A Nap halvány sugarakban szántotta végig a síkságot, s áthatolt a halvány ködön, homályosan világítva meg a tájat. Harmatcseppek apró zuhatagává vált a fű, amerre Separ patái elsuhantak. Ideges horkantását párafelhő követte, de mikor lerázta nyakáról az első kósza szúnyogot, az is semmivé lett. Méterekkel odébb, a síkság közepén két másik ló közeledett, s hasonlóan komoly kifejezéssel vizslatták. Mint mindig, most is pontosan voltak mindhárman.
- Separ - biccentett a szárnyas felé Ichtaca, Bizmat kormányzó viszont mély meghajlással köszöntötte az Alquók vezérét. Separ csak futólag pillantott rá, tekintete továbbsiklott az egyszarvúra.
- Némi... Problémánk adódott - mondta, a fogai közt szűrve a szavakat, láthatóan nehezére esett bevallani, hogy segítségre lenne szüksége.
- Úgy sejtem, hasonló szándékkal jelentünk itt meg így, zárt körben - felelte Ichtaca kortalan, érzelemmentes kifejezéssel. Separ lassan bólintott, majd folytatta. Bizmat csak értetlenül kapkodta ide-oda a fejét. Úgy tűnt, ő az egyetlen, aki semmiről se értesült, s eddig úgy hitte, minden a legnagyobb rendben.
- Sejtelmem sincs, honnan kerülhettek elő.
- A jelenlétük mindenképpen aggasztó, és sokáig nem titkolhatjuk el a többi elől sem.
- De miért pont most? Ennyi év után?
- A Szellemek műve, mi másért.
- Nagyapám látta az utolsót... Azt hittem, már rég kihaltak - fordította Separ elgondolkozva fejét az erdő felé. Ichtaca arcára értetlen döbbenet ült ki.
- Kihaltak? Miről beszélsz? Hogy haltak volna ki? - Separ ingerülten felékapta tekintetét, de hirtelen mély levegőt vett, mielőtt leordította volna a másik fejét.
- A Cornák?
- Cornák? - kérdezett vissza elkomorodva Ichtaca, mire Bizmat szemében végre értelem csillant. Végre megtudta, miről van szó! Szólni ugyanis nem mert, hogy egy árva kukkot sem ért a társalgásból.
- Micsoda? - nézett hol az egyik, hol a másik ménre, azok azonban ügyet se vetettek rá. De ez már nem lepte meg: ő csak egy kormányzó volt.
- Talán más is van? - kérdezte feszülten Separ, izmai megmerevedtek, míg válasz érkezett.
- Kiátkozottak - lehelte keserűen Ichtaca, és elfordította a tekintetét. Nem akarta, hogy lássák benne a tehetetlenséget. - Az őreim egyike látott egy szürke kancát, barna jelekkel. - tette még hozzá halkan, aztán felnézett Separra - Ha a Cornákkal egyidőben jelentek meg, annak csak oka lehet. Biztos, hogy ló volt az, és nem szarvas?
- Kétsébevonnád a látásomat? - kérdezte ideges kapálás kíséretében az Alquo vezér, Ichtaca pedig hátrasunyta a füleit.
- Bármi megeshet...
- Milyen igaz. Lehet, hogy a kancátokon is csak sár volt - jegyezte meg csípősen egy fenyegető lépéssel Separ, Ichtaca pedig csak egy bátor horkantással felelt. Bizmat segélykérőn húzta össze magát, hisz mindketten erősebbek voltak nála, felesleges és értelmetlen lett volna belegabalyodni a történésekbe.
- Milyen nevetségesen festetek így - rázta meg hirtelen a társaságot Leroy kárörömtől csöpögő hangja. Az Alquo és a Ferequo részéről ellenséges pillantást kapott viszonzásul, Bizmat viszont leplezett félelemmel figyelte, ahogy összehúzza hatalmas denevérszárnyait és közelebb lépdel. Már most akkora volt, mint a másik kettő, testét hatalmas izmok borították.
- Téged nem hívtunk meg - horkantott Ichtaca komoran, Leroy azonban fel se vette.
- Felesleges, ez a hely semleges, akkor jelenek meg itt, amikor akarok, mellesleg számomra is ugyan akkora jog itt lenni, mint számotokra - felelte sunyi mosollyal, és közéjük lépett, elismerő tekintetet vetve Ichtacára és Separra, majd a kormányzóra nézett.
- Bizmat - biccentett fennkölten, Separnak pedig kedve támadt tiszteletre tanítani a söpredék vezérét, de inkább türtőztette még magát.
- Nyilván értesültél mindenről - fogadta el az elkerülhetetlent, miszerint Leroy mindig mindenről tud.
- Nyilván - bólogatott kárörvendve, majd megköszörülte a torkát - Remélem azt teszitek a Cornákkal, amit velünk is, meg aztán majd az átkozottakkal is, mert akkor már sokkal többen leszünk, én pedig persze, minden elárvult lelkecskét a sajátoménak érzek majd - vetette oda félvállról, miközben lehajolt, hogy tépjen a fűből.
- A Cornák így is külön nemzetséget alkotnak, az elátkozottaknak pedig eszük ágában sincs összegyűlni... A végén még világvége lenne - hajolt le gyorsan Ichtaca, szarvával rákényszerítve a pimasz fiatalt arra, hogy felegyenesedjen. Leroy sértetten pislogott a ménre, majd Separra pillantott.
- És hol jövök én a képbe?
- Sehol - grimaszolt a mén, és derekesan állta a vörös, lángoló tekintetet - Mint mondtam, nem hívtunk meg.
- Ohohohohoho - kacagott halkan Leroy - Olyan nincs. Mostantól nem hagytok ki semmiből - vigyorgott merészen, majd kihúzta magát, és kitárta szárnyait - A Cornák nem léteznek. Nem is fognak, soha többé. Azonban a kiátkozottak. Bajok lesznek itt, hm hm... Alkut ajánlok.
- Még mit nem! - horkantott Separ, és fenyegetően Leroy felé dobbantott. A Syvequók vezérét láthatóan váratlanul érte a reakciója.
- Meglátjuk, mire mentek nélkülem... - sziszegte alattomos hangon, majd őrült vigyorral Ichtacára nézett. - Mellesleg Separ minden vágya, hogy megkaparintsa a Trias-síkságot - Ichtaca meglepetten nézett a vörös szemekbe, majd tovább siklott tekintete Sepárra. Éppenséggel el tudta volna képzelni ezt róla, de nem volt benne biztos, Leroy mennyire szavahihető. Mindensetre szúrósan méregette az Alquót, akinek látszólag esze ágában sem volt magyarázkodni. Leroy ravasz pillantásokkal méregette őket, a majd váratlanul megfordult, és felreppent, de még tett egy kört felettük - Tudjátok jól, hol találtok. Hamarosan találkozunk, tisztavérű férgek! - kiáltott fel, majd fekete alakja eltűnt a legalacsonyabb felhőben.
Ichtaca és Separ még egy ideig farkasszemet néztek, majd szinte egyszerre fordítottak hátat egymásnak, hogy visszaindulhassanak a területeikre.
Egyedül Bizmat maradt ott, megadóan fordulva ide-oda. Tennie kellett valamit. Mégpedig minél gyorsabban...