|
Témaindító hozzászólás
|
2015.05.23. 23:37 - |
Breasel x Failure
nyílt játék |
[5-1]
 Próbáltam élvezni a fű zamatát, miközben azért fél szemmel a harcosunkat figyeltem. Vártam, hogy hátha nekem támad, vagy valami, de szerencsére nem nagyon csinált semmit. Már épp belefelejtkeztem a táplálkozásba, mikor meghallottam egy igen fesztelen hangot. Fölkaptam a fejem, majd megint láttam Breaselt. Közelebb volt hozzám, mint eddig és nagyon a környezetünkben nem voltak sokan, így szerintem jogosan gondoltam úgy, hogy nekem szánta a "köszönést". Bírtam, ahogy néhány mén viselkedett velem. Bár mire is számítottam volna? Általában egyedül róttam az Északi-sziklák csúcsait, messze a ménestől. Nem fog rögtön mindenki a nyakamba ugrani. Bár azt is be kell valljam, meg volt az oka, hogy miért voltam oly' sokszor egyedül. Egyszerűen nem éreztem kényszert arra, hogy mindig a többiekkel legyek. Persze szeretek velük is lenni, meg vándornak se mennék el, de valahogy nekem mindig is szükségem volt a magányra.
- Hát én. - mondtam ugyan olyan hangon, mint Breasel, ám lehet, kicsit át lehetett hallani a meglepődötségemet, ittlétének köszönhetően.
- Gondoltam kicsit jövök legelni. És te mi járatban? - Kérdeztem vissza, majd megint lehajoltam, hogy tépjek megint a friss fűből. |
 Csendes nyugalomban legelészett a síkságon, miközben továbbra is fortyongott benne egy kevés kis ideg. Bosszantotta a saját társai hozzá nem értése. Remélte, hogy Leroy egyszer majd kinevezi olyan magas posztba, hogy rendet teremthessen közöttük. De persze, ez még messze van. Hacsak, nem tesz valamit a közeljövőben, amivel bizonyíthat. Pf, passzív időket élünk, ez nem valószínű.
Magasröptű gondolatai mellett feltekintett egy pillanatra, hogy ellenőrizze, minden rendben van-e a környéken, de nem látott semmi fenyegetőt. Failure - jegyezte meg magában a méneséből származó, ismerős kanca jelenlétét, és lassú, ráérős sétában odament hozzá.
- Hát te? - kérdezte színtelen hangon, de közben rám sem nézett, csak ismét lehajolt a fűhöz. |
A Leroyal való találkozásom után megint visszatértem egy ideig megint az Északi-sziklákba húzódtam vissza. Jól esett megint kicsit egyedül lenni, meg persze gondolkodnom kellett, hogy hogyan tudnám teljesíteni a "feladatot" amit kiszabott rám. Nem voltam elragadtatva attól, hogy az Alquo ménes területére kell majd merészkednem, de hát nem volt mit tenni. Ma viszont úgy döntöttem, hogy meglátogatom a Duran síkságot. Mivel ez van középen, így úgy voltam vele, hogy lehet, találkozok itt is egy alquoval, és nem kell egészen elmennem hozzájuk. Repülve figyeltem meg a helyet. Nem voltak sokan, ami nem is volt baj. Lehetőleg nyugodtan meg tudok majd maradni, és nem találkozok megint Leroyal. Miután óvatosan landoltam, kerestem egy helyet, ahol sok fű van, és jól is néz ki. Lehajoltam legelni, ám eközben megláttam az egyik ménünket a Sylvequo ménesből. Ha jól emlékeztem, a harcosokkal láttam őt egyszer, habár nagyon más rangot nem nagyon tudnék elképzelni neki. Erősnek és rettenthetetlennek tűnik. Igazán feltűnő jelenség. Reméltem, hogy nem a vezér küldte, hogy behajtsa rajtam a feladatom, és igyekeztem érdektelennek maradni. Mintha meg se láttam volna. |
Breasel kimenőt kapott mára, ami őszinte örömmel töltötte el, főleg, miután hallotta a reggeli incidensről. Nem akart volna azoknak az idiótáknak a helyében lenni, és bár őt Leroy még sohasem tépte meg, számtalanszor szemtanúja volt már. Hazudott volna, ha azt mondja, hogy nem töltötte el azoknak a félkegyelműeknek a könyörgése örömmel, illetve inkább, kárörömmel, ugyan akkor véletlen se akarta volna megtapasztalni amit ők. Persze neki erre nem is volt szüksége, ő mindig odafigyelt, hogy ne legyen a vezérmén terhére, pont ezen okok miatt.
Másfelől, ez az egész dühítette. Ha ő ott van, legalább kettő nem hagyta volna el a helyszínt. Aztán a többi meg a "harcosokon" múlik, ő pedig még jobban kiemelkedik majd a tömegből. Tökéletes lett volna. Csakhogy épp nem volt a közelben. Pech.
Most azonban már a Duran-síkság felett repült, jobb minőségű fű reményében, mint ami otthon várja. Volt pár másik ló a legelőn, de szinte azonnal szétrebbentek, ahogy a patái a fűhöz értek. Breasel halkan kacagott.
- Helyes, pondrók. |
Breasel x Failure
nyílt játék |
[5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Próbáltam élvezni a fű zamatát, miközben azért fél szemmel a harcosunkat figyeltem. Vártam, hogy hátha nekem támad, vagy valami, de szerencsére nem nagyon csinált semmit. Már épp belefelejtkeztem a táplálkozásba, mikor meghallottam egy igen fesztelen hangot. Fölkaptam a fejem, majd megint láttam Breaselt. Közelebb volt hozzám, mint eddig és nagyon a környezetünkben nem voltak sokan, így szerintem jogosan gondoltam úgy, hogy nekem szánta a "köszönést". Bírtam, ahogy néhány mén viselkedett velem. Bár mire is számítottam volna? Általában egyedül róttam az Északi-sziklák csúcsait, messze a ménestől. Nem fog rögtön mindenki a nyakamba ugrani. Bár azt is be kell valljam, meg volt az oka, hogy miért voltam oly' sokszor egyedül. Egyszerűen nem éreztem kényszert arra, hogy mindig a többiekkel legyek. Persze szeretek velük is lenni, meg vándornak se mennék el, de valahogy nekem mindig is szükségem volt a magányra.
Csendes nyugalomban legelészett a síkságon, miközben továbbra is fortyongott benne egy kevés kis ideg. Bosszantotta a saját társai hozzá nem értése. Remélte, hogy Leroy egyszer majd kinevezi olyan magas posztba, hogy rendet teremthessen közöttük. De persze, ez még messze van. Hacsak, nem tesz valamit a közeljövőben, amivel bizonyíthat. Pf, passzív időket élünk, ez nem valószínű.