|
Témaindító hozzászólás
|
2015.05.16. 20:35 - |
NURGON x ROGEN
Nyílt játék |
[33-14] [13-1]
 Csak bólogatni tudott Nurgon azon kijelentésére, hogy a világ igazságtalan. Mindenkivel az, akkor egy szerencsétlen csikóval miért ne lett volna? Bár ez egyáltalán nem nyújtott számára vigaszt.
Valamivel vidámabb témájú kérdést kapott. Rogen vállatt vont.
- Nem tudom. Megyek, amerre visz az út, és ha kikopik a patám alól, akkor megyek arra, amerre vélni látom a folytatását. - sóhajtott fel a mondat végén.
- Szép ez az erdő - nézett körbe, és közben hallgatta a madarak énekét. Csak most tűnt fel neki, hogy hirtelen világosabb lett, mint amilyen eddig volt. Nem értette miért, de úgy érezte, ez is egy jel a szellemektől.
- És te, Nurgon? Te mi járatban erre? Tartottál valamerre, amíg meg nem zavartalak? |
 Megállapításait a szellemekről csendben hallgattam. Talán nem éppen ezzel a témával kellett volna előhozakodnom.
- Igen, bizonyára... - mondtam neki békülékenyen, bár nem voltam benne biztos. ~ Népünknek tényekre van szüksége, nem pedig távolságtartó Szellemekre. Nem tudom mi a magyarázat a sok különféle mágikus dolognak, de ha valaki lefújná róluk a varázsport és aranyfestéket, valami száraz tényt találna alattuk. De ezt próbálnám olyannak magyarázni, akinek a "mágia" keserítette meg az életét ~ gondoltam végig a helyzetet. Valamivel lejjebb engedtem a fejemet, nem annyira, hogy megalázkodásnak, vagy hasonlónak tűnjön, és úgy szemléltem tovább a helyzetet.
- Lehetséges. De csak remélni merem, hogy ez nem mostanság történik majd meg... - válaszoltam Rogennek. Majd láthatóan kissé meglepte a kérdésem, de reméltem nem veszi tolakodásnak. ~ Eddig jól elbeszélgettünk. Nem szeretném elfontani a hangulatot, vagy magamra haragítani egy Kiátkozottat ~ mormoltam magamban, de továbbra is rezzeneéstelen arccal.
Végig hallgattam a történetét. Egy ideig nem szóltam, igyekeztem értelmezni, elemezni a hallottakat.
- Sajnálom - mondta őszintén. - Sajnos a világ nem mindig igazságos... Vagyis, szinte soha.
Ennyit tudtam minössze hozzáfűzni a helyzethez. Ha érzelmekről van szó, akkor egy karórépa szintjén állok, szóval ebben nem igazán tudok segíteni szükség esetén.
- Mondd csak, merrefelé tartasz? - szólaltam meg egy idő után, hogy vidámabb vizekre evezzem a társalgás hajóját, és ne kelljen komor dolgokról beszélgetnünk... ~ Illetve, ne kelljen Rogennek az én ostoba, szomorú kérdéseimre válaszolni ~ tettem hozzá gondolatban. |
Érdeklődve nézett vissza a vízre. Szellemek? Csakugyan? Rogen hitt a túlvilágban, spirituális személyiség volt, ennek ellenére Nurgon humorizálása nem borzolta fel az idegeit. Az évek alatt volt ideje megtanulni, hogy mindenki más és más.
- Én hiszek bennük. Ha Kiátkozott lennél, te is hinnél bennük - mondta röviden, igyekezett úgy alakítani a hangját, hogy Nurgon számára ne tűnhessen úgy, ezzel megsértette, vagy bármi egyéb. Csak tájékoztatásképpen mondta. - A folyók és a patakok szellemei igen barátságosak - hajolt lentebb, és megszimatolta a vizet, majd felegyenesedve újra a ménre pillantott.
- Lehet, hogy egyszer majd a szellemekkel kapcsolatban is megváltozik a véleményed. Nem tudhatod - mondta halvány mosollyal, és őszintén remélte, hogy így lesz. A következő kérdés azonban váratlanul érte.
- Hogy... Hogy hogyan? - kérdezett vissza hirtelen pislogva, aztán kis fájdalommal a szívében húzta összébb magát. Nem akarta elmesélni a történetét, márcsak azért sem, mert eddig viszonylag jó hangulatban folyt a társalgás. Végül rávette magát, hogy legalább kicsit felvilágosítsa a múltjáról Nurgont.
- Mikor csikóként először idejöttem, nem ismertem a világotok törvényeit, lakóit. Segíteni akartam a szülőföldemen, és bár sikerrel jártam, a dolgok máshogy alakultak... Kiderült, hogy olyat tettem, ami nálatok bűn. Így hát, nem tudom kicsoda, azt hiszem, a szellemeitek megbűntettek - mondta halkan, ám a mén számára jól hallhatóan. Úgy érezte, ennyi magyarázat bőven elég. |
Bólintottam a megállapításokra, jelezvén, hogy egyet értek. Inkább nem morogtam közbe valami ostobaságot. Nem akartam vallami hülyeséget közbeszólni. Tapasztalatból tudom, hogy egy rossz szó mindent tönkre tud tenni. ~ Mennyi jól felépített ál - személyiségemet leplezték le így... majdnem... ~ keseregtem gondolatban.
- Érdekes, hogy pontt ezt a vizet nézed - mondtam neki. - Állítólag valami Szellemek, vagy micsodák úszkálnak benne. De az előbb, mikor átgázoltam rajta, valószínűleg mindet összetapostam - humorizáltam. Ne tudom mennyire sikerült jó poénnal, mindenesetre én derültem rajta. ~ Ha hinnék a Szellemekben, most biztosan attól félnék, hogy megharagszanak rám. Szerencsére nem hiszek bennük... ~ gondoltam.
- Soha ez előtt nem találkoztam még Kiátkozottal. Ez idáig szentül hittem, hogy Kiátkozottak nem léteznek. De most már azt hiszem meg kell változtatnom a véleményemet - néztem rá, és leginkább a különös mintáit tanulmányoztam. Érdekesnek ígérkezett a beszélgetés. ~ A ménesemnek nagy része most a Kiátkozottaktól fél. Mit gondolnának, ha most látnák, hogy egy Kiátkozottal társalgok éppen tök nyugodtan? ~ ahogy lelki szemeim előtt megjelent a jelenet viziója legszívesebben hangosan kuncogtam volna, ami érdekesen vette volna ki magát.
- Remélem nem számít tapintatlanságnak, ha megkérdezem: hogyan lettél Kiátkozott? - érdeklődtem, de igyekeztem nem túl kíváncsiskodó lenni. Reméltem nem sértődik meg, ugyanis nem az volt a célom. ~ Ahhoz képest, hogy úgy jöttem ide, nem akarok társaságot, elég jól elbeszélgetek egy idegennel ~ tisztáztam gondolatban. |
Igazán értelmes és izgalmas társaságnak tűnt, így Rogen végre fellélegzett. Egyre inkább kezdte úgy érezni, a Szellemek vezethették ide, akik végre maghallgatták a fohászkodását. Nurgon felfogása igazán megnyugtatta, így elengedhette magát, már egyáltalán nem feszültek az izmai.
- Ó, ez nem csak erre a helyre igaz. Mindenhol ez van. Pedig láthatod, nem eszek lovat, kedvelem a társaságot - mondta halkan, kicsit keserűen. Nurgon következő kérdésére halványan elmosolyodott.
- Gyakorlatilag igen. Illetve, korábban próbáltam másokkal is beszélgetni, akik nem ismerték jól a Kiátkozottak jellemzőit. Aztán, általában valahogy mégis rájöttek, holott direkt kerültem az olyan témákat, amikben ez kiderülhetne. Úgyhogy évek óta kerülöm inkább a többi lovat - vallotta be, miközben a patak csobogását figyelte. - A vízben minden csepp egyenlő. Nincs átok, vagy megkülönböztetés - merengett el - Köztünk miért van? - utalt a fajtájukra - Annyiszor felmerült már bennem ez a kérdés - tette még hozzá, amolyan lezárás képpen, ugyanis költői kérdésnek szánta.
- És te? Találkoztál már Kiátkozottal korábban? - kérdezte kedves mosollyal Nurgont. |
Úgy tűnt, Rogen nem annyira távolságtartó már velem, és én is nyugodtan álldogáltam. A fák törzsét méregettem, és valami kósza madár dalát hallgattam a távolban. ~ Még hogy a madár sem jár errefelé! Akkor ez mi, pegazusdal? ~ a gondolatra, hogy egy Separ féle pegazus dalolászni kezd, mosolyt csalt az arcomra. ~ Arra az előadásra én is befizetnék ~ vigyorgott.
Végig hallgatta a mondanivalóját, viszont nem nagyon tudott mit hozzászólni. Talán kérdezze meg miért lett kiátkozott? Az enyhén bunkóság lenni, az a fajta viselkedésmód pedig nem igazán vallott rám. Kíváncsi lettem volna arra is, vajon milyenn szél sordorta errefelé, és hogyan került pont a Brayan - folyó partjára, de nem rohantam le rögtön ostoba kérdésekkel. Inkább magamban gondolkoztam ezeken, mintsem megkérdezzem.
- Sajnos a legtöbb ló a vidéken tart attól, aki nem olyan mint ők maguk - állapítottam meg félhangosan. - Ez jellemző ránk! Valaki egy kicsit különbözik tőlük, és máris ráfogják valami istencsapására a különcségét, csak hogy legyen magyarázatuk arra, ami történik, és amit mi nem értünk...
Legtöbbször nem találtam értelmes társaságot, akinek ilyesmiről beszélhettem volna, ezért jól esett a "bölcsességemet" átadni másnak. ~ Egy másik világról érkezett? ~ csodálkoztam magában, de az arcom nem árult el semmiféle érzelmet. Na jó, némi érdeklődést, mert unott pofával csak nem hallgathatom végig a mondanivalóját.
- Szóval én vagyok az első, akivel találkoztál ezen a vidéken? - érdeklődtem tőle. Hangom némileg kedvesebben csengett, mint általában. Azon gondolkoztam, vajon szerencsétlennek volt - e valaha ménese, és ha igen, hgyan lett belőle magányos, Kiátkozott vándor. Persze az meg sem fordult a fejemben, hogy elviszem a ménesembe. Noha az Equo - k között is megállná a helyét, hiszen nincsen se szárnya, se szarva. De a többség biztosan nem díjazná, ha egy potenciális veszélyforrást vezetnék a területünkre. Nem lenne túl jó kampány. ~ Ha vezérmén leszek, majd változtatok ezen. De addig... Ehhez már csak ez kell, hogy a többiek megválasszanak... ~ |
Rogen komoly tekintettel hallgatta a közel vele egyidős mént, és közben minden szavát elemezte. Igen felvilágosult gondolkodásmód jellemezte eddigi beszélgetésük alapján, talán emiatt érezte egyre inkább úgy, hogy Nurgon más, mint a többiek. Szimpátiát érzett, 6 éve talán először, és remélte, hogy nem utoljára.
- Az égbolt nem miattam fog rád szakadni, ez tény és való. - mosolyodott el halványan, és kihúzta magát a kérdésére. Nem volt büszke arra, hogy micsoda, ám semmi oka nem volt rá, hogy tagadja, igaz, talán nem is tudta volna. Nem sokan kérdezték meg ezt eddig tőle, és Nurgon volt az egyetlen, aki nem félelemmel tette.
- Igen, az vagyok. Ezért is furcsálom, hogy még mindig itt vagy. De örülök. Rég volt már társaságom - Három éve, idézte fel magában a törékeny méncsikó emlékét, akinek aztán még a csontjait is felőrölték a vulkán mellől leguruló sziklák. A katasztrófa, a menekülő lovak és a sérültek hangjait felidézve kénytelen volt elnézni oldalra. Nem akarta, hogy bárki is tisztában legyen gyengeségével. Kerülte az efféle érzelmek kimutatását, habár a többire is képtelenné vált lassan.
- Messziről jövök. Szinte nem e világról - nézett vissza sokatmondóan a ménre, szavai kihallatszott, hogy nem a rejtett világ szülöttje. |
Még egy darabig egymást tanulmányozuk. Láthatóan még mindketten bizalmatalanok voltunk, bár én életem folyamán mindig... Úgy ítéltem az idegen - alias Rogen - nem tűnik veszélyesnek. Ha már bemutatkozik, valószínűleg nem akarhat bántani, vagy hasonlók. ~ A hóhér sem mutatkozik be az ítélet előtt ~ jegyeztem meg, magamban még kuncogtam is rajta. Persze, elég érdekesen hatott volna, ha valóságban is elkezdek ok nélkül vihorászni, mint valami szerelmes kiscsikó. ~ Még bolondnak néz. Vagy bolondabbnak annál, ami jelenleg vagyok ~
A kérdésén egy percig elgondolkozott. ~ Igen, én is ugyanezt kérdeztem magamtól néhány perccel ezelőtt ~ gondolta. Végül vontatottan válaszolt, mint akinek nem akaródzik kiejteni a száján a választ alkotó szavakat. Farkával legyintett egyet a háta mögött. Pedig egyetlen légy sem volt ott, amit elzavarhatott volna. Talán a légyként röpködő gondolatait, és tévképzeteit igyekezett volna elzavarni.
- Talán a méltóságom nem engedett, mikor először megláttalak. Aztán pedig úgy gondoltam, hogy amíg ittam, nem szakadt rám az égbolt, ezért valószínűleg utána sem következik be a világvége, ha esetleg köszönök az illetőnek... - válaszoltam. A vallomás végére, már halvány mosoly is látszott a képemen.
Előrébb léptem, még mélyebbre gázolva a vízben. Így bizonyára agyon is tapostam az ott úszkáló kísérteteket és szellemeket. Erre aztán még szélesebb mosoly kúszott az arcomra. ~ Na tessék, itt vigyorgok ok nélkül ~ korholta magát gondolatban. Egy idő után, valahol a gyorsfolyású patak közepén megálltam, még mindig teret adva Rogennek. Talán érdekesen nézett ki, hogy ilyen lassan közeledek hozzá, de megszokásból tudom, hogy ha valaki sarokba szorítva érzi magát, hajlamos agresszív lenni. A munkám, és a kiképzés során ilyeneket is megtanultam ugyanis...
- Te ugye Kiátkozott vagy? - tettem fel neki a kérdést egyenesen. - Még nem láttalak a környéken, honnan jöttél? - ha Rogen egyenes volt velem, akkor én is az leszek. Nem bevetésen vagyok, nem kell titkolóznom, meg hazudoznom. Kíváncsi voltam, vajon mit vlaszol, már ha válaszol - e. |
Az ismeretlennel jó darabig csak nézték egymást, a pej mén tekintetéből Rogen arra tippelt, hogy az illető gondolkozik. Továbbra sem tűnt ijedtnek, úgyhogy arra a következtetésre jutott, hogy a mén vagy meglepően merész, vagy teljesen bolond. Bár azt, azt tekintettel arra, hogy ismerte a saját átkát, beismerte, hogy nincs is mitől félnie. Végül aztán a mén megszólította, ez halvány mosolyt csalt Rogen arcára.
- Üdv - biccentett felé kurtán, mégis kedvesen és tisztelettel, mint mindig. Álmában sem gondolta volna, hogy valami majd csak úgy hozzászól. Aztán ez a furcsaság folytatódott, az idegen bemutatkozott. Áh, méneshez tartozik - latolgatta magában tovább a történéseket. - Akkor méginkább furcsa, hogy nem riasztották el a történetek rólunk - tette még hozzá magában, és így eltelt 2-3 másodperc, mielőtt szintén bemutatkozott volna.
- A nevem Rogen. Örülök a találkozásnak - mondta, némi távolságtartással a hangjában. Egy pillanatig még figyelte Nurgont, majd egy torokköszörülés után megszólalt.
- Lehetnék oly tapintatlan, hogy megkérdezzem, miért nem futsz el? - szegezte neki szinte egyből a kérdést. Égette a kíváncsiság, még sohasem került ilyen helyzetbe. Most pedig, mindent megadott volna, hogy megtudja, miért kezelik átlagos lóként. Talán a távolság mégis ekkora lenne? Vagy csak ő gondolkozik így? |
Eltartott egy darabig, amíg csillapítottam a szomjamat. Már előbb meghallottam a léptek zaját, mintsem megláttam volna az ismeretlent. Csak fülemet állítottam abba az irányba, amerről a zaj jött, és füleltem. ~ Ha támadni akart volna, már lebukott. Akkor csöndesebb lett volna. Ha nincs támadó szándáka, akkor ráértek aztán köszönni, miután ittam ~ rendeztem le magamban. Hamarosan felegyenesdtem, államról még csepegett a friss víz.
A patak túlsó partján egy másik mént láttam meg. Egyáltalán nem tűnt ismerősnek, viszont a jelek a nyakán... Több, különféle vastagságú, és színű csík húzódott rajta. Talán más díszítés is látszott rajta, de a fák árnyékában többet nem találtam. ~ Egy Kiátkozott ~ ötlött az emlékezetembe. Hallottam már róluk. Némelyek szerint több hasonló is visszatért a környékre. Persze, tőlem várhatóan nem hittem a pletykáknak. ~ Ez olyan, mint mikor az állították, a Sötét erdősékekbe lépők mind megbolondulnak. Én mégis itt vagyok ~ ezt gondoltam akkoriban. De mikor szemem előtt álldogált az élő, lélegző bizonyíték, már nem voltam olyan biztos magamban.
A legtöbb épeszű ló elronhant volna. ' Juj, itt a világvége egy Kiátkozott! ' kiáltás kíséretében. Ellenben én, mint Equo vezérmén jelölt nem engedhettem meg magamnak ezt. Mégis mit gondolt volna a ménesem rólam? Elmennék mellettük, és összesúgnának: ' Ja igen, itt van Nurgon, aki állítólag elmenekült egy Kiátkozott elől! És még ő akart vezérmén lenni! ' Ezt pedig nem engedhettem meg magamnak. ~ Különben is ~ csempésztem némi optimizmust az észjárásomba ~ Nem csak egy Kiátkozotton lehetnek furcsa jelek ~ De rájöttem, ha csak úgy belebámulok egy ismeretlen képébe, az eléggé udvariatlan. Így megszólítottam:
- Üdvözletem - kedves de kissé gyanakvó volt a hangom, mint ammúgy általában. Tettem felé néhány lépést, még pedig a jéghideg folyóvízbe gázolva. Igen éppen abba az irányba, amerre egyetlen normális ló sem ment volna. De nem tűnt fenyegetőnek. És az öt percben, mióta vélhetően tőlem nem messze tartózkodott, nem ütött be a világvége, szóval bizakodó voltam. De azért tartottam a háromlépés távolságot, hogy ha akarna, esetleg el is menekülhetne. Így jeleztem, hogy nincs támadó szándékom.
- Nurgon vagyok az Equo ménesből - a ménes szót némi lehangoltsággal ejtettem ki. A bemutatkozásom célja pedig az volt, hogy én kezdeményezzem a beszélgetést. |
Rogen kivételesen egy cseppet sem törődött a léptei hangjával, hogy mekkora zajt csap, vagy kit riaszt fel. Itt nem kellett: úgy tűnt, a hely olyan kihalt, mármint ami a lovakat illeti, mint a társasága, és pont olyan rémisztő, mint ő maga. Szótlan volt, mint mindig, bár ha nem is volt kihez beszélnie, értelmetlennek érezte a szócséplést. Még régen hallott erről a helyről, mely egy névtelen, apró részekre szakadt, ősi birodalmat határol. Talán itt máshogy néznek rám - futott át az agyán egy gondolat, ám aztán csak megrázta a fejét. - Nem. A lovak ugyan olyanok, ezen a távolság nem változtat - tette még hozzá egy prüszkölés kíséretében, majd egy pillanatra megállt, hogy hallgatózzon. Patak csobogására lett figyelmes, és bár eddig nem érezte jelét, most hirtelen rátört a szomjúság. Lassan sétálva indult a hang irányába, majd a patakhoz érve körbenézett. Először nem vette észre az idegen mént, és lehajolt a vízhez inni, jelenléte már csak akkor tűnt fel számára, mikor újra felegyenesedett. Egy pillanatra meglepetten nézte a mént, már csak azért is, mert az illető nem fújt azonnal visszavonulót. Aztán pedig, azért mert rájött, milyen rég látott lovat ilyen közelről. A szagokból megállapította, hogy egy ménnel áll szemben, mire egy pillanatra megremegtek az izmai, ám nem a félelemtől, inkább csak az idegességtől. Feszülten figyelte, mit lép majd az ismeretlen. Köszönni nem mert, attól tartott, hogy elijeszti, annak ellenére is, hogy nem tűnt egy ijedős figurának. Így Rogen csak állt, és reménykedett, hogy nem ugranak neki egyből. |
Magányosan sétáltam a sötétlő fák között. A legtöbbeket rémiszette a környék, éppen ezért jártam errefelé kikapcsolódni, és gondolkozni. A Brayan - folyó környéke szinte mindig kihalt, mert azt mondják kísértetek mászkálnak a vízben. ~ Na de kérem. Azok legfeljebb halak szellemei lehettek ~ jegyeztem meg magamban, és megeresztettem egy féloldalas mosolyt.
Talán egyetlen alkalom, hogy nem volt küldetésem. Aznap teljesen szabad voltam, így hát szabadon hagytam el a ménes területét. Sokat járok - kelek a világban, de ami mifelénk uralkodik... Azt még jó indulattal sem nevezheti a ló kormányzati rendszernek. Szóval egy kicsit elegem lett a saját fajtámból. Persze, nem az ő hibájuk, hogy érdekes dolgok uralkodnak mifelénk, mégis...
- Ahh... Hagyjuk - mondtam félhangosan. Úgysem volt a környéken, aki meghalhatna. Vagy ha mégis, majd Sötét erdőségek beli bolondnak néz majd, úgy hallottam, abból sok van errefelé. Én még egyel sem találkoztam útjaim során, és őszintén szólva, szívesen kihagytam volna azt a sorsfordító élményt, hogy egy megbomlott elméjű egyeddel kerüljek közelebbi kapcsolatba.
A fák közül kiérve megtekinthettem az olvadt ezüstként hömpölygő folyamot. Kristálytiszta vize szinte csábított, hogy igyak bele, én mégis inkább csak gyönyrködtem benne egy darabig. ~ Érdekes, néha az efféle apróságok is le tudnak nyűgözni. Máskor egy hadi győzelem sem képes rá ~ jellemeztem saját magam, és közelebb léptem a víztükörhöz. Az avar csörgött lépteim alatt. Nem foglalkoztam vele különösebben. Ezúttal nem küldetésen voltam, nem kellett észrevétlennek lennem. Aki a három kilométeres körzetemben tartózkodott, mint hallhatta, ahogyan medveként csörtetek. Reméltem el is menekülnek előlem, nem volt kedvem finom, udvarias társalgást folytatni. Összeakaszkodni valakivel? Azt pedig végképp el akartam kerülni.
Lehajoltam, hogy kortyoljak a vízből. Annak felszínén megláthattam a saját tükörképem. Tépett üstököm a szemem elé lógott. Egy darabig farkasszemet néztem önmagammal, majd ittam a hűs folyadkból. Sehol máshol nem ittam még ilyen tiszta vizet... Talán ezért is jártam ide... |
NURGON x ROGEN
Nyílt játék |
[33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Megállapításait a szellemekről csendben hallgattam. Talán nem éppen ezzel a témával kellett volna előhozakodnom.