|
Témaindító hozzászólás
|
2015.01.23. 19:25 - |
CHLOE x COMETIS
nyílt játék |
[10-1]
 Szarvát elfordította észak irányába. A fény egy elég keskeny ösvényt világított meg, benőve gazzal, indával, és minden egyébbel. Inkább őzcsapásnak tűnt, bár ő tétovázás nélkül kiszúrta. Szó nélkül elindult rajta, majd még látótávolságon belül visszaszólt Chloe - nak.
- Csak kövesd a fényem. Én látok a sötétben. Ha szerencsénk van baj nélkül kijutunk. Bár néha az erdő engem is megviccel - tette hozzá titokzatos mosoly kíséretében. A kísérteties zajok között kivette az ágak zörgéséét s a háta mögött, így arra következtetett, a kanca a nyomában lépdelt, bár nem lett volna oa máshogyan tenni. Nagyot szippantott a hűs, éjszaki levegőből. Bár eléggé valószerűtlen lehetett volna másoknak Cometis igazán élvezte az ilyen kísérteties pillanatokat. Sokadjára gondolkozott el rajta, hogy valóban olyan gonosz, sötét, és megbízhatatlan - e, mint az erdő. Átlépett egy kidőlt, de már korhadó fatörzset. Nem nagyon szokott önmagáról, vagy a sorsáról gondolkozni, de ez a kérdés sok álmatlan éjszakát okozott neki. Nem tudta biztosan, hogy szeretne - e valódi sötét mágussá válni, mindenesetre a legtöbben már most is így kezelik. A nagy gondolkozásba merülve teljesen elfeledkezett a mögötte baktató kancát. Nem volt hozzászokva, hogy valaki legyen mellette, világ életében magányos farkas szerepet játszott. Előző hibáját jóvéve hátraszólt:
- Egy kiszáradt folyómeder előttünk - tájékoztatta Chloe - t, és maga már bele is gázolt a sötétn tátongó mélyedésbe, aminek szerencsére nem volt túl meredek az oldala, így gyorsan le is jutott rajta. |
 Hallgatta Cometis szavait, de nem érezte úgy, hogy könnyű lenne amit mondott. A Shiwas-tó neki tökéletes lenne, még az is eszébe jutott, hogy ott tölti az éjszakát, elég volt már ennyi kutyagolás egy napra. Azt azonban, hogy hogyan fog odáig eljutni, nem tudta. Félénken toporgott, kereste, hogy miről tudná kitalálni, merre van Észak, de nem jutott semmire. Zavartságot valószínűleg a mén is észrevette, mert hamarosan felajánlotta a segítségét.
- Megköszönném - biccentett felé tisztelettel - Sajnos nagy valószínűséggel eltévednék - vallotta be, miközben testének minden része az erdő neszeire koncentrált. Kiskorában mindenféle szörnyűséget elképzelt, mit rejthetnek a sötét erdők, és erre itt volt egyben. Nem akarta látni, mit rejt. |
Visszafordult a vándor kanca irányába, és hosszasan nézte átható, jeges tekintetével, közben az erdőből kivezető utak közötti lehetőségeket mérlegelte. Végül néhány perc gondolkozás után meg is szólalt:
- Észak felé jutsz ki leghamarabb a rengetegből, a Shiwas-tó felé. Gondolom onnan már eljutsz... oda ahová menni akarsz...
Belenézett az erdő fenyegető, fekete sötétjébe, ahonnan különös nyekergő hangokat sodort felé a szél. Némileg jogosan gondolta, hogy Chloe nem igazán tud majd egyedül átjutni az erdőt, bár ezt szó szerint nem jelentette ki.
- Ha akarod, elkísérhetlek. Arrafelé nincsenek ösvények. Könnyű arrfelé... eltévedni...
Szarván elektromos kisülés cikázott végig, míg végül apró fénygömb jelent meg annak végén, halvány derengéssel megvilágítva a különös árnyakat, melyeket a fák vetettek, és a bokrokban mozgolódó állatok alakját. Comet unottan tekintett körbe. Őt nem ijesztette a zaj, vagy a sötét. Bár ebben talán szerepet játszott az is, hogy jórészt jobban látott sötétben, mint fényben. |
Feszengve állt a hozzáképest mindenképpen magas és tiszteletet parancsoló egyszarvú előtt, és figyelte, ahogy beszél. Hangja hideg volt és szinte minden érzelemtől mentes, Chloe egyedül a komolyságot hallotta ki belőle tisztán. Jól gondolta, valószínűleg nem tudom mivel köszönetet mondani a ménnek, de végülis nem is bánta, annyival kevesebb teendő vár rá ezen a kísérteties helyen.
- Igazából vándor vagyok, nincs konkrét célom, hogy merre kell mennem, nekem bőven elég, ha az erdő széléig megmutatja az utat - mondta lassan, miközben leplezett kíváncsiggal figyelte, ahogy a mén ténykedik. Érdekelte a mágia, ugyanakkor tudta, hogy ő sose lesz része. Nem szomorította el a tény, végülis, mindenkinek megvan a maga helye.
- Én Chloe vagyok, örülök, hogy találkoztunk, Comet - mondta kedvesen egy biccentés kíséretében. |
Látta, hogy az idegen csak nem akar tágítani, gondolta, jobban jár, ha kivezeti az erdőből, ami őt is annyiszor megtréfálta már. Néhányan azt mondják az erdő csak azt engedi át, akit arra méltónak tart, bár Comet nem tudta, ebből mennyi az igazság, hisz ő évek óta szinte minden idejét itt töltötte, és mindig, mindenhova visszatalált. A szemeit forgatta a megbánó testtartásra, bár ez feltehetően nem látszott meg rajta, szénfekete szemei miatt. Majd nagyot sóhajtott.
- A segítségem attól függ, hová kéne eljutnunk... - néz rá komoly tekintettel. - Nem hinném, hogy tudnál olyasmivel szolgálni, ami engem érdekelne, mindenesetre nem szeretem ha felelőtlen kancák egyedül kóborolnak az erdőben, ráadásul az én jelenlétemben. - tette hozzá. Próbált lovagiasnak látszani, bár ez eléggé távol állt a jellemétől, és nem igazán értette miért ajánlja fel szolgálatait ilyen olcsón, nem vallott rá a nagylelkűség. Örült, hogy az unikornis társai nem látják, azok között jobb szereti, ha félnek tőle, és fejet hajtanak előtte.
- Mellesleg a nevem, Cometis, de jobb szeretem, ha Comet néven neveznek - mutatkozott be, és visszafordult eredeti tevékenységéhez, míg a kanca kiböki, hogy hová szeretne eljutni, és milyen úton. Errősen remélte, hogy nem a Ferequo ménes felé vezet az útja, még nemkívánatos feltűnést kelthet ott egy kancával az oldalán. Elűzte magától a gondolatot, és belemerült a munkájába, miközben a Hold fénye játszott a szőrzetén ezüstös mintákat festve rá. Ilyenkor látszik igazán tiszteletet parancsolónak egy sötét unikornis, gondolta. |
Nagy megkönnyebbülésére nem történt semmi váratlan és rossz dolog, de nem akart közelebb lépni a ménhez, ugyanis látta, hogy nem éppen kívánatos a jelenléte. Ennek ellenére nem tágított, hisz valószínűleg csak ez a mén volt az, aki segíthet rajta. Halkan folytatta, de azért hallhatóan, nem akarta magára haragítani.
- Igen, tudom, és sajnálom, ha megzavartam valamit.. - hajtotta lentebb a fejét őszinte megbánása jeléül, és bár nem volt ínyjére hogy kiemelte, nem kancáknak való a környék, nem szólt semmit, nem látszottak rajta érzései. Nem volt elég mersze megmondani, hogy nem ért vele egyet, sőt ellenzeni a kancák kategorizálását.
- Felelőtlenül léptem be az erdőbe, és mire észbekaptam, sajnos már túl mélyre keveredtem. Nem tudna nekem segíteni visszajutni? Ha kell.. - gondolkozott el pár másodpercre, majd folytatta- Ha kell, viszonzom valamivel, bár nem tudom, mivel tudnám. - tette még hozzá. |
Éppen a kényes fűfélék begyűjtéséhez állt volna neki egy könnyebb varázsigével. Ezeknek a növényeknek különleges hatása volt, álmot bocsátottak mindenkire, aki akár egy szálat megeszik belőle. Comet tapasztalatból tudta, hogy ezért bizony sokat megadna egy jó gyógyító, de egy gyávább méregkeverő is bármit megtenne érte. Pechjükre, a fű csak a Sötét - erdőségekben nőtt, ahová a legtöbben kényeszítés nélkül nem tennék be a paatájukat. Ő viszont szívesen eladta nekik, némi fizetség fejében. Már az ige közepénél tartott, mikor megérezte a jelenlétet, egy másik ló jelenlétét. Mondhatni meglepődött, hát még mikor megszólították. Egy adag füvet, amely addig az orra előtt lebegett, a saras födre esett, ezáltal tönkre téve az értékes növényeket. Hallkan motyogott az orra alatt, majd megfordult, és végigmérte a jövevényt. Egész jó kiállású kanca volt, csak a szeme volt különös, vörös színű. Enyhén félrebillentett fejjel nézte, miközben farkával csapkodott a háta mögött.
- Kit kieres? - nézett mélyen a szemébe lélektelen fekete tekintetével. - Ez a környék nem kancáknak való... - igyekezett udvarias, és kimért maradni, bár semmit sem szeretett volna jobban, mint visszatérni a munkájához, és a magányhoz. Bár, igaz ami igaz, talán mégis felkeltette a figyelmét, hogy az ismeretlennek volt elég mersze bemerészkedni a Sötét - erdőségbe, noha feltehetően nem ismeri azt. Ugyanis ha ismerné, nem kérne segítséget... |
Hirtelen fogalma sem volt, hogy juthatott eszébe ilyen őrült ötlet. Ő és a Sötét erdőség? Mikor lett ilyen bevállalós? Bár egyszer már átvágott itt, most még annál is ijesztőbbnek tűnt. Neszeket hallott minden felől, de azt nem, hogy kitől-mitől jönnek.. Összehúzta magát, amennyire csak lehetett, mintha ezzel is meg tudná magát védeni. Egyre erősebb szellőt érzett, amiről arra következtetett, hogy valószínűleg egy nyílt terület közelébe ért. Abban biztos volt, hogy eltévedt, így inkább olyan helyet akart keresni, amit legalább egy kicsit belátott. A tisztásra kilépve hirtelen úgy megijedt a fekete méntől, hogy majdnem sarkon fordult és vágtában megindult az ellenkező irányba. Félénken figyelte az erős, fekete alakot, aztán észrevette a szarvat is az üstökén. Eleinte csak állt, és figyelte, hogy mit reagál a közelségére, végül lassan elindult felé, remélte, hogy a mén nem illan el pillanatokon belül.
- Üdv - biccentett mélyen az idegen felé - Tudna nekem segíteni? |
Comet az erdőben sétált. Ráérősen felszegett fejjel, noha senki nem láthatta a Sötét - erdőség kellős közepén. A fák sűrű lombján alig szűrődött át fény, vagy ami mégis, az kísérteties ányékot kölcsönzött a növényzetnek, de az unikornis otthonosan mozgott a sötétben. Szeme már jobban megszokta a félhomályt, mint a napsütést, már nem is nagyon tudta elviselni, hogyan tudna megélni a napsütötte pusztákon a többi unnikornissal. A gondolatra minden izma megfeszült. Méghogy én? Menjek vissza a méneshez, engedelmeskedjek a vezérnek, és játszam a jó kisfiút? Soha! gondolta elszántan. Fekete szarván néhány elektromos szikra futott végig, mint mindig, ha ideges volt. Ez egyben figyelmeztette is őt, hogy jobb ha vigyáz, még a végén erdőtüzet gyújt egy szikrával. Különben is ostobaság a részéről olyasmin gondolkozni, ami sohasem történhet meg. Ő mindigis erős volt, és gyakorlatias. Nem ingott meg. Nem álmodozott... Egy különös rétre ért, amiről minden fa kifelé hajlott. Comet felnézve az égre meglepetten vette észre, hogy már kezd feljönni a vékony, sarló alakú Hold. Körülnézett, mintha meg akarna győződni arról, hogy senki nem nézi, és lassan a tisztás túlsó felére kocogott ahol különös türkizkék füvek nőttek, melyek hajladoztak az esti szellőben. Nem mintha tartania kellett volna bárkitől. Ide nem merészkedik egy épelméjű ló sem. Talán ő is őrült? Ki tudja... Ilyesmi már rég nem érdekelte... |
CHLOE x COMETIS
nyílt játék |
[10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Szarvát elfordította észak irányába. A fény egy elég keskeny ösvényt világított meg, benőve gazzal, indával, és minden egyébbel. Inkább őzcsapásnak tűnt, bár ő tétovázás nélkül kiszúrta. Szó nélkül elindult rajta, majd még látótávolságon belül visszaszólt Chloe - nak.
Hallgatta Cometis szavait, de nem érezte úgy, hogy könnyű lenne amit mondott. A Shiwas-tó neki tökéletes lenne, még az is eszébe jutott, hogy ott tölti az éjszakát, elég volt már ennyi kutyagolás egy napra. Azt azonban, hogy hogyan fog odáig eljutni, nem tudta. Félénken toporgott, kereste, hogy miről tudná kitalálni, merre van Észak, de nem jutott semmire. Zavartságot valószínűleg a mén is észrevette, mert hamarosan felajánlotta a segítségét.