|
Témaindító hozzászólás
|
2015.05.16. 22:26 - |
Wydovn x Insenar
nyitott játék |
[19-1]
| -Szabad..-motyogtam.Aután visszaemkékeztem a ménesben töltött időre.Elhúztam a számat.-Ez a madárka ,kedves Insenar mindentől és mindenkitől független!-röppentem fel a feje fölé.-És szerintem valahogyan biztos meg lehetne oldani ezt a repülés dolgot.Valahogyan....-mosolyogtam rá.~Ennyire szeretne repülni?~döntöttem oldalra a fejemet miután leszálltam előtte.-Mesélj valamit magadról!Kérlek! |
 Kuncogva figyelte, ahogy Wydovn félrelépett, és csak megrázta a sörényét, hogy valamivel szárazabb legyen. Furcsán felhőtlen vidámságot érzett, ami csak ritkán látogatta meg, és általában ugyan ilyen rövid ideig is tartott. Egy pillanatra átfutott rajta egy furcsa gondolat, aminek következtében az egész teste megrázkódott. Ki tudja, meddig tart ez. Sohasem érzett félelmet azért, hogy mikor változik majd meg, és kinek árt majd ezzel, ennek ellenére, most kissé aggódva nézett a kancára maga mellett, mikor az épp nem rá figyelt. Elborult elméjének hála, ez a gondolat hamar tova is száguldott, és csak széles vigyorral fogadta Wydovn szavait.
- A madárkáknak szívesen fizetek bármivel, ha tettek értem valamit. Felvinni nem tudsz, hisz az lehetetlen, hogy egy magamfajta megtollasodjon - rázta meg újra a sörényét, majd még kijjebb sétált a vízből, úgy, hogy az csak a csüdéig ért, és innen nézett hátra a kancára.
- Te szabad madárka vagy, vagy a raj tagja? - kérdezte, nem emlékezett, hogy korábban kitértek-e erre a témára. |
| A vízbe hallottam Insenar csobbanását.Jó nagyot szólt,azvl egyszer biztos.Hamar elfogyott a levegőm ígyhát felúsztam a felszínre és tempózni kezdtem a part felé.Insenar gyorsabb volt,hamarabb odaért.
-Hát...ez hasonlít rŕ leginkŕbb...persze odafönn több levegö van!-néztem fel.Valamiért minden porcikám beleremegett.Megráztam magam és mikor megálltam Insenar csak úgy megölelt.Mŕr ha ezt annak lehez nevezni.~Egy furi alak furi hangjacés furi tette.~állapítottam meg magamban mert Insenar hangja olyan macsós lett.Automatikusan oldalra léptem és elfordítottam fülig vörös fejemet.Valamelyik bekső szervem hevesen dobogott.Olyan tempóban,hogy belefŕradtam.Nagyot sóhajtottam aztán újra Insenarra néztem.~Úristen hova lett az a bolondos ló aki két perce volt itt ugyanilyen külsővel?~gondolkoztam.-Köszönöm de nem kellvezt csinŕlnod.Amúgy is csak akkor tudnám megmutatni milyen,ha felvinnélek...-néztem az égre.Próbŕltam úgy tenni mintha semmi nem történt volna... |
Kis értetlenséggel nézett a kanca után. Eddig őt kellett követni, most meg a madárkát, hát üsse kő, cserélődhetnek ám a szerepek. A repülés gondolata csábító volt, úgyhogy szórakozott mosollyal követte Wydovn-t. Mégis mit művelsz?! Miért játszadozol? Felesleges férgekre pocsékolod az idődet! Már épp meg akart szólalni gondolatban, ahogy felügettek a sziklára, de a Hang újra közbeszólt. Az idődet, amit arra is szánhatnál, hogy ez Én dolgaimat intézed! De a mén inkább csak megrázta a fejét. Nem. Nem. Most végképp kizárja.
Wydovn utasításait először csak hátracsapott fülekkel hallgatta. Most palira veszi? Őt? Miért? De aztán a kanca is ugrott, ami pedig széles vigyort varázsolt Insenar képére. Jó mulatságnak tűnt, hát miért hagyná ki?
Kis tétovázás és toporgás után mély levegőt vett, és elrugaszkodott a szikláról. Zuhanás közben eszébe jutott, hogy ő ezt inkább mégse szeretné, de már nem volt visszaút.
A csobbanás maga váratlanul érte, a csipős fájdalom a bőrén pedig annál inkább, de esze ágában sem volt kiengedni a levegőt a tüdejéből. Kinyitotta a szemeit, de sokra nem ment vele, azonban az érzés, a lebegés érzése valóban különöleges volt. Nem tudta, milyen érzés repülni, úgyhogy nem tudta igazolni Wydovn ígéretét sem, de az ő kedvéért elhitte, hogy ilyen érzés szárnyalni. Elvégre, ő egy madárka, biztosan jobban tudhatja, mint ő. Aztán érezte, hogy a levegőhiány egyre inkább nyomasztó válik, és a felszín is veszélyesen távolra került, úgyhogy gyors tempóban úszott fel a felszínre. Odafent kapkodta a levegőt, és tekintetével azonnal Wydovn-t kereste. Amikor meglátta, azonnal odaúszott hozzá, nem zavarta, hogy pár vizes, fehér sörényszál a szemébe lóg.
- Madárka, te mindig ezt érzed? - kérdezte szapora levegővétellel, aztán kikecmergett a vízből annyira, hogy legalább leérjen a lába. Megvárta, amíg Wydovn mellé ért, majd ismét megbökte a nyakát, ezúttal már sokkal közelebb a nyakához, és nem húzódott el sokkal messzebb tőle.
- Köszönöm, ezért majd cserébe én is teljesítem egy kívánságodat - mondta, ezúttal tőle szokatlan hangon. Furcsa érzés áradt szét a lelkében, és teljes tanácstalanság dübörgött a szívében. Fogalma sem volt, mi történik körülötte. |
| -Hát...te ennyire szeretnél madárka lenni?-kérdeztem tőle.Be kell valkani,síkhülye de kicsit érzslgős.Arcomra gúnyos mosoly ült.Orrommal egy nagyobbacska szikla felé böktem amikor Insenar enyhén meglökött.
-Akarsz repülni?Kövess!-mondtam,aztánelinduktam a sziklára.-Szívesen megyek veled.Feltétlenül szólj.-vigyorogtam mikor a szikla tetejére értem.-Ugorj bele a tóba.Itt mély.Amikor majd lemerülsz.Na,az pont olyan mintha repülnél.Tartsd vissza a levegőd és csukd be a szemed.Képzeld magad elé a fák tetejét,a felhőket...-mondtam majd előre léptem egyet és belecsobbantam a hűsítő vízbe... |
Szép csendben, rezzenéstelen arccal hallgatta végig a mesét, aztán a végén felkapta a fejét és elvigyorodott.
- Igazán aranyos kis történet. - bólintott is rá egyet a végére, hogy nyomatékosítsa ezt - Madárkák... Jó lehet madárkának lenni - sóhajtott fel, majd a Wydovn kérésére megköszörülte a torkát.
- Szeretem Gemmát. Odaátról jött. Mármint, nem az általunk ismert odaátról, hanem az odaáti odaátról. Érted, nem? - most merült fel benne először, hogy a kanca talán nem teljesen érti a mondandóját, de különösképp nem érdekelte sokáig.
- Ő a legelső ló itt. Mindenkinél öregebb, mégis mindenkinél fiatalabb - magyarázott közben ide-oda billegette a fejét, mintha még ő maga sem lenne biztos a mondandójában.
- Egyébként meg, sok odaát van. Egyszer el akarok menni az egyikbe. Te is jöhetnél velem. Mindig örülök a madárkáknak! - mosolyodott el a végére, és szórakozottan megbökte a kancát. |
| -És...-ügettem utána-Miért jönne el?Valami jelképe egy háborúnak?- kérdeztem.Elgondolkoztam egy kicsit...Aztán feltette a kérdését:-Nem.Én a jelenbők tudok egy mesét...Egyszer volt hol nem volt,volt egy énekssmadár,aki találkozott egy vigyorgó csúszómászóval.Wz a csúszómászó kicsúfolta a madarat aki bosszút esküdött neki és felfalta.Aztán boldigan élt míg meg nem hakt.VÉGE.-vigyorogtam elégedetten.~Remélem most észbe kapsz.Pacsi Wydovn.Így kell ezt csinálni.~adtam magamnak képzeletbeli pacsit.-Mŕs mese nem jut az eszembe...de te részletesebben is elmagyarázhatnád, hogy ki is ez az izé...Gemma... |
Boldoggá tette Wydovn mosolya, és ezt nem félt kimutatni, láthatóan izgatott lett.
- Jól áll a madárkának, ha mosolyog - mosolyodott el maga is, aztán megrázta a sörényét, felemelte a fejét, és mélyet szippantott a levegőbe. A lovak azóta cserélődtek a tó körül, újak jöttek, az eddigiek elmentek. Mint valami hangyák. fenyegető szagot nem érzett a levegőben.
- Hm? Összekevered őt Vele. Ő most nincs itt, Gemmát pedig nem ismerem. - mondta eleinte kedvesen, aztán újra elkomorodott a tekintete, és lepillantott a földre.
- Gemmát senki sem ismeri közülünk... - mondta halkan, aztán ismét mosolyogva felnézett a kancára.
- Gyere! - mondta, és kényelmes sétában el is indult a tó partján. Ha Wydovn követi, folytatja a mesélést.
- Gemm más, mint mi. Ő aggancsos. De senki sem ismeri, mert nem akarja, hogy ismerjék. Csak akkor jelenik meg, ha baj van. Most úton van, és nemsokára ideér. Először a férgekhez megy majd. Aztán a tülkösökhöz, és hozzátok, a madárkákhoz, aztán végül a majd a simákhoz. A kószálókat pedig majd valaki más gyűjti össze, de neki nem tudom a nevét - tűnődött el, hátha fel tud magában idézni valamit, de az egyetlen, aki eszébe jutott, az Bill, a vakond volt. Nem, Bill, most nem rólad mesélek, utasította rendre barátját a fejében, és gondolatban bezárta egy ajtó mögé.
- És te madárka? Tudsz valami érdekes mesét a jövőből? Vagy a múltból? |
| Nem is tudom mitéreztem,amikor ezt mondta.Hirtelen különös érzés járt át,kezdtem más szemszögből Insenarra nézni.Talán megláttam benne valamit.Valami mást,mint amit eddig mutatott.Először a csigára néztem aztán a ménre.Szelíden rámosolyogtam, és eldöntöttem magamban,hogy nem fogok vele így viselkesni.De hirtelenelkomolyodott.Épp meg akartam kérdezni,hogy mi a baj,és ekkor jött a kérdés.Igazából meg akartam tudni mindent erről a Gemmáról,mert már hallottam párszor ezt a nevet.El sem tudtam képzelni,ki ő.
-Ha nem szeretnél nem muszáj...-mosolyogtam rá.-Úgy érzem,nem túl jók a vele kapcsolatos ügyeid.De ha nem esik nehezedre ,szívesen meghalkgatlak! |
Az első kérdéseit, amik Rá utaltak, inkább csak figyelmen kívül hagyta, nem állt szándékában válaszolni rájuk. A vigyori megszólítás őt ugyan nem zavarta: volt ő már minden. Szórakozott mosollyal figyelte, ahogy Wydovn felsegíti a fára a csigát.
- Nocsak, egy kis csiga - ismételte meg korábbról magát. Értékelte a kancában az igyekezetet a megmentésre iránt. Hamarosan úgyis mindegy lesz. Felesleges időfecsérlés minden szó, melyet most ejtünk meg... És minden megmentett élet is. Hamarosan... úgyis minden oda lesz. gondolta komoran, ám amint feltűnt neki, hogy a gondolatai súlya is kiült az arcára, felegyenesedett és újra sunyi mosollyal nézett a kancára.
- Hé madárka, meséljek neked Gemmáról? |
| -Hozzá?Kihez?-szálltam le a földre.-Én már teljese összezavarottam. Beszélhetnél érthetőbben.Vigyori.-mindtam.És ha ő azért is madárkának fog hívni,akkor én vigyorinak őt.Közben a földre méztem.A pici csiga úgy döntött,inkább ne mászik fel a fára. Odazettem a pazámat amire kedvesen felkúszott és hagyta,hogy rátegyem egy kis sziklára.Mivel Insenar lábai között csúszkált.Féltem,hogy rátapos szegény párára.Kár lenne érte.~Apa mindig azt mondta,hogy a legkisebb élet is fontos.~mondtam mialatt nagyot sóhajtottam.Eszembe jutottak az emlékek Auroráról,apáról és anyáról.Azok az emlékek amikor anya rejtőzni tanízott apa pedig varázslatokat mutatott.Most döbbentem rá,mennyire hiányoznak nekem... |
Meglepte Wydovn reakciója, jobban, mint ahogy sejtette volna. Hátralépett egyet, a sunyi kifejezés eltűnt az arcáról, maradt csak a vigyor. Szóval mégis hallotta? futott át az agyán, és mély levegőt vett, miközben a legmegfelelőbb választ kereste.
- Nem hozzád beszéltem. Hanem Hozzá - bólintott lassan, miközben nyugodt, komoly hangon beszélt a kancához, a mosoly is eltűnt az arcáról.
- Nem neked szántam - tette még hozzá, és remélte, ezzel most végképp sikerült lecsillapítani a kedélyeket. Kis bűntudatot érzett, de tisztában volt vele, hogy mindenről a Hang tehet.
- Veszélyben vagy, a többi madárkával együtt. Madárka vagy, tollas, és szép. Én is szívesen lennék madárka. Kecses és okos kis madárka. - suttogta kedves mosollyal, és most valóban az is volt. Tisztázni akarta magát előtte, ugyanis a madárka szó mindig megdobogtatta a szívét. Szívesen szárnyat növesztett volna.
- Az aggancsosok jönnek, és nyomukban a káosz. Bár jelenleg én sem tudom, hogy menekülnek, vagy ők vezetik ide... - tűnődött el, eltekintve a kanca lelkiállapotától és további reakcióitól. |
| ~Valami vallatáson vagyunk?~mormogtam.Lassan megszületett benneba kép:ez a pasas hülye.
-Káoszna múltból?Nem értelek...-mondtam.~Nem mintha bárki is érthetne...~folytattam felhúzva egyik szemöldökömet.
-Ki neked a félkegyelmű?-röppentem fel,annyira hogy egymagas legyek Inssnarral.-Mond ki mégegyszer...-csillant meg a szemem pirosan.~Szerstnéd,hogy kiboruljon Wydovnnál a bili?~hunyofogtam a ménre.
-És NE hívj madárkának,vigyori....-néztem oldalra,miközben a sörényem Insenar arcába hullott.-Ne.-mondtam még félvállról.A többi lovat vizslattam.Néhányan felfigyeltek ránk.Biztos,hogy azt hiszik:Nézd csak!Két őrült veszekszik!Közben halk kuncogásokat lehetett hallani.~Nevessetek csak...~néztem őket.~Ha pillantással ölni lehetne... |
Halkan kuncogott a kanca reakcióin. Nem pont erre számított, de kifejezetten szórakoztatta.
- Nem sértés volt, csak észrevétel - vigyorgott - A madárkákat általában a levegőben látom. De jobb szeretem, ha sétálnak. Sebezhetőek, de végre elérhetőek számomra is - mondta kedvesnek szánt hanglejtéssel, és ő most szenttül el is hitte, hogy valóban aranyos.
- Azok, akik emiatt szólnak, ostobák - mordult fel halkan, és oldalra nézett a messzebb lévő lovakra, mintha a kanca rájuk célzott volna.
- Nos nos, ez nagy kár ám - fordult vissza somolyogva, és izgatottan állt egyik lábáról a másikra. - Hamarosan szükséged lesz rá, ha beüt a káosz a múltból, ahogy a többi madárkának is. És a férgeknek, meg a tülkösöknek, meg a simáknak és a kószálóknak is... meg a... - kalandozott el útközben, ám hirtelen újra átjárta a bizsergés. Igyekezett nem jelét adni, hogy a Hang újra itt van, úgyhogy csak némi remegéssel meredt a távolba. Mit csinálsz, Insenar? Ki ez? Nem gondolod, hogy feladatod van? Akadozva mély levegőt vett, a füleit pedig hátrasunyta.
- Takarodj, te félkegyelmű... Más dolgom van... - szűrte a fogai közt a szavakat, hogy a madárka a lehető legkevesebbet halljon meg belőlük. A bizsergés és a zsongás a fülében hirtelen abbamaradt, amitől össze is rezzent. Tágra nyílt szemekkel nézett Wydovnra, és a sunyi mosoly visszatért az arcára.
- Madárka, hallottál már Gemmáról? |
| -Madárka?-emeltem fel a hangom.És majdnem mondtam rá valamit de magamba folytottam.
-Wydovm.És nem madárka.-húztam fel az orrom.~Ki neked a madárka,vigyori?~szidtam magamban.Biztosan kevés barátja lehet, ha ilyen kedves.Kicsit furi alak.Hirtelen elkomolyodik,aztán újra megjelenik arcán a furcsa mosolya.
-Már sétálni sem szabad?Miért szól érte minden másidik élőlény...- halkultam el fokozatosan.
-Nem,nem ismersm az aggancsosok legendáját.Kéne?-döntöttem oldalra a fejem.Kezdett érdekekni a dolog... |
Insenar már hallotta az idegent közeledni, ám sok jelentőséget nem tulajdonított neki. Nyugisan álldogált tovább, míg nem az ismeretlen beleszaladt. Lépett oldalra egyet-kettőt, hogy megtartsa az egynesúlyát, és közben úgy vizslatta a kancát, mintha valami dísztárgy lenne. A sunyi mosoly nem lohadt le az arcáról, sőt, kék szemei mintha kicsit fel is csillantak volna. A kanca bocsánatot kért, Insenar pedig kihúzta magát, és mély levegőt vett, majd lassan ki is fújta.
- Nocsak, egy madárka - kuncogott, és kissé lehajolt a kancához, ugyanis magasabb volt nála. - Ti nem odafönt szoktatok röpködni? Mily különös, hogy pont a talajon futott belém egy - járta körbe, miközben ide-oda csapdosta a farkát, majd megállt vele szemben, és megrázta a sörényét. Ismét kihúzta magát.
- Ugyan semmi baj. Megesik - a mosoly hirtelen tűnt el az arcáról, ezúttal már komolyan mérte fel az idegent, majd kimérten szólt hozzá.
- Insenar vagyok. És te? - a vigyor akaratlanul is visszakúszott az arcára, ahogy a különös foltokat, és a felemás szárnyakat nézte. Ennek a lónak meggyűlhetett a baja a többivel, főleg, ha az Alquo ménes tagja volt. Talán még az a söpredék Syvequo nép is kinézte maguk közül. Kuncogva hajolt közelebb hozzá.
- Mond madárka - kezdett bele, miután az idegen is bemutatkozott (pegazushoz méltóan semmiképp se nevezte volna a 'madárka' helyett a saját nevén) - Ismered az aggancsosok legendáját, hm? |
| Eegyedül sétálgattam.Néha csapdostam párat a szárnyammal,így pár centivel a föld felett voltam.A mai napon kifejezetten jó kedvem volt, ledig az égen gyülekeztek a fekete viharfelhők.Egy pici esőcsepp ráesett orromra.Összenéztem.Végigkövettem szemeimmel,ahogy legördül az orromról,aztŕn leesik a fölre,éppen egy fa tövében.~Huh!Még szerencse...~mondtam magamban,mivel még egy lépés és telibe kap egy fa.~Mŕrpedig az vérciki lenne...~ kerekedtek ki szemeim.Az esőcsepptől a csiga behúzódott a hŕzikójába.
-Betoji...-suttogtam magam elé,majd elügettem onnan.Átügettem a vizen egy gázlónál és csukott szemmel ügettem tovább.Ám hamar meg kellett állnom,mert sikeresen nekimentem egy ménnek.
-Jaj!-kiálltottam del,mire pár ló a tó körül felfigyelt.Összehúztam magamat és felnéztem a ménre.Arcán különös fwhér vsík húzódott végig,mely még furcsábbá tette sunyi mosolyát.Vagy talán ilyesztővé.
-Ezer bocs... |
Insenar lassú, ráérős léptekkel rótta a kis ösvényt a fák között a tó felé, miközben néha fel-felvetette a fejét, ha valami mókás, vagy szokatlan dolog jutott eszébe. Problémái az utóbbi időben nem voltak, igaz, ebben közrejátszott az is, hogy az utóbbi időben ki se dugta az orrát a Sötét erdőségből. Léptei megnyúltak, ahogy közeledett a vízhez, peckesen lépve át az egyik, földből kiálló gyökeret, ám kénytelen volt megállni.
- Egy csiga - állapította meg, miközben lehajolt a fa tövéhez, hogy szemügyre vegye a kis jószágot, aki épp felfelé "igyekezett" a kérgeken. - Egy édes kicsi csiga - kuncogott fel, ám hirtelen valami szinte az elméjébe hasított. Bizsergés járta át a nyakát és a füleit, majd vonásai hirtelen megváltoztak, ő maga pedig pillanatok alatt kezdett hátrálni, majd vadul rázta meg a fejét. Mit művelsz? Egy ilyen kis féreggel foglalkozol? Dolgod lenne Insenar, nem? Hallotta fejében zengeni a Hangot, ám ezúttal eszében sem volt engedelmeskedni neki.
- Kussolj, nem fogok megint a kedvedre tenni! Takarodj! - horkantott fel fojtott hangon, és dobbantott egyet, mire a bizsergés abba maradt. Remegő lábakkal nézte a talajt a patái alatt, majd úgy egyenesedett fel, mintha ez az egész meg sem történt volna, sőt a csigát is zokszó nélkül hagyta hátra. - Goromba alak... - puffogott még magában.
A fák közül kilépve már csak a szokásos, sunyi vigyor ült az arcán, melyet a mosoly alakú foltja még tovább nyújtott. A víztől pár méterre megállt, nem mozdult, csak figyelte a tájat.
Itt fogok lemészárolni mindekit. |
Wydovn x Insenar
nyitott játék |
[19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Kuncogva figyelte, ahogy Wydovn félrelépett, és csak megrázta a sörényét, hogy valamivel szárazabb legyen. Furcsán felhőtlen vidámságot érzett, ami csak ritkán látogatta meg, és általában ugyan ilyen rövid ideig is tartott. Egy pillanatra átfutott rajta egy furcsa gondolat, aminek következtében az egész teste megrázkódott. Ki tudja, meddig tart ez. Sohasem érzett félelmet azért, hogy mikor változik majd meg, és kinek árt majd ezzel, ennek ellenére, most kissé aggódva nézett a kancára maga mellett, mikor az épp nem rá figyelt. Elborult elméjének hála, ez a gondolat hamar tova is száguldott, és csak széles vigyorral fogadta Wydovn szavait.