|
Témaindító hozzászólás
|
2015.01.18. 19:53 - |
INSENAR x FAILURE x AZURIEL
JÁTÉK BESZÜNTETVE |
[6-1]
JÁTÉK BESZÜNTETVE
ok: valamely játékos(ok) inaktív(ak) |
 Már Eddie halálát is megbeszélték, mikor Insenar egy új jövevény szagára kapta fel a fejét. Halkan kuncogott, szinte hangtalanul, majd kecsesen feltápászkodott, és benfentes mosollyal figyelte, ahogy a hasonlóan tarka kanca közelebb ér.
- Szervusz kedvesem - köszöntötte gyengéd hangon, mintha mindig is ismerték volna egymást. Talán még barátságosnak is tűnt volna, ha nem ül az arcán az a kortalan, bizarr kifejezés. - Insenar vagyok. És te?
Persze Insenar agyban már egészen máshol volt. Az újonnan érkezett beszélgetőpartner ígéretes jelnek tűnt. Egy pillanatra a vízre tekintett, és a Szellemekre gondolt. Majd ha gondoljátok, ti is játszhattok velünk - gondolta, bár nem volt benne biztos, hogy nem mondta ki félhangosan. Már épp mondani akart valami mást is a kancának, mikor egy újabb ismeretlen közelített feléjük. Insenar szíve röpködni akart az örömtől.
- Oh, egy madárka - húzódott még szélesebbre a mosoly az arcán, és olyan hangosan mondta, hogy az újabb kanca is tisztán hallja. Végigmérte őt is, látta, hogy Syvequo, de itt édes mindegy volt már. A mén érdeklődve tekintett hol az egyikre, hol a másik rideg, kék szemeivel.
- És te ki vagy? - pislogott a szárnyas jövevényre. |
 Az Északi sziklák tövénél keltem, majd úgy döntöttem, itt lenne az ideje innom egy kicsit, mivel hiába, hogy imádok itt lenni, nem igazán találok erre magamnak. Már egy ideje sétálgatok azét itt, hogy még az útnak indulás előtt egyek valamit, de elég gyér a választék. Éppen egy fűcsomóból csemegézek, miközben egy morgást hallok magam mögött. Hát ez szuper... Gondolom magamban, majd megfordulok. Egy puma. Valahogy mindig kifogom őket. Ráfújtattam, de csak felém ugrott, mire kitártam a szárnyaim, és felágaskodtam. Erre először kicsit meghátrált, de megint elrugszkodott, mikre én feladtam. Nem fogok egy nagymacskával viaskodni. Nem érdemes. Felugrottam a tőlem úgy két méterre levő sziklatömbre, majd elugrottam, és már szárnyaltam is a levegőben. Úgy voltam vele, itt az ideje elindulni. Még hátra sandítva láttam, ahogy a puma morogva elbotorkál, majd inkább az uticélom felé igyekeztem. Nem voltam itt sokszor, leginkább a csoportal jártam le a Brayan-folyóhoz, így nem tudtam pontosan, hol is keressem. El volt dugva kicsit, de amint lejjebb ereszkedtem, és a fák közvetlen közelében suhantam, sikerült meglátnom, így kerestem egy kisebb tisztást, ahol landolhatok. A víz csobogása beindította a nyáltermelésem, és magasra tartott fejjel ügettem el a vízig. Amint körülnéztem, megláttam kettő tarkaságot. Na mi van? Csak én nem kaptam anyatejcit a szőrömre? Nem igazán mertem odamenni hozzájuk, ki tudja, milyen rasszisták lehetnek, így csak óvatos léptekkel indultam meg a hűs habok felé, majd dugtam bele az orrom. Madarat lehetett volna velem fogatni, olyan jól esett. Nagy felbuzdulásomba egy picit beljebb merészkedtem, hogy a lábaim is hűsítsem kicsit. |
 Tekintetét végighorzota az erdőn amelybe betévedt, majd egy ideges dobbantással űzte el a közelében lévő apróbb állatokat a lába közeléből. Ideges volt, zilált, nem tudta merre menjen tvább, hogy visszataláljon, így hát csak az ösztöneire hallgathatott. Az elején pedig olyan jó ötletnek tűnt... Az eltervezett kisebbfajta csatangolásból eltévedés lett és a fiatal kanca nem tudta eldönteni melyik a helyes irány. Ha visszafordul akkor megint itt lyukad ki? vagy talán most kitalál? Még maga sem tudta igazán, de azt igen, hogy nem maradhat itt örökké. A fejét felvetve ugratott be végtáva, majd szlaloozva kerülgette az útjába kerülő fák sokaságát, átugrott egy kidőlt törzset, mígnem egy hangra lett figyelmes, habár eléggé távol esett tőle, de emlékeztette arra amire szűksége lehet, a vízre. Igen, a víz most jól esne neki, jó ideje nem jutott hozz. Megtorpant, éppen hogy nem esve össz, mivel megcsúszott egy sárosabb részen. Miután összeszedte az egyensúlyátfülelt, várt. Várta, hogy betudja azonosítani merről érkezik felé a hang... Mikor bizts volt bene, könnyed, mégis sietős lépteivel szelte át az erdőt, mígnem rálelt a víz forrására. A Brayan-folyó... Hallott már róla, de még nem járt itt, így a kíváncsisága előtört belőle. Vajon milyen szerzeteket találok majd?: Igaz, hogy fucsa kis lények, szellemek vanak a folyóbn? Tengerkék szemeit a vízre emelte, de nem látta őket sehol, csupán ahogy követte a víz irányát, egyszercsak egy tarka lovat pillantott meg a földön, habár nem volt biztos benne ilyen távlból. A kancánk bizalmatlanul sunyta hátra a füleit, de elindult az ismeretlen felé, nem sietett, türelmes vlt, ám tett róla, hogy a másiknak feltánjön a társaság, hiszen a patái hangja határozottan verődtek vissza a talajról, ott ahl néhány kő is volt található. Mikr elég közel ért az ismretlenhet megrázva a sörényét tekintett le rá.
- Üdv... - bizonytalan hangon szólal fel, nem tudja hogy kivel van dolga és azt sem, hogy zavarja a másikat a pihenésben, vagy pedig az örül majd a jelenlétének... semmit sem tud igazán, még azt sem, hogy hogyan keveredik vissza a többiekhez. |
Insenar az erdőt járta, mikor meghallotta a patakot. Szélesen elmosolyodott, és felvetette a fejét, hogy a szél belekaphasson a sörényébe. Egyenletes ügetésbe kezdett, hogy gyorsan megszüntesse a távolságot közte és a folyó között, majd mikor odaért elégedetten nézett a kristálytiszta vízre. Lehajolt, hogy igyon, majd felegyenesedett, hogy körbenézhessen. Szerette ezt a környéket, pont olyan volt, mint ő, őrült és tébolyult, fékevesztett és kiszámíthatatlan. Újra a víztükörre pillantott, és kissé oldalra döntötte a fejét, újra eszelős mosoly futott fel az arcára.
- Kicsi szellemecskék, itt vagytok? Insenar itt van, és figyel rátok... - duruzsolta gyengéd hangon, majd körbenézett, hátha akad valaki a környéken, akinek van kedve beszélgetésbe elenyednie, de nem látott senkit.
- Akkor csak mi vagyunk. Nem baj, ugye? - kuncogott, és lassan lefeküdt a földre, figyelve, hogy ne csússzon be a folyóba.
- Nem lenne jó bepottyanni közétek - fuvolázta tovább, majd megrázta a nyakát. Madárszerűen döntögette jobbra-balra a fejét, ahogy az apró áramlatokon játszadozó botokat és hordalékokat figyelte.
- Vicces lenne belökni ide valakit... - magyarázott tovább, de agyban már valahol messze járt, valahol máshol, ahol sokan veszik körül, ő maga pedig egy történetet mesél el egy Eddie nevű kis vakondról... Akinek fáj a háta. |
INSENAR x FAILURE x AZURIEL
JÁTÉK BESZÜNTETVE |
[6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Már Eddie halálát is megbeszélték, mikor Insenar egy új jövevény szagára kapta fel a fejét. Halkan kuncogott, szinte hangtalanul, majd kecsesen feltápászkodott, és benfentes mosollyal figyelte, ahogy a hasonlóan tarka kanca közelebb ér.
Tekintetét végighorzota az erdőn amelybe betévedt, majd egy ideges dobbantással űzte el a közelében lévő apróbb állatokat a lába közeléből. Ideges volt, zilált, nem tudta merre menjen tvább, hogy visszataláljon, így hát csak az ösztöneire hallgathatott. Az elején pedig olyan jó ötletnek tűnt... Az eltervezett kisebbfajta csatangolásból eltévedés lett és a fiatal kanca nem tudta eldönteni melyik a helyes irány. Ha visszafordul akkor megint itt lyukad ki? vagy talán most kitalál? Még maga sem tudta igazán, de azt igen, hogy nem maradhat itt örökké. A fejét felvetve ugratott be végtáva, majd szlaloozva kerülgette az útjába kerülő fák sokaságát, átugrott egy kidőlt törzset, mígnem egy hangra lett figyelmes, habár eléggé távol esett tőle, de emlékeztette arra amire szűksége lehet, a vízre. Igen, a víz most jól esne neki, jó ideje nem jutott hozz. Megtorpant, éppen hogy nem esve össz, mivel megcsúszott egy sárosabb részen. Miután összeszedte az egyensúlyátfülelt, várt. Várta, hogy betudja azonosítani merről érkezik felé a hang... Mikor bizts volt bene, könnyed, mégis sietős lépteivel szelte át az erdőt, mígnem rálelt a víz forrására. A Brayan-folyó... Hallott már róla, de még nem járt itt, így a kíváncsisága előtört belőle. Vajon milyen szerzeteket találok majd?: Igaz, hogy fucsa kis lények, szellemek vanak a folyóbn? Tengerkék szemeit a vízre emelte, de nem látta őket sehol, csupán ahogy követte a víz irányát, egyszercsak egy tarka lovat pillantott meg a földön, habár nem volt biztos benne ilyen távlból. A kancánk bizalmatlanul sunyta hátra a füleit, de elindult az ismeretlen felé, nem sietett, türelmes vlt, ám tett róla, hogy a másiknak feltánjön a társaság, hiszen a patái hangja határozottan verődtek vissza a talajról, ott ahl néhány kő is volt található. Mikr elég közel ért az ismretlenhet megrázva a sörényét tekintett le rá.