FrissítésSúgó

Maya	2015.05.16. 20:35 -
	NURGON x ROGEN Nyílt játék

[33-14] [13-1]

Maya	Előzmény | 2015.05.22. 18:25 - #33

- Persze, menj csak - a távolba révedő tekintettel fürkésztem az erdő fáit. Minden olyan csendes volt. A Szellem eltűnt, azonban valami feszültség maradt mögötte a levegőben. Olyan feszültség, amely megmagyarázhatatlan nyomot hagy a ló lelkében. És olyan feszültség, amit nem tudtam sokáig elviselni. ~ Nem tudom Rogen hogy van ezzel, de én egy darabig hanyagolni fogom a Brayan folyóhoz tett látogatásaimat ~ gondoltam félig morogva. Csak szidni tudtam magamat. Ugyan amiket a Szellemnek mondtam, nem hatottak teljes megalázkodásnak, utólag mégis annak éreztem őket. Nem, nem hajoltam előtte a földig, de mégis... Ebből, és ehhez hasonlókból lesznek az olyan emlékek, amelyektől a földet akarom kaparni minden alkalommal, mikor rágondolok... ~ Gonosz emlékek ~ gondoltam. Ritkás sörényemet cibálta a szél. - Igen annak. Bár azt hiszem nem túl sok eséllyel - sóhajtottam lassan. Abban a pillanatban tényleg így éreztem. Na persze, lehetségs, ebben jelentős szerepe volt Tz'eetika megjelenésének is. Összehúztam a szememet. A Szellem talán még a fák között kóborol. Ettől a gondolattól pedig nem lettem vidámabb. Lassú mosolyra húzódott a szám. - Ezt én is csak remélni merem... - mondtam őszintén. Nem voltam az a típus, aki hirtelen megbarátkozik minden útszéli jöttmenttel. De Rogen cseppet sem mondható annak. Ráadásul éppenséggel együtt éltek túl egy beszélgetést az erdő Szellemével. Ez sem elhaanyagolható körülmény... Láttam, hogy a Kiátkozott menni készül, és nem marasztaltam. Megvolt a maga útja, ahogyan nekem is. De ezek az ösvények ezúttal keresztezték egymást. - A viszont látásra Rogen! - búcsúztam, és még sokáig egy helyben állva bámultam utána, míg nem eltűnt a látóhatáron. ~ Szellemek kísérjenek ~ gondoltam. ~ Micsoda jó vicc ez ~ csóváltam a fejemet. Egy ideig még szoborral meredtem a semmibe. Csak nagy nehézségek árán vettem rá magamat, hogy megforduljak, és elinduljak az ösvényen, amelyiken jöttem. Komótosan haladtam. Erre általában galoppozni szoktam, de ezúttal nem tettem. Véletlenül sem akartam, hogy igyekezetem menekülésnek tűnjön. Vezérménhez nem méltó viselkedésnek... Azért nem mondom, mikor kiértem a fák közül a napfényre, hálát adtam a... kinek is adtam hálát? A Szellemeknek biztosan nem. De örültem, hogy végre magam mögött hagyyhatom a nyomasztó rengeteget, még ha a nyomasztó gondolatokat nem is...

Chantal

Előzmény | 2015.05.22. 17:56 - #32

Nurgon válasza nem volt épp meggyőző, de Rogen nem bánta. Senki sem változik meg pillanatok alatt, ő sem. Megkedvelte a mént, és nem csak azért, mert nem rohant el sírva tőle. Kedves mosollyal fordult a ménhez. - Én most ha nem haragszol, tovább állok. Élveztem a társaságod, de nem szeretek egy helyen sokáig maradni. - mondta, és közelebb lépett Nurgonhoz. - Hálás vagyok, amiért végre beszélgethettem egy jót valakivel - tette még hozzá őszinte köszönettel, és egy pillanatra el is érzékenyült, bár ez nem látszott rajta. Játékosan megbökte orrával a mén marját, remélte, ezzel nem hozza kellemetlen helyzetbe Nurgont. - Ha jól vettem ki Tz'eetika szavaiból, vezérménnek készülsz. Sok szerencsét kívánok hozzá, megérdemelnéd, hogy te legyél az Equók vezére - biccentett felé, majd elsétált mellette, de még megfordult Nurgon felé. - Remélem, hogy mikor újra találkozunk, te már vezérmén leszel, én pedig egy egyszerű, deres mén, aki fejet hajthat majd előtted - mosolygott kedvesen, majd mély levegőt vett és elindult az egyik ösvényen. - A Szellemek kísérjenek utadon, Nurgon - szólt még hátra, majd eltűnt az erdő sötétjében.

Maya	Előzmény | 2015.05.22. 16:41 - #31

~ Remek ~ gondolta Rogen ötletére, ami a semmivel volt egyenlő. Nurgon szokás szerint egyedül volt a tűzkeresztben. Persze ez már teljesen megszokott volt az ő esetében. Szíve nem vert hevesebben a helyzetben, és igen, képes volt tisztán gondolkozni. Bár azt nem tudta volna megmondani, hogy ez jó jön - e nekem a jelenlegi helyzetben. Igaz, valami félelemféle kavargott a szívem mélyén, de ezt elnyomta a testemben végigszáguldó adrenalin hullám. Tz' eetika közelebb lépett hozzám. Nem éreztem már csak... rózsaillatot? ~ Lehetséges ezek eletem utolsó pillanatai. És komolyan azon gondolkozom, milyen szagot érzek a levegőben ? ~ szidtam magam gondolatban. A közeledő Szellemre néztem. Még mindig nem tűnt fenyegetőnek, holott tudtam, hogy valójában az. Olyasvalaki, aki nem fog sokáig tétovázni a megölésemmel. ~ Miért csodálkozol ezen? Te is megtennéd, és már meg is tetted. Egy felderítő munkája sem mindig a rejtőzködés, és fájdalmas helyzetekben fájdalmas döntést kell hoznia... ~ Egy darabig eljátszott azzal, hogy a módszereit sorolta hány féle képpen tudna megbüntetni. Nem mondom, kissé a csikóori nevelőimre hasonlított, akik vég nélkül ecsetelték, milyen büntetésekkel tudnának súlytani. És végül egyik ígéretüket sem váltották be, pedig nem váloztam semmit. - Miért, milyen vagyok én? - kérdeztem. Válasz nem érkezett. ~ Ha olyan lennék mint a többiek? Milyen? ~ Az ítélet ezúttal is elmaradt. Kezdtem hinni magamról, hogy vagy nagy mázlista vagyok, vagy valami más célja van velem a jövőben, amit nem fog az orromra kötni. Én pedig nem szeretek sakkbábú lenni senki játszmájában. Én akartam irányítani a partyt... - Nem kértem kegyelmet... - szűrtem a fogaim között továbbra is felemelt fejjel, és üres tekintettel. Na jó, talán utóbbi inkább kissé dühösen szikrázott... Nem tehettem róla. Ha azt hiszi, hogy szíveséget tesz nekem azzal, hogy életben hagy, akkor nagyon téved. Az, hogy kiáll velem a saját döntése. És nem fogok köszönetet mondani neki azért, amiért így döntött. Mert tudtam, hogy nem miattam teszi. Erre hamarosan bizonyosságot kaptam én is. ~ Szívességet? Ugyan milyet? Mi kellhet tőlem egy Szellemnek? A történetekben mindig lelkeket akarnak cserébe... Nos, azenyém már foglalt... ~ tűnődtem magamban. Rogenre néztem, és a szavai jelentését értelmeztem éppen. Igen, mondhatni kissé zavarodott voltam még a találkozástól. Bár azt hiszem, ez nem csoda... - Talán... - mondtam kevés meggyőződéssel. Bár szinte biztos voltam benne, hogy ha elhagyom a Brayan folyó környékét, ugyanott folytatom majd az életem ahol abbahagytam. A találkozás talán örök emlék marad. De nem aggódtam különösebben. Csak az a bizonyos szívesség nyugtalanított...

Chantal

Előzmény | 2015.05.22. 16:04 - #30

Rogen csak egyre nagyobb szemeket meresztve figyelte a párbeszédet, ami Tz'eetika és Nurgon között alakult ki. A mén pillanatására, ami egyfajta segélykérésnek volt betudható, csak lassan megcsóválta a fejét. Semmi ötlete sem volt, mit tehetnének. Tz'eetika közelebb lépdelt, Rogen pedig önkénytelenül is hátrált. Félt, pontosan tudta, mire képesek a Szellemek, főleg a dühösek, és bár Tz'eetika nem tűnt épp haragosnak, azzal is tisztában volt, hogy a kedvük általában úgy változik, mint a tavaszi időjárás. Megkönnyebbült, mikor rájött, hogy ez tulajdonképpen egy puszta iránymutatás volt, hogy Nurgon ne becsülje alá a Szellemeket. Visszalépett a mén mellé, mikor a kanca távolodni kezdett, azoban továbbra sem mert szólni egy szót sem. Még egy darabig csak álltak egymás mellett, majd végül Rogen törte meg a csendet. - Azt hiszem, ez egyike az életünket megváltoztató találkozásoknak - mondta rekedt hangon.

Chantal

Előzmény | 2015.05.22. 15:58 - #29

Tz'eetika szinkronja: link kalandmester karakter A szellem helyeslően bólintott. - Könnyelműség volt a részedről ilyesmiről cseverészni az erdőmben - döntötte kissé oldalra a fejét a kanca, miközben kihansúlyozta, hogy ez a hely az övé. Kecses léptekkel sétált közelebb a ménekhez, és elégedetten látta, hogy bár a vörös hátralépett kettőt, a Nurgon maradt a helyén, talán makacsságból, talán félelemből, ezt nem tudhatta. - Tudod, Nurgon, ha olyan lennél, mint  a többi, letépném a lábad, vagy apró darabokra szedetnélek szét a csikóimmal - pillantott egy pillanatra a túlpartra, az áttetsző gyermekeire, majd visszanézett a ménre. - Vagy akár meg is leckéztethetnélek, és Kiátkozottat csinálhatnék belőled, ahogy a barátoddal tették... - sziszegte, és egészen közel hajolt hozzá, majd ugyan olyan magasak voltak. - De nem teszem. Látom, képes vagy változni, így tessék, megkegyelmezek neked - forgatta meg a fejét, miközben kihúzta magát, és legalább olyan arckifejezéssel nézett a ménre, mintha épp most ítélte volna neki az egész világot. - Mellesleg, kíváncsi vagyok, ki kerül trónra az Equóknál. - lépett el Nurgontól, és elindult a fák felé. A folyó túlpartján lévő csikók ijedt nyerítésbe kezdtek, majd a többiekkel együtt fényfolttá válva követték a kancát. - De ha te leszel a vezérmén, a kegyelmemért cserébe, jössz nekem egy szivességgel - kacagott még, aztán a fekete köd újra megjelent a semmiből, és eltűntette minden nyomát, hogy Tz'eetika itt járt.

Maya	Előzmény | 2015.05.22. 14:44 - #28

~ Tz' eetika ~ ismételtem meg a Szellem nevét gondolatban. ~ Valahonnan határozottan ismerős ez a név. Talán valamelyik ostoba, csikókori mesémből. De azokra sohasem figyeltem oda. Ki gondolta volna, hogy egyszer fontos is lesz? ~ tekinetemet továbbra sem szakíttottam el a Szellemről. Bizalmatlan voltam vele annak ellenére, hogy még mindig éltem, ráadásul az összes végtagom is a helyén volt. ~ Egy felderítőnek az a dolga, hogy bizalmatlan legyen. ~ egyeztettem magammal gondolatban. Úgy tűnt, a Szellem egyelőre nem ellenséges velem szemben, valamint Rogent sem bántotta. A kérdésére eltartott egy darabig, amíg válaszoltam. Nem akartam hülyeséget mondani, hiszen valami sokkal ősibbel és hatalmasabbal álltam szemben. Hatalmasabbal, mint egy beképzelt Alquo vezérmén... Hatalmasabbal, mint egy fontoskodó kormányzó... - Van egy olyan érzésem, hogy köze volt ahhoz, hogy miket mondtam, és hol... - célzogattam a Szellemek nem létezéséről szóló szövegemről, és arról, hogy ezeket sikerült pont a Sötét erdőség közepén kimondanom. Reméltem válaszommal nem sérettem meg senkit sem. ~ Ennél nagyobb bajban már nagyon úgy sem keveredhetek... ~ gondoltam. ~ Bár ha egyszer hazajutok, ezt biztosan nem mondom el a ménesnek. Akármilyen hiszékenyek, még egy naiv Equo sem hinné el, hogy egy, és ugyanazon napon taálkoztam egy Tz' eetika - nak nevezett Szellemmel, és egy Kiátkozttal, ráadásul a Brayan folyó partján. Már ha egyszer hazajutok... Élve... ~ halkat sóhajtottam. Csak gondolatmenetem végére érve döbbentem rá, hogy nagyon is sok esélye van annak, hogy nem ez lesz a harci helyzet. Rogenre pillantottam. Tekintetem azt üzente "Van valami bombabiztos B tervünk, arra az esetre, ha ez nem sül el jól?" Majd visszanéztem a Szellemre. Egyrészt, mert a tekintélyes, és hatalmas lények nem igazán szeretik ha hátat fordítanak nekik, másrészt, mert én is látni akartam minden mozdulatát. Na igen, egy esetetleg támadást nem szeretnék csak úgy felkészületlenül a hátamba kapni...

Chantal

Előzmény | 2015.05.20. 18:11 - #27

Tz'eetika szinkronja: link kalandmester karakter A kanca halkan nevetett Nurgon szavaira, ezúttal már nem gúnyosan, csak elégedetten. - Helyes, helyes - bólogatott, aztán lassan átsétált a folyó felszínén, ám megtartotta a tisztes távolságot. A csikók közül páran átugrották a folyót, mások pedig csak kelletlenül tébláboltak a parton, mintha félnének a víztől. A kanca magasra emelt fejjel hallgatta a vörös szavait. - Tz'eetika vagyok. Tudod-e, miért jelentem meg?

Chantal

Előzmény | 2015.05.20. 18:03 - #26

A szíve hevesen dobogott a mellkasában, és úgy érezte, minden levegővétel kínnal jár. Hátracsapott fülekkel szemlélte a kancát. Egy pillanatra belegondolt, hogy vajon az erejével képes lenne-e tenni bármit is a szellem ellen, de alighogy ezt gondolatban végigmondta, a kanca azonnal rászegezte fekete szemeit. Egy pillanatra megfagyott benne a vér, majd mély levegőt vett. Hát persze, kár volt elfelejtenem, hogy hallanak mindent a világban. A gondolatainkat, az érzéseink, amit suttogunk, ahogy sírnak a fák... Felesleges ilyeneken gondolkoznom. Legfeljebb csak mégjobban magamra haragítom. Kissé nyugodtabb lett, ahogy Nurgon szavait hallgatta. Úgy tűnik, felfogta, mekkor a helyzet súlya - Rogen a gondolatra lassan bólintott egy kicsit. - Megtudhatnánk a nevedet, ha ez nem túl nagy és tiszteletlen kérdés? - próbálkozott óvatosan Rogen, miközben egyik lábáról a másikra állt.

Maya	Előzmény | 2015.05.20. 17:47 - #25

A Szellem - mert hogy a jelenés minden bizonnyal az volt - egyelőre nem viselkedett ellenségesen. Sokkal inkább kissé felsőbbrendűen. Gondolom a legtöbben már a puszta jelenlététől is kocsonyaként remegő lábakkal esnek a patája elé, a porba. Szüksége sem volt arra, hogy félelmetes legyen. Bőven elég volt egjelennie, és mindenki vigyázzba vágja magát. Nem kell neki sem ordítania, sem villámló eget idéznie. Igen, nyugodtan lehet lassú fefogásúnak nevezni, de csak akkor jöttem rá kilétére mikor ő, és a "szellemcsikó - hadtest" is alakot öltött. Ezzel párhuzamosan az is leesett, mekkora bajban is vagyunk. Hiszen itt van egy Szellem, aki éppen beszélgtni akar velünk, viszont elég lehet egy rossz szó, és átmegy szelíd - szellemből dühöngő vadállatba. Ami nem kedvezne a testi épségemnek. Arra gondoltam vajon mi lenne a büntetésem abban az esetben, ha magamra haragítanám. ~ Vajon megölne? ~ tűnődtem. ~ Nem, a halál túl gyors, és kíméletes büntetés lenne. Valószínűleg kiátkozna, vagy tudom is én... Esetleg a szolgálójvá tenne... ~ tűnődtem magamban. Ilyesmiken gondolkoztam a halál torkában, igen. Meg azon, vajon hogyan festenék félig áttetsző csikóként... Kezdtem felfogni, Rogen miért beszél vele mély tisztelettel, és miért fogja be aa száját. - Jobb igen - feleltem a feltett kérdésre. Közben azt méregettem vajon magasabb vagyok - e a Szellem ló alakjánál. - Szeretek a szemmébe nézni annak, akivel beszélek éppen - mondtam őszintén. ~ Hogy az érzlmeket ki tudjam olvasni a tekintetéből ~ tettem hozzá gondolatban. De ennek a szeméből semmit nem tudtam kiolvasni, ahogyan a rám szegeződő több, üres csikó - szempárból sem. Halottak voltak, könyörtelenek, és kíséreteiesek. Rogenre néztem. Pillantásom azt tükrözte: "Most meg mi a francot mondjak neki?" Fogalmam sem volt, hogyan kell diplomatikus társalgást folytatni egy hatalmas és természetfeletti termemtménnyel, aki egy faroklegyintéssel a földdel tudná egyenenlővé tenni gyenge, halandó testemet. Valamint Rogent is velem együtt, de úgy tűnt a hatalmas Szellemet és a "démoni csikó - különítményt" jobban érdekelte én mit mondok. ~ Gondolom addig mindenképpen életben hagy, amíg elszórakoztatom. Eddig is csak röhögött rajtam. Csahogy... HÉÉ! Én nem udvari bolond vagyok, hanem egy vezérmén jelölt! Nem fogok az életben maradásomért szórakozni! ~

Chantal

Előzmény | 2015.05.20. 11:40 - #24

Minél tovább volt részese a különös eseményeknek, annál inkább érezhető, hogy nehezebben kap levegőt, és eluralkodik rajta a pánik. Nem féltette magát, számára már oly mindegy volt, ám mindennél jobban aggódott Nurgonért. Félt, hogy ő is Kiátkozottá válik, és attól is, hogy bármi baja esik most. Azzal viszont még én is tisztában vagyok, hogy most nem tanácsos közbeavatkozni, mert csak még rosszabbat tennék neki, és magamnak is - ismerte el fejben, majd komoly tekintettel figyelte Nurgont. A fények ismét tovább álltak, ezúttal szabályos lóalakot formálva a folyó túlpartján, majd kísérteties hangok és fekete köd kíséretében megjelent maga a szellem is. Rogen kissé  eltátotta a száját, ahogy megjelent, maga sem tudta, mire számítson. A kék fények nagyrésze eltűnt, ám amelyik itt maradt, halovány csikó formáját vette fel. Volt mindenféle: Equo, Syvequo, Alcuo, Ferequo.. Néhányuk teljesen nyugodtan állt a bizarr kanca mellett, másokon látszott a félelem és a pánik. Rogen nyelt egyet. Fogalma sem volt róla, mit tehetne, de valahogy mindenképp segíteni akart.

Chantal

Előzmény | 2015.05.20. 11:35 - #23

? ? ? szinkronja: link kalandmester karakter A kanca elégedett volt a válasz első felével, mégsem akarta semmi jelét mutatni ennek. A mondandója második része pedig megnevettette. - Csakugyan? - kacagott hangosan, a lelkek távolodtak, a folyó túlpartján pedig leereszkedtek, és egy ló alakját formálták meg. Aztán, egy apró fénytünemény villanása után szétrebbentek, mint akik megijedtek. A fák mögül fekete köd áramlott a patak felé, s mintha magából a vízből is ébenfekete gőzt szállt volna fel, hozzájárulva az amúgyis különös eseményekhez. A fák közül panaszos sóhajok és vidám kacaj szűrődött ki, egész hangosan, de mégis oly távolinak tűntek a hangok. Hamarosan egy kanca lépett ki a fák közül. - Így jobb már, Nurgon? - kérdezte kíváncsiságot tettetve, ám érzelementes arccal.

Maya	Előzmény | 2015.05.19. 14:51 - #22

~ Van egy olyan érzésem, hogy ez nem tréfa lesz. Tehát eléggé bajban vagyunk ~ gondoltam, miközben nem szakítottam el tekintetemet a világító pöttyökről. ~ Egy rossz mozdulat és mindennek vége... Voltam már rosszabb helyzetben is. De azért nem lenne túl jó, pont most mindent elrontani ~ Volt egy érzésem, hogy nem lenne jó, pont most, meghalnom. Rogen mellém lépett, de ezt inkább érzékeltem, mintsem láttam. Egészen máson gondolkoztam, még pedig azon, vajon mit érdemes ilyen helyzetekben tenni. Amikor a kiátkozásról szólt, nos, mondhatni nem lettem az információtól boldogabb. De talán végre rájöttem, mivel állunk szemben. Ez ez szintén nem tűnt valami vidám dolognak. - Ilyen helyzetekre nem képeztek ki... - szűrtem a fogaim között. Utáltam, ha valami erősebb nálam. Utáltam ha valaki tudta is magáról, hogy erősebb nálam. És nem különben, ha az a valaki elérhetetlennek, és nem létezőnek tűnt számomra egészen addig a napig. ~ Ez egy tökéletesen nemszeretem helyzet ~ morogtam gondolatban, és nehezemre esett elnyomni magamban azt az ösztönt, miszerint fogjam magam, és futamodjak meg. ~ Neeem... Akkor inkább a halál ~ közöltem magammal dacosan. Rogen elkezdte kérlelni a Szellemet. Úgy tűnik azt nem sikerült túlságosan meghatnia vele. ~ De legalább végighallgatta, és nem szaggatta apró darabokra ~ jutott eszembe egy "túlzottan" optimista gondolat. A kérdésen amit feltett elgondolkoztam. Nem azért mert nehezemre esett felfogni, hogy mit mond, hanem mert fogalmam sem volt mit válaszoljak. Nem mondhattam neki, hogy nem hiszek semmi ilyesmiben, hiszen senki nem szereti hallani, ha mások nem hisznek a létezésében. De úgy sem tehetek, mint aki egész életében félte és tisztelte a Szellemeket, mert ez hazugság, és teljes meghazudtolása önmagamnak is. - Valószínűleg mindenképpen hinnem kell annak, amit a saját szememmel látok - feleltem a megszokott komoly hangomon. A beszédemet nem szántam ünnepélyesnek. Csak igaznak. - Azonban abban nem lehetek biztos, pontosan mit látok magam előtt. És mivel nem tudom mivel, vagy talán sokkal kivel állok szemközt, nem igazán tudom megmondani, eddig mit hittem vele kapcsolatban. De úgy tűnik az utóbbi időben nagyon sok mindent kell átértékelnem magamban... A beszédem alapján még magam sem zudtam volna megmondani, pontosan mit is állítottam. És pontosan ez volt a célom, hogy semmi képpen ne lehessen hazugsággal bizonyítani. Csak utólag, a monológom után gondoltam rá, hogy az előttem álló akármi, tualjonképpen tudta a nevemet is.

Chantal

Előzmény | 2015.05.18. 20:57 - #21

? ? ? szinkronja: link kalandmester karakter A szellem újabb hangos nevetésben tört ki a pej mén szavaira. - Ostoba Equo fattyú... Én mindenhol ott vagyok - morrant fel sejtelmesen a hang, a fények pedig követték hanglejtését, és kavarogni kezdtek - A vízben, melyet megiszol, a levegőben, amit belélegzel, a földben, a patáid alatt... Ne kérd, hogy jelenjek meg, ha már előtted vagyok! - emelte fel hangját végül, és még hozzáfűzött volna egy csípős megjegyzést, ám a vörös megelőzte. Figyelmesen hallgatta a becses szavakat, majd gúnyosan felkacagott, s még a föld is megremegett. - A szavak itt már mit sem érnek, s te amúgyis rászolgáltál már, hogy itt vagy, Kiátkozott... - kuncogott még a hang, s közben a fények egyre inkább a pej köré gyűltek. - Mondd csak, Nurgon, hiszel bennem?

Chantal

Előzmény | 2015.05.18. 20:52 - #20

Rogen, akármilyen erős kiállású volt, s szinte semmitől se félt, a fények hatására mégis remegő lábakkal hátrált pár métert. Tágra nyílt tekintettel figyelte, ahogy pontok kört írnak le körülötte, majd a kacaj hatására összerezzent. Kétségbeesve nézett Nurgonra, ahogy felé haladtak a fények, őszinte aggodalom járta át a szívét. Igyekezett szavakba önteni, mitől is retteg annyira, de nem volt rá képes, s mint ahogy kiderült, jobban is járt, ugyanis a Szellem megszólalt. Szavaiból és hangjából pedig tisztán érezhető volt, hogy nem békés szándék vezérli. Rogen gyors léptekkel szüntette meg a távolságot közte és Nurgon között. - Ugyan ezeket a fényeket láttam, mikor kiátkoztak... - suttogta rekedten, mikor már a mén mellett állt. Ötlete ugyan volt, mi készül itt, ám megfogalmazni ismét nem tudta, akárhányszor levegőt vett hozzá, érezhető, hogy a nyelve reménytelenül újra és újra összeakad. Végül más taktika mellett döntött. - Hatalmas Szellem, sajnáljuk, hogy beléptünk az erdődbe - kezdte fenkölt hangnemben, alázatosan - Kérlek,  bocsásd meg nekünk, engedj minket utunkra...

Maya	Előzmény | 2015.05.18. 20:36 - #19

- Remélem sikerrel jársz majd - mondtam őszintén. Talán abban az esetben még a ménesbe is beajánlhatnám, mert amíg Kiátkozott, és annak is néz, ki... bajos a dolog... ~ Bár van egy olyan érzésem, hogy a mi ménesünk számára nem jelentene olyan sok jót a megjelenésük. Nem tudom miért, de mindenki erről pusmog. Titokban... ~ Ezen gondolkoztam, mikor különös, igen nagyon különös előzérzetem támadt. Az a fajta, amely néhányszer már megmentett a halál torkából. Viszont semmi jót nem jelölt... - Legrosszabbra? - érdeklődődtem és gyanakodva néztem körbe. Nem láttam semmit sem. Csak az a baljős előérzet, vagy sokkal inkább Előérzet szorította össze a szívemet. Ez az érzés már majdnem közelít a félelemhez. Bár talán idegességnek lehetne inkább mondani. Bár elmagyarázni elég nehéz... ~ Az izgalom is egy fajta félelem ~ idéztem fel magamban egykori tanítóm szavait, aki a kiképzésemet végezte. Általában nem hallgattam mások tanácsaira. Viszont vele kivétet tettem. ~ Csak nyugodt, és teljesen tiszta fejjel tudsz értelmes döntéseket hozni. Mindig erre az állapotra törekedj, hogy felkészülj! ~ utasítottam magamat további idézetekkel, miközben szemléltem, a semmit... Majd meghallottam a csendet. Vagyis minden, még a szél is elhallgatott. ~ Nesze neked előjel! ~ morogtam magamban. ~ Ezt akartad nem? Egy jelet! Hát most megkapod Nurgon! ~ korholtam magamat gondolatban. A pillanat tört része alatt történtek az események. Valami kék pöttyök - mint lebegő légypiszkok - robbantak ki a bokrok közül, és szabályosan lerohantak minket. Ha eddig enyhén zavazodott voltam, akkor elég nehéz leírni azt a sok kérdőjelet, amely az elmémben kergette egymást. ~ Ki..? Miért..? Hogyan..? Honnan..? ~ befejezetlen kérdésk zúgtak a fejemben, mint egy feldühödött méhkas. Mikor a hang, mely szerintem határozottan kanca hang lehetett, elég váratlanul ért, már ha ez még lehetséges egyáltalán. Szinte ösztönösen léptem hátrébb egyet. ~ Mi a fenét csinálok? Egy jövendbeli vezérmén elszalad egy hang elől? Még mit nem! ~ Azzal visszaléptem oda, ahol előbb álltam. - Akárki van ott lépjen elő! - mondtam a pontoknak, vagy nem is tudom minek. Hangom nem remegett. ~ Ez vagy egy nagyon elmés unikornis tréfa, vagy naggy bajban vagyunk ~

Chantal

Előzmény | 2015.05.18. 20:15 - #18

? ? ? szinkronja: link kalandmester karakter   Csend. Az állatok elhallgattak, s talán még a fák is reszkettek volna, ha képesek lennének rá. Halk kacagás, és patadobogás szállt a fák között, akár egy kis dallam, mely megannyi csikó panaszát és tudatlan vidámságát meséli el. Egy varjú bús károgása rázta csak meg a közelben tartózkodókat, aztán gyors szárnycsapásokkal repült tova, szívében kínzó, markoló félelemmel. Az ágak szomorú muzsikába kezdtek, amíg a Szellem elsétált alattuk. Apró lelkek tömkelege kísérte az erdő úrnőjét, kacagva, sikoltozva vagy sírva, egyesek menekülni akartak, ám a láthatatlan kötelék, mely a kancához kötötte őket, messze nem engedte őket olyan távolságra, hogy ezt megtehessék. Aztán, az alak, amilyen hirtelen feltűnt a fák közt, olyan hirtelen el is tűnt. Maradtak csak a kis kék, lebegő fénypontok, melye most ide-oda cikázva keresték a szerencsétleneket, kik az erdőt járták. Körkörösen keringve tartottak a patak felé, kéklő fénnyel világítva meg a sötétet. A vörös lábai megremegtek, míg pej társa úgy tűnt, csak értetlenül állt a történések előtt. Elmosolyodott valahol messzebb, a legsötétebb vacok mélyén. A kék pontok kitörtek a fák közül, s darabig szentjánosbogárként lebegtek a patak felett, majd rendezett mozgásban a vörös felé tartottak. Közben, egy hangos, kárörvendő kacaj rázta meg a fákat. A lelkek tettek egy apró kört a vörös körül, aztán gazdájuk újabb őszinte, csontig hatoló kacajára tovább indultak a pej felé. - Nocsak, nocsak, miféle érdekes halandókat sodortak erre a Szellemek... - duruszolta, színtelen hangjába egy kis gúnyt keverve. Úgy tűnt, a hang a pontokból érkezik a lovak felé.

Chantal

Előzmény | 2015.05.18. 19:53 - #17

Figyelmesen hallgatta a ménesről mesélt tapasztalatait, és közben próbálta felidézni a saját, homályos emlékeit. Odaát más volt - jegyezte meg magában. - Emberekkel - tette hozzá, és kíváncsian nézett a ménre. - Valószínűleg még sohasem látott embert, sejtelme sem lehet róla, hogy néznek ki, vagy milyen az ő ménesükben élni. Nem fogták el rossz érzések, ahogy megjelentek képzeletében az emberek. Mindig kedvesen bántak vele, és szeretett a környékükön lenni, a többi lóval együtt. A következő válaszára csak kissé kedvtelenül bólogatott. - Szóval Cornának hívják őket... - rögzítette magában a nevet, hogy ne felejtse el. Igyekezett bepótolni, amiről eddig lemaradt, bár az is igaz, hogy röpke sok száz évet nem pótolhat egy élet alatt se talán... - Abban reménykedek, hogy valóban léteznek, és tényleg olyan hatalom birtokosai, mint amilyen pletykák terjednek róluk. Talán képesek megszabadítani az átoktól - árulta el a célját a ménnek, aztán az utolsó mondataira reagálva a fák lombjait figyelte. - Valami van a levegőben, az biztos. Fel kell készülnünk a legrosszabbra - gondolta a komora, ugyanis az utóbbi hetekben rossz előérzete lett, mint mikor gyülekeznek a viharfelhők. Ám most minden békés volt. Az egyetlen, amit furcsálta, az a madarak természetellenes, fagyott hallgatása....

Maya	Előzmény | 2015.05.18. 18:44 - #16

- Kinek, mi a szép - vontam meg a vállaim. Nekem valahogy a sötét, elátkozott folyó, strandoló kísértetekkel nem jön be. Legfeljebb gondolkozni jó errefelé, de úgy tűnik, mostantól arra sem. ~ Ki tudja, talán hamarosan egyre több Kiátkozott járkál errefelé. Esetleg sokkalta erősebb, és veszélyesebb képességekkel, és... ~ Hopp! Majdnem elragadott a nem létező fantáziám. Kezdtem megéretni, hogyan érezhet a többi ló, aki elhiszi a mondákat. ~ Hogyan alhatnak el esténként attól félve, a Szellemek másnap akár el is vehetik az életüket puszta szeszélyből... De én nem fogok odáig süllyedni. ~ határozam magamban, és jelezvén, egyet értek önmagammal, aprót bólintottam. - Legtöbbször nagyon hasznos tud lenni a ménes. De van, amikor nagyon bosszantó tud lenni. Mindenki játsza ész nélkül a "kövesd a vezért mert ő jobban tudja" játékot, és közben nem gondolkoznak el, valóban mit is tesznek. Néha nagyon bosszantó tud lenni - hallgattam egy sort. - Volt, hogy gondolkoztam azon vándor leszek. Kötöttségek nélkül, és birkanyájként viselkedő ménes nélkül. De rájöttem, hogy akkor minden, amit eddigi életemben tettem felesleges - nem terveztem elmesélni életem történetét, mégis, akaratlanul is sikerült... Nem igazán tudtam Rogen mit reagál erre, de végül is én is beszélhetek magamról, ha már ő is elmondott mindent. Közben kissé eluntam magam egyik lábamról a másikra álldogáltam. Nem szoktam hozzá az egyszerű, se nem diplomatikus, se nem kampányszerű társalgáshoz. Ráadásul nem lebegett körülöttem a levegőben a veszély eltéveszthetetlen illata, mint mikor ellenséges területre merészkedik a ló, és minden idegszálával koncentrál, pontosan tudja, bármelyik pillanatból rávetheti magát az egyik bokorból néhány határőr, és akkor vége mindennek... Ez csak gyhngú - jó annyira nem egyhangú, de mindenképpen a szokásosnál érdektelenebb - társalgás. Az agancsosokra vonatkozó kérdése meglepett. Egy pillanatig gondolkoztam egy olyan válaszon, amivel nem bántom meg, mint a nagyon "szellemes" viccemmel az imént. - Nem tudom, mennyi igaz ebből. Talán csak valaki izgalmasabbá akarta tenni a mindennapokat, vagy a riválisait akarja riogatni. Esetleg valami túlságosan önérzetes határőr félálomban összetévesztett egy szarvast egy Cornával - mondtam kevés meggyőződéssel. - Persze, először ugyanerre gondoltam a Kiátkozottak létezésével kapcsolatban - tettem hozzá. - Ki tudja? Úgy látszik az elkövetkező időkben bármi megtörténhet... Az égre néztem, mintha onnan várnám a megváltást. Egy jelet. Akármit... De csak a szél fújta hátra a sörényem, talán az eljövendő ttörténések szele... ~ Na tessék, már én is kezdek úgy gondolkozni, mint aki elhiszi ezt az egészet ~ morogtam magamban.

Chantal

Előzmény | 2015.05.17. 18:54 - #15

Rogen érdeklődve hallgatta Nurgont, amikor azonban a mén a mondandója végére jutott, meglepődött. - Valóban? Nem is gondolnám, hogy erre nem jár szinte senki. Gyönyörű ez a hely - ismerte el még egyszer. - Én nem tudom milyen érzés az, ha kiborít a csapatod. Biztos fusztráló - bólogatott halkan, aztán hirtelen eszébe jutott valami. Egy darabig gondolkozott, meg merje-e kérdezni, de végül erőt vett magán. Kedves ménnek ismerte meg, biztosan nem fogja lekiabálni a fejét. - Igazak a pletykák, miszerint errefelé aggancsos lovakat láttak? - kérdezte kíváncsian. Hallott róluk történeteket, de csak foszlányokat, az egészet soha, senki sem mesélte el neki. Tudta, hogy az aggancsosok közel állnak a szellemekhez, és el is játszott a gondolattal, hogy talán az egyikük le is vehetné róla az átkot. Azonban azzal is tisztában volt, hogy ezez a nép elméletben már kihalt, így igazából sohasem gondolta tovább a dolgot. Ám nemrég a pletykák hozzá is eljutottak, miszerint az aggancsosok újra itt vannak. Rogen szívében felgyúlt a remény. Talán még van rá esély, hogy normális lehet.

Maya	Előzmény | 2015.05.17. 17:43 - #14

Nem láttam, hogy különsen megrázta volna Rogent a kérdésem, aminek csak örülni tudtam. Nem akartam a ménesemnek, és magamnak egy ellenfelet szerezni. Valamint tényleg nem akartam megbántani. ~ Még csak ellenség hiányozna nekünk... ~ gondoltam, és magamban megcsóváltam a fejem. ~ Amilyen rendezetlenek vagyunk, az egész csapatnak kampec egy támadás alatt is ~ az jelenet lejátszódott előttem gondolatban. Igen a kormányzó először is pofára esik egy gyökérben... A többiek pedig fejvesztetten rohannak az orruk után. Nem mondom, röhejes egy látvány lett volna, de azért jobb, ha inkább kimarad az életemből. Mert van egy olyan érzésem, hogy nem valamelyik dombról szemlélném azokat a bizonyos röhejes jeleneteket... - Gondolom ez a vándor lét - állapítottam meg félhangosan. Néha magam is elgondolkoztam azon, hogy vándrnak állok, és a széllel együtt vágtázom. Gondtalanul, kötelezettségek nélkül. Veszélyek nélkül. ~ De ilyen pillanataimban mindig rájövök, hogy így az életem veszítené el az értelmét ~ tisztáztam gondolatban. - Hidd el, vannak sokkal szebb területetk errefelé - és már majdnem elkezdtem dicsekedni, hogy az Equo - k területe milyen szép, a síkságon, hogy lengedezik a zöld fű, de szólásra nyitott számat még éppen időben zártam be. ~ Az információ kiadása veszélyes. Ezt én tudhatám a legjobban. Ráadásul a saját szemével úgy sem láthatja, akkor minek sóvárogjon utána ~ gondolatban pofán vágtam magam a kétszeres ostobaságom büntetése képpen. Egyébként tök komoly arccal bámutam a világba, szememben érdeklődés csillogott. ~ Ha tudná, miken gondolkozom ~ kúszott halvány mosoly a képemre. Illetve kúszott vissza a képemre mert a szomorú téma alatt valahogy eloldalogott a mosoly. - Hát, jó kérdés... Azt hiszem magányos akartam lenni, mielőtt teljesen kikészít a csapatom - válaszoltam, szememben a visszaemlékezés fényével. - Gondoltam megtalálom a Brayan - folyót magamnak, ugyanis ménesem beli nem igazán jár erre. Itt még sohasem találkoztam senkivel... - magyaráztam. - ... eddig. - tettem hozzá kicsit később.

[33-14] [13-1]