogy eddigi kiszemeltje odalép a kancához.
- Hogyan lehetséges, hogy csak most találkoztunk gyönyörűséges Ryalith? - kérdezte, és a kanca csodálatos szemeibe nézett. Lassan megindult, hogy megkerülje, közben alaposan végigmérte a kancát újra. Kihasználta az albínó bizalmatlanságát, és picit arrébb terelte. Mellé lépett olyan közel ahogyan csak Rya engedte, és odasuttogott neki.
- Mit szólnál hozzá, ha most is sétálnánk egyet, itt a közelben...- követte a tekintetét a másik kettőre.
- Csak ellesznek ők is addik.- mosolyodott el sunyin.
Rya teljesen el lett varázsolva, ez egy halvány mosolyt csalt Nadine szájára, örült a boldogságának. Bár annak már koránt sem örült annyira, hogy ez a furcsán buzgó nagyotmondó mén próbálja az ujja köré csavarni, mégsem féltette túlzottan, tudta hogy nem olyan könnyű kanca mint amilyennek első látásra tűnhet :'D. A szeme sarkából látta meg hogy a tekintélyes méretű peegazus közelebb lép hozzá, és valamiért izgatottan dobbant a szíve. Ráemelte a tekintetét, de azért fél füllel Ryaék felé is figyelt. Először a mén nem is mondott semmit, csak néhány másodperc múlva nyőgött ki egy kérdést.
- Igen. - válaszolt Nadine, és fél szemmel Zviadra sandított majd újra Agunra.
- Ti ketten.... - kezdte, arra gondolt, hogy egy ménesbe valóak e vagy sem. |
Nehéz volt Zviadot hallgatni hosszútávon, attól pedig minden alkalommal felfordult a gyomra, ahogy szédítette szerencsétlen kancákat. Bár ez a kettő nem tűnt üresfejű nőszemélynek, legfeljebb az albínón érződött az, hogy felakad a ravasz Syvequo által szőtt hálóra. Amikor a mén bemutatta őt, csak megforgatta a szemeit, és némi érdeklődéssel fordult a bucksin kanca felé, azon töprengve, hogy vajon ő mit gondol Zviadról. Megfontoltabbnak és érettebbnek tűnt a másiknál, ám legalább olyan csinos volt, sőt.
- Örvendek - tette hozzá a bemutatásához halkan morogva, majd hallgatta a másik kancát. Nadine - véste jól a fejébe a nevét. Zviad tovább fűzte a szerencsétlen kékszeműt, úgyhogy Agun inkább tett pár lépést a szemrevaló hölgyemény felé, hogy minél távolabb lehessen az akciótól. Mi tagadás, közelgett a párzási szezon, ez a kanca pedig amúgyis megmozgatta volna a fantáziáját. Csend volt közöttük, úgyhogy gyorsan keresett valami témát.
- Az Equo méneshez tartoztok? - kérdezte színtelen hangon.
Az idegen nagyon rokonszenves volt, az amúgyis fiatal és olykor meggondolatlan lelkét pedig sikeresen megtöltötte valami édes érzéssel. Tetszett neki a felvetése a holdfényes sétát illetően, úgyhogy pajkosan nézett vissza a ménre.
- Remekül hangzik... - rebegte ravasz mosollyal, majd tovább sütkérezett Zviad egojában. Hallgatta ahogy bemutatja a társát, és kedvesen rámosolygott, de különösebb jelét nem adta annak, hogy érdekelné most a külvilág, szinte egyből visszafordult a mén felé.
- Ezt örömmel hallom - mondta kedvesen, ám ő nem lépett közelebb, még mindig tartott kissé tőle, és könnyen se akarta adni magát. Igen, talán hamarabb fogadta az udvarlását, mint más kancák tették volna, de semmi kedve se volt azonnal a lábai elé dobni magát. Azt fordítva szokás xdd |
- Egy holdfényes sétára gondoltam, majd megmutatnék neked egy helyet amit csak én ismerek, szépséges idegen. - a hangja mézesmázosan simogató volt.
- A nevem Zviad... - mutatkozott be. - És a te becses neved?
A fejét picit oldalra fordította mikor hallotta Agunt megérkezni, majd újra újdonsült prédájára emelte a tekintetét. - Hadd mutassam be a legjobb barátomat Agunt, kicsit morcos, deigazán jó parti. - a ménre nézett, majd vigyorogva az albínó szépségre. Érezte, hogy a kanca megtartja a távolságot tőle, ezért picit közelebb lépett.
- Nem kell félned tőlem nem harapok... - tekintete az albínó kanca társára csúszott, ugyanis az hevesen megforgatta a szemeit. - És ki a hozzád fel sem mérhető árnyékod? - horkantotta.
Nem a mén származása volt az ami Zviad a jelenlétében leginkább taszította, hanem az ahogyan viselkedett. Biztosra vette, hogy nem lehet vele egyszerű lenni. Az érkező második ménre emelte a tekintetét, és végig mérte egy pillanatig. Izmos volt és valóban jó kiállású, a szemeiből távolságtartás sugárzott. Nadine nem értette, hogy ezek ketten hogyan férnek össze, a két mén tényleg furcsa párost alkotott. Zviad szavai mikor eljutottak az agyáig egy mély sóhajjal emelte égnek a szemeit. Micsoda bájgúnár.
- Nadine vagyok. - mutatkozott be neki, és lenézően vizslatta. Milyen kellemetlen alak. Ryára nézett, és próbálta kiolvasni az arcából és a testtartásából, mit gondol újdonsült udvarlójáról.
|
Agunt nagyon dühítette már a mén, és ahhoz képest hogy ellenséges ménesbe tartozott, valahogy mindig egymással kötöttek ki, és fogalma sem volt, miért. Habár, Zviad szentül állította, hogy ennek jelentősége van, Agun egyáltalán nem akarta elfogadni egy útközben gyártott magyaráztát sem. A nemek illető megjegyzésére méltán lett ideges.
- Most aztán letöröm a szarvaidat... - sziszegte és szárnyaival adott egy kis löketet magának, hogy elrugaszkodjon, és teljes erejéből a ménnek ugorhasson, azonban az gyorsabb volt, és szinte azonnal kikerülte. Csak most került a látószögébe a két kanca, és mielőtt figyelmeztethette volna levakarhatatlan beszélgetőpartnerét, majdnem neki is esett az egyiknek. Agun csak mélyet sóhajtva vetette fel a fejét, hogy kisöpörje a kósza tincseket a szeméből, majd lassan melléjük lépett. Két Equo kanca volt az, mindketten elég szemrevalóak, ez a tény pedig akaratlanul is fellendítette benne a tesztoszteront. Zviad azonnal le is csapott az albínóra, Agun pedig elégedetten mérte végig a bucksin kancát. Ennek amúgy semmi jelét nem adta, csak közömbösen és hidegen nézett végig a két ismeretlenen.
- Jó lenne... - helyeselt Nadine szavaira. Igaza volt, tényleg érdekelte a gondolat, miszerint majd a vezér kancája lesz. De ez csak egy hiú ábránd. Valószínűleg nem fog megtörténni. A leendő vezér kiléte úgytűnt Nadine-t is érdekli, bár ez így volt rendjén.
- Remélem, valami épkézláb mén lesz az, és nem olyan, mint a jelenlegi kormányzó. Bizmat nem tudja érvényesíteni az akaratát, és a hangját se hallattja eléggé a többi vezér felé. Mondjuk ettől nem félek, a többi ménünk biztosan elküldi melegebb éghajlatra, ha ne adj' szellemek, ő kerül hatalomra - gondolkozott el, majd ijedten kapta fel a fejét, ugyanis patadübörgés rázta fel őket, majd egy fekete alak majdnem ledöntötte a lábáról. Ryalith meglepetten pislogott az idegenre, akinek különös kosszarvai voltak. Nem volt előítéletes, de még elevenen éltek benne a történetek, amiket a Syvequókról meséltek neki, a förtelmes söpredékről... És elsőre ez jutott eszébe a ménről, akármennyire is szemrevaló és meggyőző volt. Rya szemeiben így őszinte aggodalom ült, de mindezek ellenére megpróbált kierőltetni magából egy mosolyt.
- Semmi baj... - mosolygott a ménre zavartan, és elmélyedt a majdnem fehér szemekben, melyek annyira elütttek a fekete szőrtől. Kisvártatva a mén társa is megérkezett, egy Alquo, ami meglepte a két kancát. Elég szokatlan párosnak bizonyultak, a szárnyas mén láttán Ryalith csak megforgatta a szemeit. Tipikus Alquo mén... Érzéketlen. - gondolta, majd tekintetét visszafordította a Syvequo ménre.
- Mivel is akartál kiengesztelni? |
- Ilyen jó kiállású mén nem talál magának egy tollas macát sem akivel andaloghat? - mormogta csábos hangon, és megnyerően ballagott a szárnyas mén után, aki mint mindíg úgy tett mintha le akarná rázni. Talán tényleg megpróbálta.
- Lehet csak rosz helyen keresed. - jegyezte meg kaján ábrázattal.
- Rossz ménesben? - emelte fel a fejét a pej, Zviad pedig megrázta a fejét.
- Úgyértem rossz nemen belül. - javította ki, és nevetve nézte, ahogy a szárnyasnak betelik a pohár, és neki ugrik. Zviad erős izmos lábainak köszönhetően gyorsan elszökkent előle, és elrohant előle. Míg a szárnyast lassította a légellenállás, ő könnyeden szelte át a síkságot. Hirtelen fékezésre kényszerült, ugyanis egy gyönyörű látomásba botlott (majdnem szó szerint). Zviad fehér szemeit meglepetten meresztette a gyönyörű albínó szépség felé, aki meglepetten rebegtette rá a szempilláit. ~gyönyörű... milyen földöntúli szépségű kanca!~
- Oh elnézést hölgyem, ha megijesztettelek, kérlek engedd, hogy kiengeszteljelek. - mondta és elővillantotta a legszexibb legmegnyerőbb mosolyát.
- Jó lenne ha a párod egyben a leendő vezér lenne nem igaz? - pimaszkodott, és a mellette lépdelő kanca szemeit figyelte. Mióta csak ismerte, Rya nagyon vágyott egy szemrevaló ménre, akivel szerelembe eshet, és aki viszont szereti. Nadine is szerette volna ha ez megadatik Ryának. Ő maga még nem tudta, hogy szeretné e ezt vagy nem.
- Kíváncsi vagyok kit választanak meg a vezérnek... - tűnődött el. - Azt akarom hogy a többi ménes komolyan vegyen minket! - horkantott, elnyomva érezte magukat, és azt nem szívlelte. Patadübörgés hangja ütötte meg a fülét, és a gazdája villám gyorsan meg is jelent, majdnem leborítva barátnőjét a lábáról. Nadine végig pillantott a tetőtől talpig fekete szerzeten. A szarvaiból arra következtetett, hogy Syvequo lehet a korukbeli mén. |
Nadine oldalba bökte, mire felkuncogott.
- Hahaha, igen.. - ismerte el az észrevételét, miszerint pontosan a mének miatt tölt most sok időt a ménessel. Elvégre, mikor négy éves volt, egyes figyelmetlen mének már akkor is megkörnyékeztek, majd mikor tüzetesebben szemügyre vették, s megérezték a szagán, hogy még fiatal, faképnél hagyták. Most azonban mikor végignézett az érettebb kancákon, akikért a mének a nyakukat-lábukat törik majd hamarosan, hirtelen nem is irigyelte őket annyira. Mármint, előre tudta, hogy élvezni fogja az udvarlók hadát, de abban is biztos volt, hogy egy idő után nyomasztóak lesznek. Arra azonban még ő sem érezte késznek magát, hogy utódja legyen. Elvégre, még ő szinte gyerek.
- Szerintem ez egyáltalán nem baj - vont vállat, mikor Nadine említette, hogy vénlánynak érzi magát. A ceremónia említésére viszont azonnal izgatott lett. - Hogyne! Kíváncsi vagyok rá, milyen érzés. Ott állni mindenki előtt, miközben egy pillanatra a vezér, és minden fontos tag a ménesben rád figyel... - merengett el, aztán csalódottan horkantott - Nem, visszaszívtam. Addigra még nem fogják megválasztani a következő vezért... Fenébe. |
-Rya! - kiáltott fel a kellemes meglepetésre, és ő is tett felé néhány gyorsabb lépést, míg egymáshoz nem értek.
- Valóban. Napok óta nem találkoztunk. - helyeselt, és a meleg nap felé fordította a fejét. A kanca volt a legjobb barátja, néha bele gondolt, hogy vajon mit tenne nélküle, de el sem tudta képzelni az életét annélkül, hogy ez a hiperaktív folyamatosan szerelmes gyermeteg kanca ne ugrálna körülötte. Amikor a kérdését meghallotta, ismét felé fordult, és világoskék szemeibe nézett.
- Nem történt semmi. - mosolygott rá. - Gyere sétáljunk. -hívta. - Gyönyörű az idő.
- Azért szívódtam fel, amiért te sokat vagy most a ménes közelében. - lökte meg egy picit a vállával, és harsányan felnevetett. - A mének miatt. Nem igazán érzem késznek magam erre. Pedig már hat éves vagyok. Vénlány... Na és Te? Izgatott vagy már az első ceremóniád miatt? |
Ryalith kecses léptekkel szelte át a síkságot, és mélyet sóhajtott. Nem kifejezetten szerett itt lenni, a hely puszta története miatt. Bármikor erre járt, úgy érezte, hogy szabályt szeg, akármennyire is semleges terület. Épp az erdőben sétált, aztán maga sem tudta, hogyan, de végül itt kötött ki. A távolban azonban hamarosan egy ismerős sziluettet fedezett fel, ez pedig elűzte a feszültséget. Jó rég találkozott utoljára Nadine-al, bár maga sem tudta miért, így önfeledt vágtába kezdett, mikor ismét viszont látta. Élvezte, ahogy belekap a sörényébe a szél, és átjárja a boldogság, ahogy felé vágtat, mindig szabadnak és megzabolázhatatlannak érezte magát a közelében.
- Rég találkoztunk - váltott ügetésbe, mikor közelebb ért, és széles mosollyal köszöntötte a kancát, majd megállt előtte, és kedvesen megbökte a nyakát.
- Történt valami? Merre jártál? - faggatta kíváncsian szinte egyből. |
NADINE, ZVIAD x RYALITH, AGUN
zárt játék |
[11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- Köszönöm a megtiszteltetést.. - dorombolta a mén, és elégedetten, kecsesen lépkedett a szntén kecses léptű kanca oldalán. A következő mondatára Zviad vidáman felnevetett.
Halkan felkuncogott Agun Zviadot érintő szavain.
A kancára sandított, majd vissza Zviadra, ugyanis elgondolkozott az utóbbi két szón. Ők ketten? Ketten? Mire céloz? Nem, semmi esetre sem. Ők ketten nem. Nem. Hova gondol? MIÉRT? Ez utóbbi gondolat végére tágra nyílt szemekkel a kancára nézett.
Pislogva néztem fel a bókra, és elmosolyodtam, de nem mondtam inkább semmit. Érdeklődve figyeltem, ahogy megkerül, majd megilletődve hagytam hogy arrébb tereljen. Nem értettem a helyzetet, és kicsit meg is ijedtem. Ettől függetlenül egész nyugodtan hagytam hogy közel lépjen hozzám. Megborzongtam ahogy a hallottam suttogni, és kicsit zavarba is jöttem, de ezt próbáltam mosollyal leplezni.