|
Témaindító hozzászólás
|
2015.01.23. 18:43 - |
samorian x manah |
[15-1]
 Elmosolyodtam Samorian szavaira.
- Ebben igazad van. - bólintottam, majd a az egy mondattal korábbi dolgokra gondolva kicsit közelebb léptem hozzá.
- Köszönöm, hogy figyelsz rám. Eleinte még biztosan sok szükségem lesz rád - nevetett halkan, miközben a távolba nézett, majd megrázta a sörényét, és visszanézett a ménre.
- Nem tudom, hogyan hálálhatnám meg. Ha eszedbe jut valami, csak szólj. - tette még hozzá, majd a válasza után felnézett, és figyelte a szabadon repkedő madarakat. A gondolatra, hogy hamarosan ő is szabadon repdeső "madár" lesz, elmosolyodott.
- És innen merre megyünk tovább? - kérdezte kíváncsian. |
Figyelmesen hallgattam végig a kanca mondandóját. Igaz fura lesz tőlem amit most fogok mondani.
- Lehet, hogy nem leszek mindi melletted, de amíg szükséged van itt leszek. - pillantotam a kancára. Valamiért érdekembe állt Manah-ra figyelni, fogalmam sincs miért.
- Ha semi szűkséged rájuk, akkor annyival könnyebb lesz elszakadni. - biccentettem.
- Hidd el, egy páran még vannak úgy mint én és akarva vagy akaratlanul is tudunk társaságot keresni ha úgy van. - próbáltam még egy plusz érvvel segíteni a kancának. Bár nem voltam benne biztos, hogy sikerül. De próbálkozni szabad. Végig előre néztem de a szemem sarkából követtem a kanca reakcióját. Lassacskán már annyit sétáltunk, hogy a pusztaság helyett már látszdtak a hegyek is. |
Értékelte a mén ajánlatát, és mosolyogva hallgatta a szavait. Kedvesnek és segítőkésznek találta, azonban érezte, hogy nem mindig ilyen, jobban mondva, nem mindenkivel. Nem volt biztos benne, hogy ez tényleg így van, mindenesetre továbbra is fentartotta magában a gyanakvást, nem akat sok gyengeséget mutatni.
- Nagyon köszönöm a lehetőséget, élnék vele. Talán akár most is... - gondolkozott el és a patáira pillantott elmelkedés közben, majd újra felnézett Samorianra.
- De nem vagyok biztos magamban. Nagyon kedves tőled, de nem leszel mindig ott, hogy segíts, és ez némi félelemmel tölt el. Akárhogy is, a ménésben nőttem fel, és egyelőre elég elképzelhetetlennek tartom, hogy csak úgy egyedül legyek a későbbiekben - húzta el a száját saját maga döntőképtelenségén, majd újra a mén szemeibe nézett.
- Nem tudom, mivel tudnék megszabadulni ettől a kötődéstől. Pedig semmi szükségem nincs rá. |
samorian
össze ráncoltam homlokomat, már amennyire lehetett.
- tudod mennyi ideje vagyok már egyedül? már vagy 5 éve, ha nem több. oké, nem mondom ,hogy nem kell tudnod megvédeni magad mert igen is kell. de egy ménesbe zárva sose fogod ezt megtanulni. - csak döltek belőlem az érvek.
-sőt ha ennyire nem bizol magadba, mindegy mennyire vagy tapasztalt egy magadba mélyült pillantban lecsapnak rád. - pillantottam rá a szemem sarkából.
- de ne érts félre, nem buzditani akarlak vagy ilyesmi. - ráztam a fejemet. dehogy nem. valamiért ennél a kancánál érzem a bánatot, megakarom szabaditani őt.
- ha ugy érzed készen állsz rá szólj, tudok pár trükköt, hogy ne egyenek meg. - vigyorogtam rá sejtelmesen. |
Samorian megnyugtatta a szavaival. Örült, hogy nem vette magára, és boldogsággal töltötte el a szívét, hogy ő nem tekint rá szokatatlan jelenségként, bár lehet, hogy ellenkező esetben még fel is háborodott volna.
- Ennek örülök - mondta kifújva a levegőt - A többi ló tart szokatlannak, azt hiszik kiátkozott vagyok, és ezért félnek tőlem - magyarázta meg röviden a probléma forrását. A kérdésére azonban csak lesütötte a szemeit. Annyival egyszerűbb lenne elmenni. Otthagyni mindenkit és csak élni a mának. Igen, sokkal egyszerűbbnek tűnt, de Manah nem nagyon akaródzott bevallani, hogy fél. Mellesleg, a társaságra is szüksége volt azért. Napi szinten, vagy legjobb esetben is két-három naponta.
- Tudod, igazad van - sóhajtott - Jó lenne korlátok nélkül élni, de tapasztalatlan tartom magamat. Nem hiszem, hogy menne... Nem tartom magam gyenge kancának, de azt hiszem, még nem tudnám megvédeni magamat. Még nincs kedvem meghalni - mosolyodott el a végére, hogy ne legyen az egész mondanivalója olyan reménytelen.
- De esetleg majd később belevágnék! Ha kicsit tapasztaltabb leszek - lelkesedett fel kissé az ötletre, és már látta is maga előtt, ahogy évekkel később már egyedül járja az ismeretlen vidékeket... |
samorian
ahogy a kérdésemet feltettem láttam rajta valamit. de nem votam teljesen biztos magamban.
- ha nem élvezed akkor miért vagy még ott? - kérdeztem meghökkenve. hiszen ha alapból nem érzem jól magam valahol szó nélkül lelépek.
- százszor egyszerűbb életed lenne. csak nézz rám. semmi gondom, nem stresszelek a többi tagmiatt, vezér, háború meg egyéb hülyeségek miatt. - próbáltam felnyitni a szemét. bár én sose éltem ménesbe, de nem is vágyom rá. ha kis korom óta megtudok állni a saját lábamon akkor ninc is szükségem egy csapat idiótára. ahogy elgondolkoztam ezeken észre se vettem, hogy gyorsitottam a tempón. ezt csak akkor vettem észre mikor manah kijelentette ezt a meglepő mondatát. nem is tudom, hogy erre most kéne valamit reagálnom. bár a kanca a szememből észre vehette, hogy nem is az, hogy feldühitett de meglepett ez.
- te jeled egyébként még nem is olyan felzaklató. bár az egyszerű népnek lehet. de na érted. - próbáltam magamra utalni, hogy számomra semmi se meglepő.
- nem kell magyarázkodnod, tudom mire gondolsz. - persze, hogy tudom. hogyne tudnám. lehet más bánkodna, hogy igy néz ki, de én nem. teljesen megvagyok magammal elégedve. |
Érdeklődve hallgatta a választ, és elmosolyodott az első mondat hallatán, de nem lefitymálóan vagy úgy, mint aki mulattat, abszolút elismerő mosolynak szánta, bár nem volt biztos benne, hogy a mén is így látja ezt. A méneseket illető kérdésre azonban elkomorodott. Nem mintha nem értett volna egyet vele, sőt: túlságosan is igaza volt. Birkák. Bárányok. Manipuláltható, irányítható teremtmények voltak mind. Manah nem szeretett másoknak engedelmeskedni, de magát nem tartotta elég felkészültnek ahhoz, hogy csak úgy belevesse magát az ismeretlenbe. Még szüksége volt a biztonságra, legalábbis egyelőre. Pont ezért, felnézett a Samorianra.
- Equo tag vagyok, de nem élvezem a ménesbeli életet. - mondta kissé egykedvűen, majd megpróbálta jobban végigmérni a mént, bár ez nehéz volt, hisz nem akarta feltűnően bámulni. Nem volt hétköznapi az biztos - és talán ez vonzotta annyira Manaht. Meg akarta ismerni és beszélni akart még vele. Megszállottan keresett mindent, ami más és eltért a megszokottól, hisz a különös hókája miatt ő is másnak tekintette magát. S a hasonlóságokat az úgyszint eltérő és alternatív megoldásokban kereste...
- Ha szabad megjegyeznem, nem hasonlítasz egy lóra sem akit eddig láttam - mondta miközben már nem is őt nézte, csak a tájat fürkészte. Aztán pár pillanaton belül leesett neki, hogy ezt talán nem így kellett volna megkérdeznie...
- De de de... Ne értsd félre! - kezdett heves magyarázkodásba, és kizökkent a nyugodt szerepéből, most kicsit aggodalmas volt - Örülök, hogy olyannal találkozok, aki nem néz ferde szemmel rám. Bocsáss meg - tette hozzá már jóval nyugodtabban, megköszörülte a torkát. Na tessék. Elrontottad. Gratulálok - fortyogott magában. |
samorian
meglepett a kanca közvetlensége és a beszélgetni akarása.legtöbbel akikkel találkoztam vagy elfutottam amint megláttak vagy nem élték túl. viszont most kiváncsi vagyok. semmi megjegyzés semmi fintor a kinézetem látván. vagy túl bátor ez a kanca vagy ostoba. még nem tudom eldönteni.
- hogy hova tartozok? sehova, magam útját járom. - feleltem büszkén. hiszen tényleg az voltam, szeretek a saját szabályaim szerint játszani és élvezem, hogy nem függök senkitől.
- na és te? - biccentettem felé.
- te melyik bárány csordához tartozól? - egyeltalán nem tiszteltem és ellenzem ezeket a méneseket. kordában tarja a lovakat, olyanok minta birkkák . egy lovat megválasztanak vagy talán nem is ők és őt követik bármit is mondjon. horkantottam egyet. a födet kezdtem mapirgálni jelezvén, hogy már unok állni. de nem is vártam másra, elindultam előre. nem néztem hátra de lassú lépteimmel célozni szándékoztam, hogy jöhet utánam ha szeretne. kiváncsi voltam a döntésére. |
Érdekes mén volt. Nem olyan, mint amilyenekkel eddig találkozott. A fellépése és a külseje is eltért tőlük, ez pedig egy pillanatra kizökkentette. Ő csak a kinézetében tért el a ménes többi tagjától, s így is kinézték maguk közül. Vajon ez a mén is ezért van egyedül? - gondolt bele, aztán inkább csak a szavaira figyelt, bár kicsit zavarba jött, mikor körbejárta a mén
- Örvendek - biccentett felé kedves zavart mosollyal, nem hallotta még a nevét. Úgy döntött, kedves lesz és barátságos, hátha viszonzásképp is azt kap majd, de persze nem élte bele magát.
- Nem láttalak még erre felé. Tartozol valamelyik méneshez, vagy vándor vagy? - kérdezte kíváncsian, de a hangjából érződött, hogy nem faggatni akarja, inkább csak keresett valamiféle témát, hogy ne csak balgán bámuljanak egymásra. Manah nem szerette a csendet, de tartózkodott attól, hogy túl sokat beszéljen, törekedett az arany középútra. |
samorian
a kanca bizalmatlannak és távolságtartónak tünt. de ez nem is volt baj. inkább ilyen legyen mint az aki máris a ló nyakán lóg és dőlnek belőle a szavak. láttam rajta, hogy elszánt és bármire képes lehet jelen pillanatban. bár okot nem adott a félelemre, na persze. pont egy kancától ijednék meg, haha. elgondokoztam rajta. ugyis unatkozok és ha már a sors össze hozott minket, akkor miért ne? határozott léptekkel elindultam a kanca felé aki már el is árulta a nevét. manah.. hmm nem cseng ismerősen, mondjuk nem is ismerek senkit jó formán.elkezdtem körbe járni és azon gondolkoztam, hogy én is felfedjem e magam?
- az én nevem samorian. - álltam meg végül előtte.tekintetem rá szegeződött és kiváncsian bámultam rá, hogy mond e valamit. hiszen a nevem páran ismerhetik mégha én nem is. hiszen egy pár érdekes dolgot hagytam pár helyen magam után. |
Furcsának találta a mént, és kishíján felhorkantott hogy "Azért olyan védtelen nem vagyok...", de inkább nem mondott semmit, nem ismerte az erősségeit, és nem akart bajba kerülni. Bizonytalanul figyelte, ahogy közelebb lép hozzá, de kívülről érzékelhetetlen félelmei ellenére is cövek egyenesen állt a helyén, és csak a füleit sunyta hátrébb, ennyiből lehetett arra következtetni, hogy nem érzi magát teljes biztonságban.
- Csak eljöttem, hogy kicsit távol legyek a ménesemtől... - mondta tűnődve, mintha valami korábban történt eseményre emlékezne vissza, de valójában azon gondolkozott, hogy talán jobb lenne futni. Még nem volt biztos ebben a lépésben, úgyhogy bár tartva a reakciótól, és a ménre pillantott.
- Manah vagyok. És benned kit tisztelhetek? - kérdezte. Kapásból letegezte, tudta, hogy a mén 1-2 évvel lehet idősebb nála. Remélte, hogy ezt nem veszi zokon. |
samorian
halk kortyolgatásaim közepette egy új illatott sodort felém a szél. fejemet nem emeltem fel de még is láttam,hogy valaki közelit felém. a szagból simeresen megállapitottam, hogy egy kanca bátorkodik közelebbmerészkedni. próbáltam ugy viselkedni mint aki teljesen hülye és nem veszem észre. bár amikor rám köszönt akkor már tudtam, hogy egy hosszú napnak nézek elébe. nagy erőt vettem magamon.
-üdv. - vagy legalább is ahoz hasonló szót préseltem ki a fogaim mögül. amint felemeltem a fejemet már is láttam kivel van dolgom. egy kisebb gonoszkodó vigyor húzodott a számra. de amilyen gyorsan jött olyan gyorsan is eltünt.
- mi járatban van egy ilyen környéken egyedül egy védtelen kanca? - kérdeztem inkább piszkálodóan mint kiváncsiságból, közben tettem néhány lépést a kanca felé. |
Manah kecsesen lépett ki a fák közül, és érdeklődve nézett szét. A síkság mindig lenyűgözte, hisz a hegyekhez volt szokva, furcsa volt egyszerre ennyi sík terepet látni. Kicsit bátortalan volt eleinte, mert hallotta, hogy errefelé sokszor előfordul mindenféle vadállat, és akármennyire nem volt ijedős, nem szívesen vitte volna vásárra a bőrét. Látott a távolban két ménesébe tartozó kancát, és még két másik mént, éppen ezért inkább az ellenkező irányba indult el. A ménes nem kedvelte őt, persze ilyenkor a mének nem nézték hogy pontosan kit is zaklatnak, egyszerűen csak udvaroltak mindennek ami él és mozog... Manah pedig ettől most el akart zárkózni. Hátratekintett még, hogy a kis társaságból nem-e válnak ki valamiért a mének, és indulnak utána, de mivel ez nem történt meg, újra nyugodt lett, és figyelmét ismét a tájnak szentelte. Hamarosan egy idegen alakját látta meg nem messze, egy kis vizes rész környékén. Manah megtorpant és szaglászni kezdett. Mén volt ő is, de ha nagyon le akarta volna rohanni, akkor már megtette volna. Mindenesetre nem igen akart kockáztatni, ám hirtelen kaparó érzést áradt szét a torkában. Szomjas volt, s ez felülírta a félelmeit. Lassan közelített a hím felé
- Üdv. - mondta halkan, kissé félénken, és megtartva a tisztes távolságot, ő is lehajolt, hogy ihasson. |
samorian
egy újabb ismeretlen területre tévedtem. kiváncsian vizsgáltam a területet. mélyet szippantottam a levegőbe. frissnek tűnik de mégis van egy furcsa dohos szag ami csak-csak piszkálja az orromat. bár nem bántam mert a korábbi helyekre emlékeztet kicsit ez a szag. neki indultam az ismeretlennek lassú komótos lépésekkel. ma nemm is tudom mit kéne magammal kezdenem? keressek magamnak társaságot? áá kizárt. meg is ráztam a fejemet. jó pár idő baktatás után találtam egy kis patakot. vagy még annak se lehet mondani, inkább pocsoja. mindegy is volt nekem, fejemet lehajtottam majd kortyolgatni kezdtem belőle. |
[15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Elmosolyodtam Samorian szavaira.