|
Témaindító hozzászólás
|
2015.05.16. 22:25 - |
Leroy x Failure
LEZÁRT JÁTÉK |
[12-1]
 Leroy kezdett komolyan megrémiszteni. Teljesen megvoltam feszülve egész idő alatt, azt csak akkor vettem észre, mikor megérintette a nyakam és elernyedt a testem, majd megint újra megfeszült. Úgy voltam, hogy az lesz a legjobb, ha "megkövülök". Ilyesztően beszélt, és habár értettem, hogy mit mond, és mi az indítéka, de valahogy akkor sem éreztem ezt helyesnek. Habár sokat nem tudtam gondolkozni rajta, mivel a további szavaival voltam elfoglalva, meg azzal, hogy mennyire rám hozzta a frászt. Hatásos volt a viselkedése, bár nem túl kellemes aurát kölcsönzött az egész beszélgetésünknek. Kicsit meg is nyugodtam, mikor elment mellettem, de még volt néhány kérdésem, amivel viszont magamra hagyott. Miután elrugaszkodott a földtől, a megnyugvás lett úrrá rajtam, és csak prüszköltem egyet az utolsó mondata után. Hát ez csodás. Ha egyetlen egyszer, mikor találkozok a vezérménnel befognám a szám, nem lennének ilyen problémáim. Nehezen, de sikerült kicsit elvonatkoztatnom az előbbi sokknak mondható érzéstől, és újra nyugodt testtartásban, a szívem dobogása visszatért a rendesbe. Közelebb léptem a vízhez, majd még ittam pár kortyot a frissítő vízből. Jól esett egy ilyen élmény után.
// Kör lezárva// |
 Akaratlanul is széles mosoly szökött az arcára. Egyrészt Failure tudatlansága, másrészt pedig az ártatlansága miatt. És Leroy azok közé tartozott, akik élvezettel pusztítottak el mindent, ami ártatlan. Halkan kuncogva hajolt közelebb a kancához.
- Miért, szerinted az nem rossz dolog, ha az amúgyis is kitaszított népünk közé kémeket küldenek? Hm, szépségem? - bökte meg orrával a kanca nyakát, aztán elégedetten felkacagott, és elsétált mellette.
- Tanuld meg, hogy a jó érdekében néha áldozatokat kell hozni. Ha mindenki úgy gondolkozna, mint mi, akkor mindent elintézhetnénk szép szóval. Egyszerűbb lenne. De sajnos, a többi nép nem ilyen. Nem gondolod, hogy az Alquók rémisztően messzire mentek? - állt meg útközben, és a denevérszárnyai fölött nézett át a kancára. - Csak néhány év, és teljességgel kisajátítják az Átjárót. Aztán majd valami vámdíjért cserébe engedik csak át azt, akinek át kell mennie. - csóválta a fejét a mén komoran. Végül, szembefordult a kancával, és széttárta szárnyait.
- Pontosan nyárig adok haladékot, hogy meghozd az újoncot. Ne feledd, mi lesz, hanem - mosolyodott el a végszónál, majd vert egyet-kettőt a szárnyaival, egy ugrással vágtába váltott, és elviharzott a kanca mellett. Kecsesen elrugaszkodott, végül már az eget hasította.
- Sok szerencsét, Failure! - szólt még oda őszintén a kancának.
/// Leroy el /// |
- De az nem rossz dolog? Mármint szándékosan átállítani valakit? - Habár nem kérdés, hogy Leroy nagyon is megrémítet és folytonos hideglelésem van a beszédstílusától, nem tudtam elnyomni magamban az érző énemet és a lekiismeretemet, ami azt mondta, hogy szánt szándékkal átállítani valakit egyáltalán nem kedves dolog. Bár nem hinném, hogy ez Leroyt meggyőzi, és nem is tudom, hogy ezekhez mit fog szólni. Ám a szavak azelőtt csúsztak ki a számon, mielőtt bármit tehettem volna velük. Megfeszíetettem a testemben minden izmot, várva arra, hogy rámtámad, vagy leüvölt, vagy üldözőbe vesz. Az biztos, hogy ezek után visszamegyek a sziklásba, és egy ideig nem is jövök el onnan. Leroy ról rám hozta a frászt. |
Némi elégedettséggel figyelte, ahogy Failura teljesen megadja magát, és szerencsére ezzel le is adta a felesleges feszültséget. Ha a kanca el tud csábítani egy Alquót, az teljességgel elég visszavágás lenne Separral szemben. Már látta maga előtt a felbőszült mént, aki már semmit sem tehet. Eszébe jutott Seth. Igen, az a mén magától állt át, de már az is nagy arculcsapás volt Separnak, pedig őt aztán utálhatta.. Mi lenne ha a kedvenc harcosa állna át? Maga lenne a mámor...
Ezen gondolataiból Failure zökkentette ki, mire csak összeszűkült szemekkel nézett le rá.
- Hogy érted, hogy hogyan? - kérdezte, hangjában őszinte értetlenséggel, és egy pillanatra látványosan kiesett a magas biztos szerepéből. Ám mielőtt a kanca válaszolhatott volna, gyorsan visszavette - Helyes kis kanca vagy, igazán szemrevaló. Odamész az egyik ménhez, szépen elcsábítod és áthozod ide. De tudod mit, egy csikó is tökéletes. Könnyű prédák, tudatlanok, de erős és értelmes lényt lehet belőlük faragni. Vagy barátkozz össze valamelyik kancával, vagy csapd be valamelyiket... Mit bánom én! - emelte meg a végére kissé a hangját, aztán szívélyes mosollyal fordult vissza a kancához.
- Elég világos voltam, Failure kedves? |
Miután befejeztem a mondatomat, rájöttem, hogy jobb lett volna, ha inkább nem szólok semmit. Az alapból kis termetemmel álltam az épp saját dühkitörésével küzdő vezérmén előtt. A mostani haragja ezúton minden bizonnyal rám irányult, aminek, szerintem nem is kell mondjam, nem igazán örültem. Én szeretem a solgokat szépen, nyugodtan megbeszélni, de tényleg nem kellett volna kitálalnom. Hát mostmár ezt jól benéztem... Csak imádkozni tudtam az összes létező istenhez, hogy Leroy legyen könyörületes velem. Miután végleg kifakadt, úgy éreztem, itt a vég, nekem annyi, hasta la vista. Túl nagy tekintélye volt, túl agresszív, túl magas, túl erős, és ezeket a tulajdonságait nem rejti véka alá. A lábaim megremegtek, amint hatalmas termetével közelebb lépdelt hozzám. Nem gondoltam volna, hogy így fog elérni a vég, de ugye azt sosem tudhatjuk, mikor jön el. Még csak hátrálni sem mertem, talán nem is bírtam. Remegésem próbáltam leplezni, fejemet pedig a földig hajtottam. Nehezen álltam a vezér tüzes, elkerülhetetlen tekintetét, és mikor azt tapasztaltam, hogy már nem rám irányul a tekintete, és újra van hely kettőnk között, olyan megnyugvás lett úrrá rajtam, amilyen még soha. Ám mikor meghallottam újra a hangját, miközben a távolba révedt, újabb nyugtalanság fogott el. Most konkrétan kirázott a hideg Leroytól. Te jó ég. Mi lesz ebből? Még végig sem futott a gerincemen a borsózás, már megint kaptam abból az égető tekintetből, ráadásul újabb hozzám intézett szavakat is kaptam, meglehetősen vészjósló hangnemben és tartalommal. Ekkor kívántam azt, hogy bárcsak ne szóltam volna semmit, vagy bár az előbb nekem jött volna. Amint meghallottam a "megbizításom" egy pillanatra kiszökött a vér az arcomból. Mi? Ez nem lehet igaz. És még meg is fenyegetett. Nekem annyi... A mosolya egyáltalán nem volt a kedvesség jele, és amint újra közelebb ért a szívem még jobban elkezdett verni, mint eddig. Márpedig az akkor nem igazán tűnt lehetségesnek. Mikor az utolsó mondat is elhagyta a száját, enyhén dacosan felrántottam a fejem, majd hátráltam egy lépést. Nem bírtam a kettőnk közötti vibrálást, amit éreztem. Túlságosan megrémített. Nem való ez nekem. Ha nem ő végez velem, a ketyegőm fog nemsoká megpurkanni a megerőltetéstől.
- Mégis hogyan? Hogy lehet valakit "átállítani"? - Kérdeztem meg halkan, és újra lejjebb hajtottam a fejem. Egyáltalán nem akartam ellenkezni, tudtam, hogy azzal csak rontanék a helyzetemen. |
Leroy hirtelen nem is tudta, mit válaszoljon. Csak megszívta magát levegővel, és anélkül meredt komolyan a kancára, hogy kifújta volna azt. Lábai egy pillanatra megremegtek a dühtől, és csak azért nem ugrott neki Failure-nek, mert a saját ménesébe való volt. Csak szikrázó tekintettel nézett a kanca tekintetébe, és igyekezett visszafojtani féktelen haragját.
- MI AZ HOGY AZTÁN EL IS MENT?! - tört ki belőle végül a fortyogó indulat, a szeme szinte szikrákat szórt, a szárnyait pedig széttárta, így még nagyobbnak és fenyegetőbbnek tűnt.
- Nem érdekel a modora, nem érdekel a színe, nem érdekel hogy kanca volt-e vagy mén....! - közelített még jobban Syvequóhoz, és már közel állt hozzá, hogy tovább lépjen a puszta mentális támadásnál, de aztán Failure szerencséjére hirtelen oldalra kapta a fejét, és hátrelépett kettőt. A kiabálás helyett inkább kínjában felnevetett, mikor eszébe jutott, hogy ha a két eset össze is függ, valószínűleg Failure nem tehet semmiről. Hisz eddig úgy volt, hogy békésen bánnak a földjükre tévedt lovakkal, hátha átállnak. Ezt a tényt nem állt szándékban beismerni, túlságosan is sértette volna a méltóságát. Ehelyett inkább összeszedte, és kihúzta magát, mély levegőt véve elvigyorodott, ám kifejezésében inkább a visszafojtott düh és a tehetetlenség kínzó tudata áradt.
- Ó, Separ, Separ, te vén bolond... Nem marad megtorlatlanul... - suttogta a part túloldalát fixírozva, majd visszafordult Failure-hoz.
- Tudod-e, mi jár annak a bűnösnek, aki elenged a területünkről egy küldetést teljesítő tollcsomót? - kérdezte számító hangon.
- Legjobb esetben is elüldözöm innen messzire, személyesen - nézett rá határozott tekintettel, majd fejét az ég felé emelte, lehunyta a szemeit, és mély levegőt vett, amíg megfogalmazta a következő mondatát.
- Azonban - kezdett bele, és visszanézett a kancára -, hogy lásd, bőkezűségem és könyörületem határtalan, megkegyelmezek neked. Cserébe csupán egy apró kis szivességet kérnék tőled, kedves Failure - mosolygott bíztatóan a kancára - Hozz nekem egy újoncot. Lehetőleg Alquo tagból verbuválódjon Syvequóvá, de megelékszem bármilyen erős és tüzes vérű katonával... És... Ha nem sikerül, akkor már taggá avatott katonáim keményéség fogod tesztelni - kuncogott fel sötét vigyorral, aztán mellé lépett, hogy igazán közel hajolhasson az arcához.
- De hát ennyire csak képes vagy, nemde? |
Eléggé érdektelennek hatott Leroy viselkedése, és egy kis feszültséget is éreztem a részéről. Nem volt a legkedvesebb állapotában az biztos. Kicsit tartottam tőle, bár nagy valószínűséggel a haragja és a mostani kedélyállapota nem nekem köszönhető, így nem gondoltam, hogy bármi bajom eshet, ha velem van. Hidegen viselkedett, amit eddig nem igazán tapasztaltam tőle, de egyszer ugye mindennek eljön az ideje, így ennek is. Miután befejezte a mondandóját, egy kicsit elgondolkoztam. Az utóbbi pár napban nem volt semmi különös, elvoltam a sziklák tövében, mint általában. Aztán beugrott, hogy nem is olyan rég volt egy "látogatóm" így gondoltam, beszámolok arról neki.
- Talán egy hete lehetett, hogy egy barna, alquo kancával találkoztam az Északi-sziklákon. Valami csapdákról hablatyolt, de aztán el is ment. - Foglaltam össze tömören az eseményeket. - Kicsit nyers volt a modora. De hát mit lehet tenni... - Mondtam még, inkább csak úgy magamnak. Nem tudom, hogy ez a tény mennyire lesz kihatással Leroy viselkedésére a továbbiakban, csak reménykedtem, hogy nem lesz agresszív. Kicsit forró fejű, habár én ezt még magamtól nem igazán tapasztaltam meg, mivel nem vagyok mindig a közelébe, de mondták, hogy azért könnyen be tud pöccenni. |
Horakantva hajolt le a vízhez, hogy igyon, egy pillanatra meg is feledekezett róla, hogy társasága van. Jelenleg nem nagyon érdekelte, a kanca zokon veszi-e ha levegőnek nézi. Még egy pillanatra az is megfordult a fejében, hogy inkább fogja magát, és tovább áll, de a harag, ami a lelkében fortyogott, láncként húzta vissza a földre. Felegyenesedett és komolyan nézett a kanca szemeibe.
- Tapasztaltál valami furcsát? - kérdezte egyenesen - Betolakodókat, határátlépőket? - folytatta, és közelebb lépett, valósággal a kanca fölé tornyosult. Bár nem volt rossz szándéka jelenleg, az általános illedelmeskedést most félretette. Nem volt jópofizós kedve.
- Nemrég volt itt egy pár átutazóban - horkantott még, mielőtt a kanca "jelentést" tehetett volna. |
A patak vize igen ízletes volt. Hiányoltam már ezt a helyet. Kicsit felemeltem a fejem, és beleszagoltam a friss levegőbe. Ahh... Csodás. Most, hogy a természet kezd újra föléledni téli álmából, minden sokkal szebb és élettel telibb. Hallottam a madarakat csiripeli nem messze, az itteni feér szárnyasok pedig kettessével turbékoltak, miközben a csoportból egy mindig figyelte a környezetet. Mikor megint hajtottam le a fejem, hogy igyak, suhogást hallottam a hátam mögül. Gondoltam nem nézem meg, majd ha közelebb jön, megvizsgálom, hogy kivel is van dolgunk. Pata dobogást hallottam, majd megjelent nem is oly' messze tőlem a vezér. Először kicsit meglepődtem, aztán pedig magamban hülyéztem le magam, hogy miért lepődök meg, hogy itt van. Ez csak természetes. Hisz ő a vezető, ez pedig a mi területünk. Miért ne lenne itt? Miután ezt megbeszéltem magammal, Leroy felém közeledett. A maga teljességében, és nemességében úgy lépkedett, ahogy egy vezérménhez illik. Mikor anevemen szólított, felé néztem, majd testemmel is jobban felé fordultam.
- Üdvözlöm. - Köszöntem én is. Nem tudtam pontosan, hogy ebből mi lesz, mit akarhat, de csak nem csináltam semmi rosszat. Az pedig elméletben megszokott dolog, hogy általában egyedül járkálok. |
Leroy tekintélyparancsolt még akkor is, ha csak repült, és nem királyi nemességgel lépdelt át a birodalmán. Őt azonban most nem foglalkoztatta ez a gondolat. Végtelenül ideges volt. Egy kisebb vándorcsapatra bukkantak a szikláktól nem messze, két másik társával. Eleinte még jó kedve volt, szóval úgy döntött, "megkegyelmez" nekik, sőt felajánlotta számukra, hogy csatlakozznaka Syvequókhoz, bár ebben főleg egy csinos szárnyas kanca játszott szerepet. Mindegy. Ám, mikor ez a hölgyemény teljes nyugalommal, sőt vidáman az arcába vágta, hogy az Alquókhoz tartanak, mert ménesbeliek akarnak lenni, méltán húzta fel magát. Természetesen a kis csapatot azonnal szétkergették, Leroy pedig maga iramodott a kis kanca után, aztán az egyik szikladomb mögül már csak ő tért vissza, szükségtelennek érezte, hogy bárkinek is magyarázkodjon az övéi közül, mi lett a másikkal. A rögtönzött ideglevezetés hatására azt hitte, mára már ennyi volt, ám a kép, ami fogadta, ha lehet, még a kanca könnyen, félvállról ejtett vallomásánál is jobban felidegesítette. Két társa már ott volt előtte, és egy pillanatra meg is lepődött, milyen gyorsan végeztek, ám a kifejezésükből és a testbeszédjükből ítélve hamar rá kellett jönnie, hogy bizony másról van szó. A futóbolondok hagyták őket futni... - idézte fel megint a képet, mire kénytelen volt prüszkölni. Megpillantotta a úticélját, a patakot, így azonnal ereszkedni kezdett. Szárnyai minden csapásnál halkan suhogtak egyet, leérkezve pedig még vert velük egyet-kettőt, amolyan levezetésként. A patakhoz lépve megpillantotta az egyik alattvalóját. Kanca - állapította meg magában, ám ez a szó most csak felpiszkálta az idegrendszerét, úgyhogy mielőtt bármit is tett volna, ivott a patakból. Nem támadhat neki a saját, ártatlan alattvalójára... Miután lehiggadt a hűvös víztől, lassan közelebb sétált a kancához.
- Failure - biccentett felé komolyan, majd pár méterre tőle, megállt. |
A hegyekben eltöltött huzamosabb idő után hiányzott egy kicsit a sík terep, így pár napja indulhattam el, hogy a Laerus-patak lágyan csörgedező medréhez érjek. Sosem szoktam semmit elsietni, ám kétségtelen, hogy meglátván pár, fehér vízimadarat a távolból, a lábaim gyorsabban vittek a célpontom felé. Könnyed vágtában értem el az aprócska vízfolyás habjait, és mikor beszívtam a levegő illatát, nosztalgikus érzés fogott el. Sok időt azonban nem pazaroltam, hamar levetettem a fejem, és kortyolni kezdtem a hűs vizet, amely rendkívül jól esett. Könnyedén csúszott le a torkomon, és éreztem, ahogy szép lassan hűti le az egész testem. Sosem voltam az a mindent rögtön a pociba tömős fajta. Szeretem kiélvezni amit lehet, így jobban el tudok merülni a pillanatban, ami nekem nagyon fontos. |
Leroy x Failure
LEZÁRT JÁTÉK |
[12-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Leroy kezdett komolyan megrémiszteni. Teljesen megvoltam feszülve egész idő alatt, azt csak akkor vettem észre, mikor megérintette a nyakam és elernyedt a testem, majd megint újra megfeszült. Úgy voltam, hogy az lesz a legjobb, ha "megkövülök". Ilyesztően beszélt, és habár értettem, hogy mit mond, és mi az indítéka, de valahogy akkor sem éreztem ezt helyesnek. Habár sokat nem tudtam gondolkozni rajta, mivel a további szavaival voltam elfoglalva, meg azzal, hogy mennyire rám hozzta a frászt. Hatásos volt a viselkedése, bár nem túl kellemes aurát kölcsönzött az egész beszélgetésünknek. Kicsit meg is nyugodtam, mikor elment mellettem, de még volt néhány kérdésem, amivel viszont magamra hagyott. Miután elrugaszkodott a földtől, a megnyugvás lett úrrá rajtam, és csak prüszköltem egyet az utolsó mondata után. Hát ez csodás. Ha egyetlen egyszer, mikor találkozok a vezérménnel befognám a szám, nem lennének ilyen problémáim. Nehezen, de sikerült kicsit elvonatkoztatnom az előbbi sokknak mondható érzéstől, és újra nyugodt testtartásban, a szívem dobogása visszatért a rendesbe. Közelebb léptem a vízhez, majd még ittam pár kortyot a frissítő vízből. Jól esett egy ilyen élmény után.
Akaratlanul is széles mosoly szökött az arcára. Egyrészt Failure tudatlansága, másrészt pedig az ártatlansága miatt. És Leroy azok közé tartozott, akik élvezettel pusztítottak el mindent, ami ártatlan. Halkan kuncogva hajolt közelebb a kancához.