|
Témaindító hozzászólás
|
2015.02.11. 19:54 - |
Failure x Coraline
JÁTÉK LEZÁRVA |
[12-1]
 - Hát... akkor jó - mondtam, bár egy kis sértettség is bújkált a hangomban. Nem szerettem, sőt, gyűlöltem, ha valaki kinevet bármiért. Még akkor is, ha biztos voltam benne, hogy nem direkt tette. Mindenesetre ezek után nem jutott eszembe több beszédtéma. Ha még egy haros lenne, kérdezhetném a legújabb hadicselekről, vagy bármi izgalmas dologról. De így! Nem jutott eszembe semmi, így támadt egy ötletem. Egy őrült ötletem... - Én megyek, repülök egyet - jelentettem ki. Magam is meglepődtem a saját szavaim jelentésén. ~ Hiszen idegen területen vagy! Ellenségek között, akik nem éppen a vendégszeretetükről híresek ~ szólalt meg bennem a józan ész. ~ Igen, de remek lehetőség a környék felderítésére ~ súgta a kalandvágyó énem. - Pofa be! - mondtam valamivel hangosabban a kelleténél. Beszélgetőpartnerem elég zavartan bámulhatott rám, így kénytelen voltam hozzátenni. - Biztos csak képzelődtem - és felrepültem a levegőbe. Képzeletben pedig korholtam magam a saját ostobaságom miatt. Még azt hiszi, őrült vagyok! Bár, lehetséges nem térne el nagyon a valóságtól ez a megállapítás, tekintve, hogy éppen ellenséges terület fölött akarok repülni. |
Kijelentésére csa k bólintottam. Hát igen. Sokan így vélekednek. Persze én sem vagyok antiszociális, de úgy érzem, ha nem kerülök konfliktusba másokkal, nem is nagyon tudnak megbántani. Bár persze én is szoktam járkálni, meg nem vagyok itt egész életemben, de az mindig is így volt, és így is lesz, hogy ide rendszeresen visszajárok. Nekem ez egy különleges hely. Mikor meghallottam a felvetést, először elkerekedett szemekkel néztem az előttem állóra, majd halkan kuncogni kezdtem.
- Hát... Én ilyenről nem tudok, de mindenképp figyelmeztetlek, ha látok egyet. - Nekem ez abszurdumnak tűnt, hisz miért állítana ide bárki csapdát? Bár ki tudja. Mindenesetre én még sose hallottam, hogy bárki erről beszélt volna nálunk, vagy csinált volna hasonlót. Mint már említettem. Ezt a helyet általában csak én "lakom". |
- Én a magam részéről jobb szeretek társaságban lenni - jelentette ki, és tekintetem végigfuttattam a továbbra is sivár területen. El sem tudtam képzelni, hogyan lehet szeretni egy ilyen helyet, bár a véleményemet inkább megtartottam magamnak. - Ezen a területen, úgy tudom csapdákat szoktak építeni. Bár, hála a Szellemeknek, én nem találkoztam egyel sem - jegyeztem meg. Ezzel a bejelentéssel nem igazán volt hátsó szándékom, habár az is eszembe jutott, hogy esetleg néhány információt szállítok a ménesemnek. Ha már olyan ügyesen sikerült elszúrnom egy küldetést. Az jutott eszembe, hogy én bizonyára jobban kikapok, mint ha egy mén lenne a helyemben. Viszont ha sikerrel járok, akkor bizos vagyok benne, hogy az érdemeimet kinyinyíteni fogják. Halkan fújtam egyet. ~ Az Alquo ménes már csak ilyen. Sohasem fognak ránk egyenlő félként tekinteni ~ gondoltam kicsit ekeseredve, bár ellentétes érzelmeim nem látszottak meg az ábrázatomon. Továbbra sem. Lebegő léptekkel közelebb indultam Failure felé. Nem akartam, hogy azt higgye, félek tőle, vagy ilyesmi. Azt akartam, hogy olyannak lásson, amilyen vagyok: egy Alquo harcosnak. |
- Áhh. Hát... Igen. Nem túl közkedvelt hely. Ezért egy kicsit az én saját kis birodalmamnak tekintem ezt a helyet. Szeretek itt lenni. - Kapcsolódtam be én a beszélgetésbe, ám a kanca valahogy kicsit furcsa volt nekem. Még mindig elég merev volt, amit nem igazán értettem, hisz fölrepült ide hozzám, másrészt pedig mivel nem vagyok mén, még csak ilyen bajai sem lehetnek. Én nem nagyon vagyok az az agresszív tipus, így el sem fogom kergetni. Azt megteszi a ménes többi tagja, más részről pedig alapjában itt a sziklákon senki sem szokott sokáig elidőzni, már csak az eész hely sivársága miatt is. Bár ez nekem nem tűnik annak, mivel én már sokat tapasztaltam itt, és a kissebb bokrok, fűcsomók, fák elvétve, jobban megakadnak a szememben, és jobban is tudom őket értékelni, mint mások. |
Magamhoz képest elég visszafogottan viselkedtem. Végtére volt is okom rá, hiszen idegen területen tartózkodtam, ráadásul engedély nélkül. És az álcámnak is annyi. Alig hallhatóan felsóhajtottam. Tudtam mi a sorsa annak aki Leroy területére lép hívatlanul, bár eddig igyekeztem nem rá gondolni. Még a szikrázó napsütésben is beleborzongtam a gondolatba. Bár inkább a Syvequo - k kapjanak el, mintsem apám, és Separ fülébe jusson a dolog, hogy elbaltáztam egy küldetést. Még ha valahogyan sikerülne is élve megúsznom, odahaza biztosan megfosztanának a rangomtól. Ennél rosszabbat elképzelni sem tudtam volna. Alig ésszrevehetően megráztam a fejem, majd leereszkedtem a sziklapárkányra, pár méterrel Failure - tól. Patáim hangtalanul süppedtek a homokba. ~ Na tessk, ilyyenkor bezzeg tudok hangtalan lenni, amikor meg kéne, akkor nem ~ állapítottam meg gondolatban bosszúsan. Leplezett idegességgel néztem továbbra is a Syvequo kancát. Ha valami módon beárul... Tennem kellett róla, hogy ne így legyen. - Gondolom, nem sokszor járnak errefelé - jegyeztem meg, megtörve a ránk ereszkedett csöndet. - Nem úgy néz ki ez a hely, mintha sokan fordulnának meg itt. - megerősítésképpen rúgtam egyet a vöröses porból, mely puhán ereszkedett alá a mélybe. Nem igazán volt ínyemre a társalgás, de nem nagyon volt más választásom. |
Még mindig nem volt nagyon beszédes a drága, bár gondoltam, egyszer majd csak megnyílik. Az eddigi hozzáállása miatt nem gondoltam volna, hogy "privátabb vizekre evez", de megtette, így kénytelen voltam én is bemutatkozni. Habár az én nevemet nem nagyon szokták megjegyezni, főleg nem a csoportomon kívüliek, de akkor meg nem mindegy? De. Azért biztos, ami biztos, mikor felszállt hozzám, felálltam a szirten, habár nem mutattam én se, és ő sem semmiféle támadó gesztust.
- Failure. - Mondtam kurtán, majd (a mint előbb kiderült) Coraline szemébe néztem. Visszafogott figura volt, akárcsak én, de valahogy volt egy olyan érzésem, hogy az alaptermészete nem ilyen. Meg úgy amúgy is, valahogy nem a csoportjához hasonlóan viselkedett, habár nem támaszkodok "jelzőkre". Itt mindenik ménesnek van, és az is igaz, hogy valami alapjuk, viszont én mindig is úgy voltam vele, hogy mindenkit külön-külön kell kezelni, mivel nem okvetlen igazak a mondások. |
- Ehh... - a kérdése váratlanul ért, és nem igazán tudtam, mit kellene válaszolnom. Talán ez az a pillant, amikor értelmesebb lenne felhúzni a nyúlcipőt, és ggyorsan eltűnni innen. De mit érnék vele? A büszkeségem pedig továbbra is arra kényszerített, hogy álljak egyenesen, és nézzek az ismeretlen szemébe. Mivel tényleg nem tudtam mit válaszoljak, inkább így feleltem. - A ménesem küldött ide - végül is nem volt hazugság, amit mondtam, egyszerűen csak nem a teljes igazság. ~ Ha még egyszer rákérdez, legfeljebb megmondom, hogy a küldetés titkos. Ha mást is mondanék, Separ kitekerné a nyakam ~ így elgondolva viccesen hangzott, azonban ha bármit elrontok, akkor tényeg fennáll a veszélye, hogy a ménesvezér nem bánik velem valami kedvesen. Ez megrémített, de az érzelmeim nem változtattak arcom kemény vonásain. Büszke voltam rá, hogy sohasem lehet semmit kiolvasni a tekintetemből, hogyha nem akarom úgy. Továbbra is felszegett fejjel néztem az ismeretlenre. Végül úgy döntöttem, inkább egy magasságba kerülök vele, mintsem így nézzek fel rá. Némi próbálkozás után a levegőbe emelkedtem egy különös alakú kőképződmény árnyékában. Egy helyben lebegve jobban megnéztem magamnak az idegent. Ez arra amegállapításra vezetett, hogy nem ismertem meg, tehát feltehetően ő sem tudja ki vagyok. És nem bántam volna, ha ez a továbbiakban is így marad. Bár előbb - utóbb úgy is megtud rólam mindent. - Coraline vagyok - nyögtem be végül halkan. A falak még így is visszhangozták a nevem. |
Még mindig nem tudtam kitalálni, vajon mit kereshet itt egy másik ménes tagja, habár voltak elképzeléseim. Érdeklődéssel néztem a másik kancára, aki talán egy kicsit feszélyezettnek tűnt, nem tudom miért. Talán eltévedt, vagy csak egyszerűen nem ismeri ezt a helyet. Én mindenesetre még nem láttam itt. Én is köszöntem, majd vártam egy kicsit. Mivel a másik ló sem volt nagyon beszédes, így én kezdtem bele.
- Mi járatban? - Néztem rá, majd egyik fülemet oldalra fordítottam, ahogy meghallottam az egyik kopár bokor hangját. Gondolom egy nagyobb fajta gyík vetődött be a gyér árnyék védelmét keresve a nap elől. Szerencsére több mindenre is tudok figyelni egyszerre, így van az, hogy a környezetem dolgait mindig azonnal észreveszem. Bármit csinálok, valahogy a fél szemem mindig ügyel a körülöttem lévő dolgokra, még ha csak bambulás révén is. |
Azt már előre tudtam, hogy nem vagyok valami jó rejtőzködésben. Engem csatára képeztek ki, és nem bújócskára. Ennek ellenére igyekeztem úgy közeekdni, hogy ne halljanak meg. Bár a terület nem éppen úgy nézett ki, mint ahová még egy Syvequo féle lónak is kissé ketlen. ~ Nagy vörös kavicsok. Mindenütt... ~ jellemeztem gondolatban a környéket. Akaratlanul is összehasonlítottam a mi ménesünk termékeny szirtjeivel, és halvány mosoly kúszott az arcomra, miközben akkora köveken lépdeltem át, mint én magam. Nem akartam különösebb feltűnést kelteni, már pedig egy Alquo kanca a Syvequo ménes területe felett szárnyalva, bizony az volna. ~ Nem szúrhatom el ezt a küldetést. Azért vagyok itt, mert elég rátermettnek tartanak a feladatra. Nem okozhatok csalódást ~ döntöttem el magamban. Egy szirtekkel tarkított területre érkeztem. Hirtelen eszembe jutott nhány történet. Azt mesélték a kitaszítottak ménese errefelé csapdákat épít, hogy meglepje vele az óvatlan látogatókat. Én pedig semmiképpen nem szándékoztam egy ilyen csapda foglya lenni. Túlságosan elmerültem a gondolataimban. Talán így történhetett meg, hogy nem vettem észre előbb az egyik kőormon tartózkodó Syvequo kancát. Egy pillanatra lemerevedtem. Nem tudtam mi a teendő. Végül arra a döntésre jutottam, hogy ha egyszerűen elmenekülnék, az túlságosan feltűnő, és megalázó volna. Ígyhát inkább köszöntem neki: - Üdvözletem... - időközben fölmértem az erőviszonyokat. Láttam a szárnyait, és égigmértem őt magát is. Úgy ítéltem meg, talán valamivel magasabb vagyok nála, és harc esetén sikerülne felülkerekednem. Mindenesetre nem a küzdelem volt az elsőszámú célom. De sohasem árt megbecsülni az erőviszonyokat. |
Épp a szél fúvásának hangját elemezgettem, mikor nem kicsi szárnycsapkodást véltem felfedezni. A birtoklóját nem láttam a hirtelen hangnak, így csak betudtam egy nagyobb madárnak, vagy valami másnak, nem nagyon foglalkoztam vele. Hajlamos vagyok elkalandozni, és ha ez megtörténik, nagyon más dolog már nem tudja felizgatni a fantáziám. A távolba révedve elmélkedtem, mikor egyszer csak megláttam magam alatt jóval egy lovat. Nem volt túlzottan feltűnő jelenség, bár itt igen. Ha jól láttam, egy Alquo kancával volt dolgunk, és ez ugye azért is furcsa, mivel ez nem az ő területe. Nem tudom, hogy ezt mire véljem, és igazából engem nem zavar az, hogy van it valaki, csak nem értem, hogy miért jár erre. Azt meg nem tudom, hogy hogy fog rám reagálni, elvégre én a "söpredék" ménesből származom, de hát ha egyszer ide jött, csak nem számított arra, hogy nem lesz itt senki. Kicsit feljebb ültam, majd prüszköltem egyet, hogy észrevegyen a "jövevény". |
Szárnyaim egyenletesen vittek előre a levegőben. Sávozott, sötét farkam úgy lobogott mögöttem mint a győzelmi zászlót. Felszegett fejjel néztem szembe a széllel. Élveztem a szárnyalást, ahogyan hasítom a szelet, átszárnyalok minden határon. Megráztam a fejem. Minduntalan figyelmeztetnem kellett magam a küldetésemre, különben hajlamos vagyok elfelejteni azt. ~Tuladonképpen kémkedni vagyok itt. Bár nem találom értelmét annak sem, hogy miért jöjjek ide. Az észrevétlenség nem az én stílusom. Ez a felderítők feladata. Ja igen! Elfelejtettem... Az Alquo ménes nem rendelkezik felderítőkkel... ~ Ismételten fejrázás. Ezt tényleg abba kell hagynom. Rég megtanulhattam volna, hogy a vezérmént, és a döntéseit nem szabad bírálni. Méghacsak gondolatban is.
Végre feltűntek előttem az Eszaki sziklák körvonalai. Vöröses alakzatok emelkedtek ki a síkból. Egy darabig elgondolkozva néztem őket, majd egy gigantikus méretű kőoszlop mögötti lezállás mellett döntöttem. Halkan, - már amennyire tudtam - érkeztem a talajra. Lassan behúztem a szárnyaim, és az ég felé fordultam. Sehol senkit nem láttam, így elindultam a kövek labirintusában.
// egy megjegyzés: ha új szerepet kezdetek, az első hozzászólásban szerepeljenek a karakterek nevei, akik játszanak, illetve, hogy a játék zárt vagy nyitott :)) Semmi baj, meg kell tanulni, legközelebb így csináljátok, kérlek :)
Ro reagja:
Ma megint az egyik kedvelt helyemen tartózkodtam. Az Északi-sziklák szépsége és titokzatossága egyszerűen vonzott engem, és ez meg is látszott, mivel az idő nagy részében itt lehetett megtalálni. oskszor volt már az is, hogy valamelyik társam jött utánam a ménesből, hogy szóljon, hogy elmegyünk, míg én csak henyéltem errefelé. Bár a pumák miatt sokszor nagyon kell ügyelni, nem hagynám itt ezt a helyet semmi miatt. És minél többet agyok itt, annál inkább kiismerem magam, bár van egy olyan érzésem, hogy teljesen sose fogok mindent megismerni, és ez még csak dob a dolgon. Most éppen az egyik kisebb szirten pihentem, és onnan figyeltem a környezetem. Mivel ez mások számára elég elérhetetlen hely volt, így nem nagyon aggódtam a ragadozók miatt, és csak teljes nyugalomban figyeltem, ahogy az alattam lévő, általuk már kitaposott ösvényen ballag el néhány puma, vagy a gyér bokrok mögül tűnik elő egy-egy ugróegér, más kisebb állat. |
Failure x Coraline
JÁTÉK LEZÁRVA |
[12-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
k bólintottam. Hát igen. Sokan így vélekednek. Persze én sem vagyok antiszociális, de úgy érzem, ha nem kerülök konfliktusba másokkal, nem is nagyon tudnak megbántani. Bár persze én is szoktam járkálni, meg nem vagyok itt egész életemben, de az mindig is így volt, és így is lesz, hogy ide rendszeresen visszajárok. Nekem ez egy különleges hely. Mikor meghallottam a felvetést, először elkerekedett szemekkel néztem az előttem állóra, majd halkan kuncogni kezdtem.